Konferencia az őzgazdálkodásról – Végre a tettek mezejére lépünk? (II. rész)

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága „Őz hosszútávon! – Gazdálkodj okosan!” címmel rendezett nagyszabású konferenciát. Legkisebb testű nagyvad fajunknak utoljára 13 éve szenteltek szakmai találkozót. Így nem meglepő, hogy Bugyiban kétszáz érdeklődő jelent meg, várva eddig tisztázatlan kérdésekre a választ és megoldást.

h i r d e t é s

Tudósításunk első része IDE kattintva olvasható el! Farkas Dénes az őz hasznosítás tervezésének és végrehajtásának tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. A szakmai nap során nem először került elő a gondolat, miszerint eddig leginkább a problémákról beszéltünk, de nem tettünk a megoldásért, pedig az élőhely-gazdálkodás mindennek az alapja. Farkas Dénes elmondta, hogy az állományhasznosítás mikéntje évtizedekre meghatározza a gazdálkodásunkat, akár pozitív, akár negatív irányban. Így most, a húsz éves tervezési ciklus előtt meg kell határoznunk azt az utat, amire rálépünk. Ehhez az egyik alapvető eszköz a felnevelt gidaszám alapú hasznosítás tervezés. Tapasztalatai szerint a magzatszám 1,9 körüli, de a felnevelt gidák aránya már csak 0,2-1 közötti. Ezért az őszi és a tavaszi suta-gida arány becslését kell alapul venni a hasznosítható állománynagyság megtervezésekor, elkerülendő a túlhasznosítást egy esetleges nagy téli mortalitás esetén. Javaslata szerint a bakok 20-25 %-át hasznosítsuk legfeljebb, szem előtt tartva, hogy ha van elejtésre érdemes, hozzuk terítékre, ha nincs, akkor inkább ne. A suták 40-50, a gidák 15-20 %-át javasolja terítékre hozni. Érdekes számpéldán keresztül mutatta meg a felnevelt gidaszám ismeretének szükségességét. Számítása szerint, 0,8-as suta-gida arány esetén a hasznosítási arány 19 %. 0,7-es arány esetében ez már csak 15 %, és a suta már nem lőhető.

Zuberecz Tibor fővadász Békés megyei tapasztalatait osztotta meg. 2009-ben ismerték fel, hogy egy komplex vadgazdálkodási programra van szükség, amely központi szakmai irányítás mellett vihető csak véghez. Kifejezte aggodalmát azon vadásztársaságok felé, amelyek magukat azzal hirdetik, hogy az őz jelenti a gazdálkodásuk alapját, hiszen egy apróvadas jellegű területen ez egyrészt nem megengedhető, másrészt egyben jelzi az apróvad háttérbe szorulását, a vele való helytelen gazdálkodást. A következő intézkedéseket kötelező érvényűként foganatosították:

terven felül 1000 hektáronként 1 db 200 g alatti bakot terítékre kell hoznia a hivatásos vadásznak
minden bak elejtése esetén egy suta és egy gida elejtése is kötelező
a tarvad terv 70 %-át december végéig teljesíteni kell
kizárólag szakszemélyzet kíséretében történhet őzvadászat (tarvad is!)

Az elmúlt hét év tapasztalatai javuló agancsminőséget és nagyobb őzállományt mutatnak, de kisebb testtömeget (átlagosan 14 kg). Ezért az állomány minőségének érdekében növelni kell a hasznosítást bizonyos területeken. Az őzgazdálkodás egyik vadászetikai húrokat megpendítő kérdése is terítékre került. Jelesül a nagy terítékű őzbak- és tarvad vadászatok etikussága és vadgazdálkodási vonatkozásai. Ugyan nem összeegyeztethető a hazai vadászati kultúránkkal, ha 3 vendég 3 nap alatt 120 őzbakot szeretne elejteni, de legalább megfontolásra érdemes, hiszen ez csupán 3 nap zavarást jelent az őzbakok életében és a szakszemélyzet is iszonyatos teher alól szabadítható fel. Ezt az időt pedig töltheti az élőhelyfejlesztési, ragadozógyérítési munkákkal, vagy a családjával, ami legalább annyira fontos. Végszóként, sokadik előadóként kihangsúlyozta: tartós szakmai munkával lehet csak tartamos vadgazdálkodást elérni, amihez elhivatott, szakképzett, megfizetett szakemberekre van szükség. Végül Kanizsay Gábor, a Hunnia Vadgazdálkodási Kft. ügyvezetője az őzbak vadászat értékesítésének nehézségeire és ennek okaira hívta fel a figyelmet. Hiszen nem elég egy világelső őzállománnyal rendelkezni, azt értékesíteni is kell ahhoz, hogy a vadászatra jogosultak gazdálkodásában megjelenjen ennek eredménye. Azért lehetünk világelsők, mert bár a környező európai országokban is vannak hatalmas bakok, csak hazánkban tud úgy vadászati lehetőséget foglalni egy vadászvendég, hogy szinte biztosan eljut az áhított bakra tett lövésig. Az értékesítés nehézségeit részben a magas árakban látja, hiszen a környező országok árainál 30 %-kal többet kell fizetniük egy ugyanakkora bak elejtéséért. Ez részben a nálunk 18-20 % helyett 27 %-os áfával is magyarázható. Ha a vendég a saját országában csupán 18 % áfát fizet az elejtés után, a különbözet a vadászatra jogosultat terheli. A másik sarkalatos pont a marketing. A nemzetközi kiállításokon nem vagy nem elég hatékonyan képviselteti magát hazánk, sokszor csupán az állami erdészetek vesznek részt azokon a rendezvényeken, ahol a megjelenésével hazánk fizetőképes keresletre tehetne szert. De ennél is jobb reklám az elégedett vendég. Az elégedett vendéghez pedig szükség lenne az angol nyelvtudásra és a felejthetetlen vadászélmények biztosítására. Ma hazánkban sajnos, a kísérők kis hányada beszél angolul, ez nehézkessé teszi a vadásztatást és félreértésekre adhat okot. A terepjáróból történő szafarivadászat, a hosszútávlövészet pedig nem biztosít olyan élményt, amelyre visszagondolva a következő őzbakját is az adott társaságnál szeretné elejteni a vendég.

Az előadások anyagai konferencia kiadvány formájában elérhetőek lesznek, így aki bővebb információkra kíváncsi, elolvashatja a kiadványban. Ennél azonban fontosabb a szakmai program és az azt követő vita tanulsága. Szemethy László, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének egyetemi docense vitaindító felszólalásában rávilágított az őzgazdálkodás azon területeire, amikkel vagy nem merünk foglalkozni, vagy amiket egyszerűen nem vesszük figyelembe. A konferencián (is) elhangzott, hogy mi az, ami nem működik megfelelően, esetleg az, hogy a gazdálkodás mely területein lenne érdemes változtatni. De az nem hangzott el, hogy ennek a megvalósítása hogyan zajlik majd a jövőben? Hogyan lehet ezt véghezvinni a voltozó gazdasági és természeti környezetben? Elmondta, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2025-re ígérte a jelenlegi 21 % körüli erdősültségünk 27 %-ra emelését. Ez az élőhelyszerkezet átalakításával jár majd, emellett ezzel elszaporítjuk a vaddisznót ott, ahol most a legjobb őzes élőhelyeink vannak. Megfontolásra érdemes gondolatok. Felhívta a figyelmet a korábbi előadásokból kiolvasható folyamatokra is, amelyek aggasztóak. Csökken a szaporodóképesség, csökkennek a testsúlyok, ezek mind sűrűségfüggő jelek, amelyekre nem figyelünk oda. Arról sem esett szó, hogy a sűrűségfüggést mutató indikátorokat hogyan építené be a szakma a gazdálkodásunkba. Ugyanis az őzről, annak területhasználatáról, táplálkozásáról már meglehetősen sok információval rendelkezünk. Sőt, tudjuk mérni is ezek egy részének mutatóit. De ez a gazdálkodás gyakorlatába mégsem épül be. A vita, de az elhangzó előadások tanulsága levonható, ha figyelmesen olvasunk a sorok között. Egészséges őzállományt, nagy agancssúlyú bakokat csak kiváló élőhelyen érhetünk el. Csányi Sándor professzor elmondta, hogy ez már az anyaméhben eldől, a megfelelő kondícióban lévő suta egészséges gidája tud később egészséges sutává, nagy bakká fejlődni. És csak a kiváló élőhely tudja érvényre juttatni azt a lehetőséget, ami a genetika által kódolt képességekben rejlik. De még a legjobb őzes élőhely sem elegendő a jelenlegi ragadozónyomás és emberi hatások terhe mellett, hiszen a gidahalandóság jelentős része írható a ragadozók (köztük a vaddisznó), a mezőgazdasági gépek és az emberi gondatlanság (pocokmérgezés, csatornaépítés) számlájára. Ez általános tanulsága volt a rendezvényen elhangzottaknak. Azonban egy érdekes ellentmondás is megjelent, amely mellett és ellenében megoszlott a szakember gárda véleménye. Sokan, az előadók egy része is azt a nézetet vallja, miszerint az első két évben nem szabad bakgidát lőni, de a gyenge képességűt is érdemes megtartani akár 4-5 éves koráig, mert akkorra derül ki, mire is képes, és akkor többet is kérhet érte a vadászvendégtől elejtés esetén. A sutákat, sutagidákat pedig kímélet illeti meg. A másik nézőpont a fenti tapasztalatokat veszi alapul és azt állítja, hogy az élőhely által biztosított források vagy adottak, vagy javíthatók, de csak egy bizonyos szintig. Ennek megfelelő őzállományt érdemes csak fenntartani, hiszen nem sok, egymás kárára létező őzzel, hanem egészséges, jó minőségű őzállománnyal szeretne gazdálkodni. Akárhogyan is legyen, ezt el kell dönteni, meg kell határozni, hogy mi a gazdálkodás célja, és annak megfelelően kialakítani őzgazdálkodásunk stratégiáját. Abban mindenki egyetértett – és talán lehetne ez a legnagyobb tanulsága a rendezvénynek -, hogy ha bármilyen szakmai célt tűzünk is ki magunk elé, annak kivitelezéséhez szükségünk lesz a vadőrök áldozatos, szakszerű munkájára. Ehhez pedig biztosítani kell számukra egy tisztességes élet lehetőségét, hogy a mindennapok gondjai alól felszabadulva tettre készen dolgozhassanak hivatásukban, szakmájuk előremozdításáért! Kapcsolódó cikk: Konferencia az őzgazdálkodásról – Végre a tettek mezejére lépünk? (I. rész) Keserű pirulák a vadgazdálkodásunkban cikksorozatunk írásai >>> (Hajdu Márk – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)