Zéno napja
Sikerrel zárult az angolai expedíció, amelynek keretében március 16-án indult útra négy magyar kutató, hogy a világ legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel kék vércséket.
Az angolai út céljai megvalósultak, hiszen sikerült negyven kék vércsét megjelölni GPS jeladóval, valamint a madarászokkal tartó fotós és filmes stáb egyedülálló felvételeket készített a világ legnagyobb ragadozómadár-gyülekezőhelyén
– idézi a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keddi közleménye Palatitz Pétert, a projekt vezetőjét.
A befogott kék vércsék mérlegelésénél kiderült, hogy a tavaszi vonulásra harminc százalék extra tartalékkal készülnek a madarak, amelyek a súlytöbbletet a rajzó termeszekből merítették. A jeladózás első tapasztalata szerint a madarak nemcsak a gyülekezőhely közvetlen közelében vadásznak, és nem is minden nap alszanak ugyanazon a helyen. A madarászok éjjellátókkal megfigyelték, hogy a kék vércsék képesek az emberi szem számára teljes sötétségben a levegőben is vadászni.
A szakértők szerint továbbra is komoly méreteket ölt a kék vércséket veszélyeztető vadászat és a fakivágás, ezért erre kell összpontosítani a jövőbeni védelmi erőfeszítéseket.
Az út során készített felvételeket a természetvédők arra kívánják felhasználni, hogy anyagi támogatást szerezzenek egy természetvédelmi program számára. Első lépésként azokat a helyszínen tapasztalt természeti jelenségeket kívánják bemutatni, amelyek eddig még a szakemberek elől is rejtve maradtak. Ehhez filmes partnereket és bemutatóhelyet keresnek, hogy bemutathassák azt a 360 fokban átélhető, térélményű filmet, amelyet a stáb leforgatott - olvasható az MME közleményében.