GINOP pályázatok erdészeti és faipari vállalkozásoknak is

Október 19-én Mezőkövesden tartotta első kapcsolatépítő szakmai rendezvényét a Hunnia Fagép, ahol a szakmai előadók a faipar és erdészeti aktualitásait, lehetőségeit mutatták be. A nap során szó eset többek között az ágazat számára is érdekes GINOP pályázatokról. Az eseményről hamarosan részletes tudósításban is beszámolunk, most azonban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program részeként elérhető támogatásokat mutatjuk be részletesen.
GINOP pályázatok erdészeti és faipari vállalkozásoknak is
TELJES KÉPGALÉRIA A HUNNIA FAGÉP SZAKMAI RENDEZVÉNYÉRŐL >>> GINOP támogatási lehetőségek 2014-2020 A Hunnia Fagép kapcsolatépítő rendezvényén Gedei Gábor GINOP menedzser,  számolt be a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázati rendszeréről. Ha valaki GINOP-ra pályázik, akkor figyelembe kell venni egy kötött célrendszert, amit mind a magyar gazdaságpolitika, mind az EU elfogadott 2020-ig. Ez tulajdonképpen megköti azt a mozgásteret, amelyen belül projektek támogathatók. Ezeknek valamilyen módon hozzá kell járulniuk az energiahatékonyság növeléséhez, a munkanélküliség csökkentéséhez, a foglalkoztatottak képzési színvonalának emeléséhez, de kutatás-fejlesztési törekvésre is szükség van. A támogatási kérelmekben ezeket a célokat is fel kell tüntetni. hunnia_fagep_7 A GINOP 7+1 részterületre van felosztva: 1. Kis- és Középvállalkozások (KKV) számára körülbelül 500 milliárd Ft-os támogatási keret áll rendelkezésre 2. A Kutatás-fejlesztés és Innováció (KFI) több mint 500 milliárd Ft-os támogatási keretben nem csak a KKV-k vehetnek részt, hanem megjelenhetnek bizonyos feltételekkel nagy vállalatok is. Ilyen feltétel lehet, ha egy nagyvállalat kapcsolatban áll egy vagy több kis- és középvállalkozással, akkor a pályázati összegből ezek a kisebb vállalkozások is részesülnek. 3. Infokommunikációs technológiára szóló támogatás. Erre 142 milliárd Ft áll rendelkezésre, például gyártási folyamatok automatizálására, vonalkódos rendszer bevezetésére. 4. Az energia, energetika pályázatokat várhatóan novemberben írják ki, mintegy 70 milliárd Ft-os keretösszeggel. Ha valaki energiahatékonyságot szeretne növelni a vállalkozásában, energiakorszerűsítést szeretne végrehajtani az üzemében, megteheti ennek a prioritásnak a keretében. Energetikai korszerűsítések, napelemek, energia hatékony fűtőeszközök beszerelésére is igényelhető. Visszatérítendő és vissza nem térítendő forrásokat is tartalmazni fog. 5. Foglalkoztatás és Képzés (670 milliárd Ft keretösszeg) – kutatási programok, képzések, átképzések, mind vállalkozások számára elérhető. Magyarország egyik részén nagy probléma a (képzett) munkaerőhiány, az ország másik felén pedig a munkanélküliség. Ezen probléma támogatására, összehozására nyílik pályázati lehetőség. 6. Szabad vállalkozási zónák: Magyarországot a gazdaságfejlesztési programok kapcsán is különböző területekre osztották fel a támogatások elbírálása során. Ezek azok a települések, ahol különböző statisztikai adatok alapján gyengébb a vállalkozói tevékenység, nagyobb a munkanélküliség. Azok a pályázatok, amik a szabad vállalkozási zónákban valósulnak meg, ezt a prioritás kiemelten támogatja. 7. Turizmus: ezen belül elsősorban az ország számára fontos műemlék jellegű felújítások történnek meg, de a KKV-k számára is találhatunk forrásokat. Erdészetek esetében a turisztikai fejlesztések ebben a prioritásban is megjelenhetnek. 8. Pénzügyi eszközök területe (mintegy 700 milliárd Ft). Jelenlegi állapot szerint 2020 után meg fog szűnni az Európai Unióból érkező vissza nem térítendő források lehetősége. Csak olyan pénzeket, támogatást fogunk kapni, amit vissza kell fizetni. Ezért kellett ezt betervezni, hogy a vállalkozások fel tudjanak készülni a következő időszakra. Egyre több felhívás már most is ezekről fog szólni. Törekvésük, hogy minél kedvezőbb hitelkonstrukció, kombinált konstrukció, garanciaprogramok jelenjenek meg, amit a vállalkozások igénybe tudnak venni még annak ellenére is, hogy azt vissza kell fizetni. Kis-, és középvállalkozások aktuális pályázati lehetőségei Glósz Andrea, a Glósz és Társa Kft. ügyvezetője az aktuális és hamarosan megjelenő pályázati lehetőségeket mutatta be a jelenlévőknek a Hunni Fagép rendezvényén. hunnia_fagep_9 GINOP 1.2.1-16 Várhatóan novemberben nyílik meg a pályázati lehetőség, minimum 25 maximum 250 millió Ft-os támogatási keretösszeggel, általában 50%-os támogatás mellett. Felhasználható: új eszköz beszerzésére, építésre, gyártási licencre, ruhavásárlásra, megújuló energiaforrásra, informatikai fejlesztésekre. Fontos odafigyelni arra, hogy ebben a technológia fejlesztése a lényeges, így az építés maximum 25%-a lehet a teljes pályázati összegnek. GINOP 1.2.2-16 Minimum 5, maximum 25 millió Ft-os támogatási keretösszeggel, 50 %-os támogatási intenzitással igénybe vehető pályázati forma. Felhasználható: Eszközbeszerzésre, megújuló energiára, információs technológiára, online megjelenésre. Pályázni a feldolgozó iparban működő vállalkozások mellett a szabadvállalkozási zónában működő vállalkozások tudnak (például szolgáltatásra) GINOP 1.2.3-16 10% önerővel, maximum 30 %-os támogatás mellett és 60%-os kölcsön igénybevételével lehet pályázni. Önerő: minimum 5, maximum 50 millió Ft, vissza nem térítendő támogatás: minimum 10, maximum 150 millió Ft. Előnye, hogy kevés önerő mellett az egész forráshoz hozzá tudunk jutni. A kölcsön igénybevételéhez nem kell külön a bankba, lízing céghez rohanni. Felhasználható: építésre (80%-ig), eszközbeszerzésre, informatikára, gyártási licencre, tájékoztatási és nyilvánossági költségekre. Futamidő: amennyiben építés is megjelenik, akkor 15 év, ha eszközbeszerzés is van benne, akkor az értékcsökkenéssel arányos – általában 7 év – a futamidő. Várhatóan novemberben jelenik meg a pályázati kiírás. GINOP 3.2.2-8.2.4-16 Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása Vissza nem térítendő támogatás mértéke: minimum 1, maximum 24 millió Ft (35-40%-os támogatási érték) Visszatérítendő támogatás mértéke: minimum 1,25, maximum 37,5 millió Ft (50-55%-os támogatási mértékkel) hunnia_fagep_4 GINOP 4.1.1-16 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva. A benyújtott támogatási kérelem maximum 10 db különálló épület energetikai fejlesztését tartalmazhatja azzal a megkötéssel, hogy projektenként az elszámolható költségekre vetítve, az energia hatékonyság fokozására irányuló projektrésznek legalább 50 %-ot, míg a megújuló energia felhasználásra irányuló projektrésznek legalább 10 %-ot el kell érnie. A támogatás hátránya: energetikai auditot kell elvégeztetni a fejlesztése megkezdése előtt, és utána is, az ebből származó fajlagos megtakarítás határozza meg, hogy mekkora támogatást kapunk. Fontos, hogy a 2006. december 31. után kiadott építési engedéllyel rendelkező épületek nem tudnak pályázni! GINOP-8.3.1-16 - Kamattámogatásos konstrukció (0% kamat) 10 % önerő mellett egyszerűsített eljárásban igényelhető: minimum 1, maximum 150 millió Ft. 150 és maximum 600 millió Ft közötti támogatási összegre pénzügyi tervvel ellátott üzleti tervet kell benyújtani. Az igénylés mértékének megfelelő biztosítéknak rendelkezésre kell állnia. Ez a konstrukció azoknak kifejezetten jó megoldás lehet, akik hagyományos körülmények között nem jutnak banki forráshoz. Felhasználható: új és használt eszközre, jármű vásárlásra (kivéve személygépjármű), immateriális javakra, építésre, részben turisztikára is. A készletek is finanszírozhatók 30%-ban. Futamidő: amennyiben építést tartalmaz úgy 15 év, ha gépeket, akkor az értékcsökkenéssel arányosan általában 5 vagy 7 év. A Hunnia Fagép szakmai rendezvényéről hamarosan egy különálló cikkben is beszámolunk! (Rákóczi Ágnes - Erdő-mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike