2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja
Olivér napja
Az utolsó vadászat - Megnéztük a filmet, amire Kittenberger is büszke lenne
Megható, hiteles, izgalmas, méltó. Aludva egyet a Kittenberger Kálmán életét bemutató dokumentum-játékfilmre, reggel ezek a szavak jutottak eszembe. Pedig éjjel volt még sok más is a fejemben, amit a véleményem megírása során most elő kell kotornom. Merthogy túlzás nélkül mondhatom: azóta is „Az utolsó vadászat” film jár az eszemben. Így feküdtem le, és így keltem fel. Persze nem tagadom, hogy elfogult vagyok, hiszen Kittenberger Kálmán könyvei mindig is a könyvespolcom kiemelt helyén sorakoztak. De a nagy kedvenc, Fekete István művei közül is az ő életét bemutató regény az egyik szívemhez legközelebb álló. De elöljáróban ennyit...
Vetítés előtt az Urániánál - Fotó: Gribek Dániel[/caption]
Éppen a napokban néztem meg - kissé megkésve - a Béres Józsefről nemrég elkészült játékfilmet, és akkor úgy álltam fel a TV elől, hogy rég láttam ilyen minőségi, szórakoztató, minden szempontból egyben lévő magyar filmet. Nos, egy ilyen léptékű feldolgozást Kittenberger Kálmán is megérdemelt volna. Mert a történet adott, elvileg csak a költségvetés volt viszonylag szűkös, bár az alkotók szándékát ebből a szempontból nem ismerem. De tény, hogy egy ilyen nagyszerű film még kiválóbb lett volna afrikai forgatással, akár indiai utazással, sőt leginkább - és ezt például a fiatalabb generáció miatt is mondom - az oroszlántámadás valósághű képernyőre vitelével. Hozzá kell azonban tenni, hogy a forgatás éppen a koronavírus-járvány idején zajlott, ami az egész világot karanténba zárta, tehát ez is meghúzódhatott a háttérben.
Ha viszont ezt a gondolatmenetet elengedjük, szinte már csak a pozitívumok jönnek. Amit talán - főleg az iménti elégedetlenkedésem után - hatalmas köszönettel kell kezdenem. Hiszen Vida Joe producer, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója egy újabb hiánypótló alkotást nyújtott át nekünk. A korábbi, Széchenyi Zsigmondról szóló után, és a "Bereki ember" mellett (a Fekete István életét feldolgozó filmet szintén a napokban mutatták be, ám nagy bánatomra azon nem tudtam ott lenni) Kittenbergerről is olyan lenyomat készült, ami méltó hazánk egyik legnagyobb természettudósához. A bankár a közönségtalálkozón valahogy úgy fogalmazott, hogy ha csak ezt a három filmet hagyja hátra, már akkor elégedett az életével, hiszen komoly értéket teremtett. Nem vitatkozom. Nem is akarnék, és nem is tudnék.
A film felépítése és a történet magával ragadó. Nemcsak azért, mert "Kitti" történetei eleve azok. Az előzetesen tervezett monoton narrációt ugyanis kiváltották egy „utolsó vadászattal”. Az öreg Kittenberger Kálmán, akit Bodrogi Gyula alakít hitelesen, szeretett barátjának, Fekete Istvánnak (Szabó Sipos Barnabás) meséli el élete történetét. A Tüskevár szerzője ugyanis könyvet szeretne írni abból. Igen, azt a bizonyos könyvet, ami a kedvenceim közé tartozik. És ez a meghitt, baráti találkozás nagyon komoly alapot és ívet adott a filmnek, miközben egy kicsit személyesebbé, bensőségesebbé is válhatott a néző viszonya a nagy magyar Afrika-kutatóval.
[caption id="attachment_69571" align="aligncenter" width="600"]
Fekete István (Szabó Sipos Barnabás) és Kittenberger Kálmán (Bodrogi Gyula) beszélgetése a mozivásznon - Fotó: Gribek Dániel[/caption]
A két férfi a börzsönyi bükkfák között sétál, közben pedig megelevenednek Kittenberger emlékei. A lévai gyerekkor, majd Márfi Márk alakításában az ifjú Kálmán megpróbáltatásai itthon és Afrikában. Indiai fogságáról nem sok szó esik, a forgatókönyv írójától, Somogyi Györgytől a vetítés után megtudhattuk, hogy ez főként időhiány miatt alakult így. De az a néhány mondat, ami bekerült a filmbe, így is abszolút komplexé tette az életút bemutatását. Ezt az alkotói nehézséget, problémát sikerült észrevétlenül áthidalni azzal, hogy az „öreg Kitti” arról az időszakról nem szeret sokat beszélni. A mellette haladó Fekete István pedig nem firtatja túlzottan a dolgot. Bár Kittenberger írt indiai kényszerútjáról történeteket, a hadifogság tényleg nem volt élete csúcspontja, és ezt nézőként abszolút el lehetett fogadni. Sőt, ha a közönségtalálkozón erre nem terelődik szó, talán még meg sem jegyzem mindezt ebben a cikkben, annyira természetesnek hatott az egész.
A film közben többször is láthattunk egyébként archív felvételeket. Elefántokról, oroszlánokról, a korabeli Afrikáról, és ezek jókor, jó helyen - de legfőképpen megfelelő hosszúságban kaptak helyet. Mint kiderült, eredeti mozgóképek csak Kittenberger későbbi, Horthy Jenővel együtt megszervezett útjáról voltak, a többi vágóképet vásárolták, vagy a korábbi Széchenyi film készítésekor kimaradt, néhány valóban saját, afrikai felvételt használták fel.
Érdekesség, hogy az afrikai játékfilmes jeleneteket itthon, méghozzá Gánton, a vöröslő bauxitbánya területén vették fel. A filmet nézve, a történetre figyelve – bevallom – ez fel sem tűnt. Abszolút megvolt az afrikai hangulat, eszembe sem jutott volna, hogy azokat tényleg a Kárpát-medencében rögzítették. Ha valahogy, akkor így tényleg érdemes, vagy legalábbis lehet költséget spórolni. A film ugyanis a gánti helyszínnel véleményem szerint kicsit sem sérült.
Amit viszont a legjobban szerettem az egész filmben, az a zenéje volt. Egyszerűen tökéletesen passzolt a történet hangulatához. Az egyébként is sokszor megható jeleneteket még mélyebben itatta bele a lelkembe. Például akkor, amikor Kittenberger kedvenc kutyájára, Szikra nevű vizslájára emlékezett vissza. De a film végét is különösen érzelmessé tette. Le is kell írnom a zenéért felelős alkotó nevét: Moldvai Márk.
Öröm volt látni, hogy az alkotók nagy hangsúlyt fektettek Kittenberger Kálmán nemzeti érzéseire, és tisztességére, egyenességére is. Az a bizonyos gerinc ugyanis, ami nem csak öregkorára nem hajlott, az egész életútját végigkísérte. A makacs, határozott, kitartó, lelkes és szívós tudós, vadász egy pillanat alatt kirajzolódott a mozivásznon, amikor az emlékek nyomán vissza-visszatértünk a távoli múltba.
[caption id="attachment_69570" align="aligncenter" width="600"]
Közönségtalálkozó a film után (Vágó Piros, Somogyi György, Vida Joe - Fotó: Gribek Dániel[/caption]
Egyetlen pici kritika még, ami talán csak engem zavart, az az Indiából hazatérő "Kitti" haja volt. De ezt is csak azért írom le, hogy ne érhessen az a vád, hogy nem akarom kritizálni a filmet, a készítőket. Persze, egyrészt nem is akarnám, mert azzal, hogy egy ilyen művet letettek az asztalra, az én szívembe már belopták magukat. Másrészt viszont nem is tudok az eddig leírtaknál több negatív véleményt megfogalmazni, mert nincs mit. Még az egyébként mellettem ülő, rendkívül kritikus, a vadászattal kicsit sem szimpatizáló feleségemtől sem érkezett egyéb észrevétel. Sőt, nagyon tetszett neki a film. Márpedig ő nem olvasott még Kittenberger Kálmántól szinte semmit, az életéről is nagyvonalakban csak annyit tudott, amit én meséltem neki. És mégis magával ragadta a történet, az életút, a színészek - minden.
A film végén nehéz volt szóhoz jutni, még az életutat ismerve is emészteni kellett, hogy milyen nehéz lehetett Kittenberger sok szempontból persze irigylésre méltó életútja. Mert ki ne akarna hasonló kalandokat Afrikában? Persze malária, oroszlántámadás, leharapott ujj, majd hadifogság nélkül. Ki ne akarna sikeres lenni szakmájában, például a legnagyobb vadászlap főszerkesztőjévé válni? Persze csak akkor, ha van elég nyomdai papír, és minden lehetőség adott. Ki ne szeretne a festőien szép Dunakanyarban élni egy takaros házikóban? Persze csak egészségesen, háborúktól és politikai játszmáktól mentesen. Ki ne szeretné megkapni álmai munkáját, ami a fiatal Kitti esetében a Nemzeti Múzeum preparátori állása volt? Persze csak versenyképes fizetésért, jó munkahelyi körülmények mellett. A filmből is jól érzékelhető, hogy ez a bizonyos szempontból irigyelhető életút valójában küzdelmes, nehéz, lemondásokkal teli volt. Mégis, olyan barátokkal az oldalán, mint Fekete István, olyan emlékekkel a háta mögött, mint amiket papírra is vetett, valószínűleg halála napján sem csinált volna semmit másképpen...
Én pedig tegnap este nem csináltam volna mást, mint amit tettem. Ha utólag választhatnék, akkor is az Urániába mentem volna, hogy megnézzem a Kittenberger életéről szóló filmet. Köszönöm az alkotóknak, hogy ezt az élményt megadták nekem.
Gribek Dániel
(Erdő-Mező Online)
Legfrissebb cikkeink
Erdészeti, vadászati állások
Erdészeti, vadászati programok
Erdészeti, vadászati videók
