150 éve született Kaán Károly - Szobrot avattak emlékére a Földművelésügyi Minisztériumban

Július 5-én a Földművelésügyi Minisztérium árkád során egy olyan példaképnek állítottak szobrot, akinek egyenes jelleme, elszánt munkája, alkotó szelleme, erős vezető egyénisége ma is iránymutatást jelent. Bedő Albert és Wagner Károly mellett ettől a naptól Kaán Károly mellszobra is hirdeti az erdészeti szakma múltját.
150 éve született Kaán Károly - Szobrot avattak emlékére a Földművelésügyi Minisztériumban
Kaán Károly egyszerre volt erdőmérnök, gazdaságpolitikus, államtitkár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke majd tiszteletbeli tagja. Példaértékű gondolatait, ötleteit, újításait képes volt átültetni a gyakorlatba, úgy, hogy minden lépését kitartó és alapos háttérmunka előzte meg. Az erdészettörténet egyik első megalapozójaként tekinthetünk rá. IMG_6619 „Szükségünk van célokra és üzenetekre, amelyek iránytűként szolgálnak a kisebb és nagyobb döntéseink során a munkánkban, otthon, mindennapjainkban. A legjobban azonban példaképekre van szükségünk. Számomra Kaán Károly személyisége, életműve, gondolkodása és emberi tartása hat ösztönzőleg. Teendőim ellátása során sokszor eszembe jutnak Kaán Károly gimnáziumi tanulmányaim során megismert gondolatai.” – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szoboravatás helyszínén. Egymástól alapjaiban eltérő társadalmi rendszerekben vita nélkül méltányolták munkásságát. A magyar erdőgazdálkodás reformere, nevéhez fűződik az állami természetvédelem létrehozása. Előkészítette az első természetvédelmi törvénynek is tekinthető 1935-ös erdőtörvényt. Sokat tett az erdészeti felsőoktatás reformjáért, gondoskodott arról, hogy erdőgazdasági szakoktatásunkat modern alapokra helyezze. IMG_6685 Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke méltó ajándéknak tartja a szobrot Kaán Károly 150. születésnapjára, amely hirdetni fogja az erdész szakma két évszázados folytonosságát. Életútjának ismertetése egy köszöntő keretében lehetetlen, éppen ezért az egyesület ismét kiadta a Kaán Károly életművét összefoglaló emlékfüzetet, amely a 2007. évi kiadvány átszerkesztett, bővített kiadása. IMG_6709 Kaán Károly az erdészet, természetvédelem, vízgazdálkodás, mezőgazdaság és a vidéki lakosság összekapcsolását szorgalmazta. A modern, ökológiai szemléletű erdőgazdálkodás előfutára volt. A család nevében Farkas Dániel, Kaán Károly dédunokája mondott köszönetet a 25. éve megrendezett Kaán Károly Országos Erdészeti és Környezetismereti Verseny megszervezéséért és lebonyolításáért. Jó érzés számukra, hogy a legfiatalabb természetkedvelők már 11-12 évesen a versenynek köszönhetően elmélyednek a természet legapróbb részleteiben és a természetvédelem aktuális kérdéseiben. IMG_6735 Kaán Károly munkásságát és természetvédelmi törekvéseit számtalan könyv és írás őrzi, amivel hozzájárult a mai magyar erdészet, a környezet- és természetvédelem kialakításához. (Rákóczi Ágnes - Erdő-Mező Online) erdomezolike