Keresési találatok erre a cimkére: Renault

Stratégiai együttműködési megállapodásokat kötött a NAK erdészeti ágazatot képviselő szervezetekkel

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gazdasági kamaraként a lehetőségeihez mérten igyekszik figyelemmel kísérni és javítani az erdészeti vállalkozások gazdálkodási körülményeit. Hasonló cipőben több szervezet is jár az országban, jó esetben nem konkurálva egymással, hanem egymást erősítve, együttműködve. A NAK erre törekszik, amit együttműködési megállapodásokkal is megerősít. Tovább >>>

Természet- és Vadvédelmi Kompetencia Központot hozott létre a SOE és a MATE

Az agrároktatás és kutatás összehangolása érdekében együttműködés jött létre a Soproni Egyetem (SOE) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között. A kölcsönös előnyökön alapuló megállapodása vadbiológiai és vadgazdálkodási, továbbá a természetvédelmi képzésekre, valamint az ezekhez kapcsolódó kutatásokra terjed ki. Tovább >>>

Ötven éve viselhetik újra egyenruhájukat a soproni egyetemisták

A Soproni Egyetem hallgatói pontosan 50 évvel ezelőtt, 1971. március 10-én tartott szavazáson tették le voksukat a walden viselése mellett, így a két évtizedes tiltás után viselhettek újra egyenruhát az egyetemisták. Azóta a campuson és a soproni utcákon is büszkén hordják a Soproni Egyetem hallgatói ezt az öltözetet, hirdetve, hogy ők a selmeci-soproni diákhagyományok hű őrzői és éltetői. Tovább >>>

Erdészeti Tudásközpontot terveznek

A Soproni Egyetem és a Kisalföldi Agrár Szakképzési Centrum kezdeményezésére erdészeti tudásközpont kialakítását tervezik. Az ágazati oktatási intézmények és a gazdálkodó szervezetek bevonásával elindított kezdeményezés célja a minél inkább gyakorlatorientált képzés megvalósítása a hazai erdők kezelésében érintett szakterületeken. Tovább >>>

Felkerült a centenáriumi elmékév lobogója a Soproni Egyetem épületére

A Soproni Egyetem főépületére is kikerült az 1921-es népszavazásra emlékeztetető centenáriumi zászló. A lobogót dr. Farkas Cipriántól, Sopron Megyei Jogú Város polgármesterétől prof. dr. Fábián Attila az egyetem rektora és Tóth Bálint, a hallgatói önkormányzat elnöke vette át az egyetem dékánjainak, és a Selmeci Társaság tagjainak jelenlétében.Tovább >>>

Új vezérigazgató került a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. élére

2021. február 15-től Dr. Sándor Gyula erdőmérnök veszi át a Sopron környéki erdőket kezelő TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezetését. A társaság a Soproni Egyetem modellváltásának keretében januártól került a Soproni Egyetemért Alapítvány tulajdonába azzal a céllal, hogy megfelelő gyakorlati lehetőséget biztosítson a természeti erőforrások fenntartható kezelésének oktatását középpontba állító intézmény hallgatói számára.Tovább >>>

Az Erdészeti Tudományos Intézet 100 szakemberrel csatlakozik a Soproni Egyetemhez

A Soproni Egyetem 2020-ban indult modellváltásának következő lépéseként az Erdészeti Tudományos Intézet 2021. február 1-től kiválik a megszűnő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központból, és a Soproni Egyetemhez csatlakozik. Az átalakulás célja a fenntarthatóságot előtérbe helyező zöld egyetem keretein belül az egységes oktató-kutató bázis létrehozása.Tovább >>>

Minden új hallgató után egy fát ültetnek a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem már régóta elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés mellett, mely szemlélet az Egyetem négy karán a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap, valamint egyre inkább átszövi a mindennapi működést is. Tovább >>>

Fábián Attilát nevezték ki a Soproni Egyetem rektorává

Dr. Áder János államfő dr. Fábián Attila egyetemi tanárt 2021. január 1-től 2025. december 31-ig terjedő időszakra megbízta a Soproni Egyetem rektori feladatainak ellátásával. Tovább >>>

Online nyílt napot tart a Soproni Egyetem

A Soproni Egyetem 2021. január 14-én online nyílt napon várja a fenntarthatóság és a természet iránt érdeklődő felvételizőket. Tovább >>>

Felkerült a legzöldebb egyetemek világranglistájára a Soproni Egyetem

A Soproni Egyetem is szerepel a világ környezettudatos egyetemeinek listáján, a széles körben elismert Green Metric rangsorban. A magát ezen a területen első alkalommal megmérettető intézmény 84 ország 912 egyeteme közül a középmezőnyben, az 590. pozícióban helyezkedik el.Tovább >>>

Műszeres élőfa vizsgálati bemutatót tartottak a Soproni Egyetemen

Érdeklődők, a témával napi szinten foglakozó szakemberek, településvezetők, egyetemi oktatók és hallgatók is elfogadták a Soproni Egyetem meghívását arra a gyakorlati bemutatóra, melynek keretében az élőfák roncsolásmentes műszeres vizsgálatának lehetőségei kerültek terítékre. Tovább >>>

Emlékérmet kapott dr. ifj. Sarkady Sándor a selmeci hagyományok ápolásáért

A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának ünnepélyes évnyitóján vehette át a Kanadai Soproni Alumni Emlékérem kitüntetést dr. ifj. Sarkady Sándor. Az elismeréssel járó oklevél tanúsága szerint az intézmény tudományos kutatója a selmeci hagyományokhoz kapcsolódó odaadó és fáradhatatlan munkájáért, valamint a Sopron-Vancouver kapcsolatok kiépítésében és erősítésében végzett kiemelkedő munkájáért kapta az elismerést.Tovább >>>

Szobrot avattak és koszorúztak a Soproni Egyetem tanévnyitóján

Mozgalmas volt a tanév kezdete a Soproni Egyemeten, hiszen felavatták Prof. Dr. Mészáros Károly szobrát, megkoszorúzták Prof. Dr. Káldy József szobrát, és a 99 évvel ezelőtti II. Ágfalvi csatáról is megemlékeztek az intézmény vezetői, oktatói és hallgatói. Összefoglaló a Soproni Egyetemen történtekről.Tovább >>>

<< < 3. / 10. oldal > >>