Ádám, Éva napja
Idén új helyszínekkel bővül a Magyar Rönkhúzó Bajnokság, az augusztus 6-i vámosmikolai rendezvény mellett ugyanis július 6-án Tökön, július 30-án pedig Dabason találkozhatnak az erdészeti munkákat is kiválóan űző hidegvérű lovakkal. A dabasi megmérettetés tétje ráadásul minden eddiginél nagyobb lesz, hiszen az összdíjazás több százezer forint.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, április 16-án, szombaton kezdetét vette a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, miután az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében megtartották a dél-alföldi regionális selejtezőt. Az országos döntőre ezúttal is az első hat gárda jutott tovább a győztes pedig idén is a válogatott sportfavágókkal, Strubel József Dedivel és Bozsó Zoltánnal induló Dalerd Zrt. Nagy István csapata lett.Tovább >>>
A fa hatékony felhasználására összpontosít a napokban zajló brassói Expowood faipari vásár és kiállítás, amit idén tizenötödik alkalommal szerveznek a Cenk alatti városban. Tovább >>>
A Nyírerdő Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolája volt a házigazdája a soron következő regionális erdei iskolai találkozónak. A rendezvényre az állami tulajdonú erdészeti társaságok közül az Egererdő Zrt., az Északerdő Zrt. és a KEFAG Zrt. munkatársai érkeztek Debrecenbe.Tovább >>>
Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája.Tovább >>>
A világ csaknem kétszáz országában április 22-én különböző rendezvényekkel emlékeznek meg a Föld Napjáról, amely során a szervezők 1970 óta környezetünk védelmére hívják fel a figyelmet. Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen hazánkban is rengeteg esemény várja a gyermekeket, családokat az egyik legjelentősebb környezetvédelmi emléknapon. 2016-ban is programok tucatjait kínálják az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, civil szervezetek, amelyek közül sok az Erdeiprogramok.hu weboldalon is megtalálható.Tovább >>>
Két terepmotort és három laptopot adott használatba a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak az Északerdő Zrt. Az erdészeti társaság vezetője Dr. Vereczkei Csaba főkapitánynak szerdán adta át az eszközöket. Az ünnepségen részt vett dr. Sárhegyi Zoltán, az Északerdő Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke is. Tovább >>>
Több mint 500 erdész tiltakozik a román fővárosban az alacsony fizetések, az elbocsátások és az erdőlopások miatt. A tüntetők a kormányfő és a környezetvédelmi miniszter, illetve a szakállamtitkár lemondását követelik.Tovább >>>
Az eurázsiai hód a ’90-es években bukkant fel hazánkban. Először a Szigetközben találkoztak a nyomaival az erdész szakemberek. Mára a teljes szigetközi szakaszon megtalálható. Olyannyira általánossá vált a jelenléte, hogy Győr belvárosában, a Radó-szigeten, de az M1-es autópályát szegélyező kis kavicsbánya tavaknál is megszokott, ahogy az ország más részein is különböző vízfolyásaink, csatornáink mentén. De hogyan lett ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres ez a faj?Tovább >>>
Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (IFSA: International Forestry Students’ Association) ezúttal Szlovéniában látta vendégül az Európa számos országából érkező hallgatókat. Hazánkat Pintér Tamás és Deák István képviselte, akik az Erdő-Mezőnek egy részletes és érdekességekkel teli beszámolót küldtek. Írásukat természetesen szívesen közzé is tesszük!Tovább >>>
A WWF Magyarország a Natura 2000 erdők legjobb erdőgazdálkodói számára írta ki az Élő Erdő Díj pályázatot, amelyre május 15-ig lehet beadni a pályázatokat. A kezdeményezést 1 millió forint összdíjazású, a zsűriben a WWF Magyarország Alapítvány mellett a MEGOSZ, az OEE és az FM képviselői is helyet kaptak.Tovább >>>
Április közepén a Zala megyei Kistolmácson és környékén tartott szakmai napot a John Deere erdészeti gépek hazai forgalmazója, az osztrák Öforst GmbH, valamint magyarországi partnere, a Timber-Trans Kft. A település faluházában megtartott köszöntők és előadások után egy erdészeti gépbemutató várta az erdészeket és fakitermelőket, amelyen egy John Deere 1270G harvester és egy 1210E forwarder mutatkozott be.Tovább >>>
Az emberek többsége keresett vagy próbált már eladni valamit az interneten. Az Erdő-Mező olvasói vélhetően eladó használt erdészeti gépek után is kutattak itt-ott. Legyen az egy STIHL motorfűrész, egy Timberjack forwarder, egy LKT erdészeti vonszoló vagy bármi más. Mi ezúttal néhány érdekességet próbáltunk felkutatni hazánk legnagyobb apróhirdetési oldalán.Tovább >>>
Az 5,2 méteres átmérőjű, 16,3 méter kerületű fa az ország tíz legöregebb fája közé tartozik. A ciprusra márciusban bukkantak rá az erdészek egy 11 napos ellenőrzés alatt Tajvan déli részén. A bejáráson egy másik idős tajvani fát is felfedeztek, amelynek átmérője 3,8 méter.Tovább >>>