Keresési találatok erre a cimkére: megújuló energia

Szejkefürdőn alakult meg a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja

Október 9-én Szejkefürdőn 11 vadászegyesület részvételével megalakult a Székelyföldi Vadász Egyesületek Föderációja, amely a helyi vadgazdálkodók érdekeit hivatott szolgálni. A helyszín és az időpont nem véletlen, hiszen ezen a hétvégén tartják a Székelyföldi Vadásznapokat Székelyudvarhely mellett.Tovább >>>

Erdei delikátesz boltot nyitott és kilátót avatott a Vértesi Erdő Zrt.

Az állami erdőgazdaságok termékeit kínáló boltot nyitott Tatabányán a Vértesi Erdő Zrt. pénteken, majd átadták a társaság által felújított kilátót Vértessomlón.Tovább >>>

Tiltakoznak az állami erdőgazdaságok a korrupciós ügyekről szóló híradások ellen

Csütörtök reggel a Magyar Idők kormányközeli hírportál információra hivatkozva az Erdő-Mező Online honlapján is megjelent a cikk, miszerint több állami erdőgazdaság esetében súlyos visszaéléseket talált Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A mai miniszteri értekezleten született döntés alapján az érintett társaságok az alábbi közleményt adták ki.Tovább >>>

Súlyos visszaélések történtek az állami erdőgazdaságoknál - Lázár rendkívüli ellenőrzést rendelt el

A menedzsmentek minden évben komoly összeget vehetettek fel jutalomként. Információink szerint a súlyos megállapítások nyomán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali és rendkívüli ellenőrzést rendelt el a többi erdészetnél is.Tovább >>>

Együttes erővel jobban tudnak hatni a törvényhozókra - Beszélgetés a Székelyföldi Vadásznapok előtt

Érdekvédelmi szervezetet hoznának létre Székelyföld vadásztársaságai október 9-én, Székelyudvarhelyen, a Székely Vadásznapok alkalmából. A cél az, hogy a Föderáció képviselje a térség vadgazdálkodóinak érdekét. A hétvégi, szejkefürdői rendezvényről, és az érdekvédelmi szervezet létrehozásáról Marmureanu-Biro Leonarddal, a „Nagyküküllő" Vadász és Horgász Egyesület igazgatójával beszélgettünk.Tovább >>>

Délmagyar: Ásotthalmon kell folytatnia a pusztamérgesi középiskolának

Derült égből villámcsapásként érte az ásotthalmi erdészeti iskolát, hogy be kellett fogadnia a pusztamérgesi tagintézményét. Az okokra a fenntartó minisztérium és a kérő, a püspökség is másképp emlékszik.Tovább >>>

Erdészeti géptámogatás használt gépekkel, erdőtelepítés után is marad a területalapú – MERD – Magánerdőkért Egyesület konferencia II. rész

A MERD Magánerdőkért Egyesület szeptember 30-i konferenciájának délutáni része az erdészeti támogatások bemutatásával kezdődött. A Vidékfejlesztési Program kapcsolódó információit Lapos Tamás, az Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály Erdészeti Igazgatási Osztályának erdészeti referense osztotta meg a mintegy száz magán-erdőgazdálkodóval Nyíregyházán.Tovább >>>

Erdészeti gépek a gyakorlatban - AustroFoma 2015 (KÉPEK)

Október 6-án megnyitott Európa egyik legrangosabb erdészeti kiállítása, az AustroFoma. Négy év után ismét gépbemutatók várják a látogatókat a festői környezetben a német és a cseh határ közelében. John Deere, Ponsse, Komatsu, Hittner, Maxwald, Valtra, Jenz, Fendt, Steyr, és még sorolhatnánk a márkákat. Képek az osztrák AustroFoma erdészeti kiállításról!Tovább >>>

Felkészült a szakma az ipari faültetvényekre? - Magánerdőkért Egyesület konferencia I. rész

Az előzetes várakozásokhoz képest is komoly érdeklődés övezte a MERD - Magánerdőkért Egyesület nyíregyházi konferenciáját, ahol a megjelent több mint 100 erdőgazdálkodó az ipari faültetvényekről, az erdészeti támogatásokról és az erdészeti termelői csoportokról hallhattak előadásokat. Összességében elmondható, hogy ritka az olyan konstruktív, előremutató és a magánerdősök számára gyakorlati szempontból tényleg hasznos rendezvény, mint amilyet szeptember 30-ra sikerült megszervezni. Tovább >>>

Október 5-től megkezdte a makk felvásárlását a Zalaerdő Zrt.

A Bajcsai Csemetekert 2015. október 5-én megkezdte kocsányos, kocsánytalan, cser- és vörös tölgy, bükk, erdeifenyő, valamint a feketedió fafajok termésének felvásárlását.Tovább >>>

25 éves a FAGOSZ

Negyed század! Hosszan lehetne sorolni a FAGOSZ történelmének eseményit, érdemeit, de nem tesszük, pusztán szerettünk volna megemlékezni arról, hogy immár 25 éves a FAGOSZ.Tovább >>>

Erdészházból loptak, de elfogták őket

A Lenti Rendőrkapitányság két fiatalember ellen javasolt vádemelést, akik a gyanú szerint vasat és műszaki cikkeket tulajdonítottak el Pákán.Tovább >>>

Új turistacentrumot avatott a Mátrában az Egererdő Zrt.

Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát az Egererdő Zrt., a 70 millió forintos beruházást a földművelésügyi miniszter avatta fel pénteken.Tovább >>>

<< < 287. / 450. oldal > >>