Keresési találatok erre a cimkére: kályha

A nyárfatermesztés helyzetéről, jövőbeni kilátásairól tartottak konferenciát

Jelentős termelés-visszaesésre van esély a nemesnyárasoknál a következő tíz évben, mivel természetvédelmi célokból jellemzően hazai nyárral, illetve a gyenge adottságú területeken más fafajokkal váltják fel a nemesnyárasokat - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szolnokon a Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai konferencián.Tovább >>>

Nyártermesztés helyzete, jövőbeni kilátásai - Konferenciát szervez az ERTI

Nyártermesztés helyzetéről, annak jövőbeni kilátásairól rendez konferenciát Szolnokon az Erdészeti Tudományos Intézet. Az ERTI szakmai rendezvényén előadást tart majd Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója, és Luzsi József, a MEGOSZ és az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke is, de téma lesz a hullámtéri gazdálkodás természetvédelmi szempontú értékelése, az árvízvédelem és erdőgazdálkodás összehangolásának lehetőségei, valamint a faipar nyárral szembeni igénye is. A napot terepi program zárja majd október 17-én.Tovább >>>

Az ipari célú erdőtelepítések is bekerülnek az erdőtörvény módosításába

Új erdészeti tevékenységi formaként, törvénymódosítással már a közeljövőben bekerülhet az erdőtörvénybe az ipari célú erdőtelepítés - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Somogyszobon.Tovább >>>

Konferencia az őzgazdálkodásról – Végre a tettek mezejére lépünk? (II. rész)

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága „Őz hosszútávon! – Gazdálkodj okosan!” címmel rendezett nagyszabású konferenciát. Legkisebb testű nagyvad fajunknak utoljára 13 éve szenteltek szakmai találkozót. Így nem meglepő, hogy Bugyiban kétszáz érdeklődő jelent meg, várva eddig tisztázatlan kérdésekre a választ és megoldást. Tovább >>>

Konferencia az őzgazdálkodásról – Végre a tettek mezejére lépünk? (I. rész)

Az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottsága „Őz hosszútávon! – Gazdálkodj okosan!” címmel rendezett nagyszabású konferenciát. Legkisebb testű nagyvad fajunknak utoljára 13 éve szenteltek szakmai találkozót. Így nem meglepő, hogy Bugyiban kétszáz érdeklődő jelent meg, várva eddig tisztázatlan kérdésekre a választ és megoldást. Tovább >>>

Vadgazdálkodási szakmérnök képzés Gödöllőn - Jelentkezés június 30-ig

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Vadvilág Megőrzési Intézete vadgazdálkodási szakirányú továbbképzést (szakmérnök képzést) indít 2016. őszén. A képzést ajánlják mindazoknak, akik a vadgazdálkodás, vadászat iránt érdeklődnek, már felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és a vadászatra jogosultak munkájába úgy szeretnének bekapcsolódni, hogy a szakterület felsőfokú ismereteivel rendelkeznek. Különösen javasolják a képzést a vadásztársaságok elnökeinek, titkárainak, vadászmestereinek és egyéb tisztségviselőinek.Tovább >>>

Kiss Ferenc Kupa 2016 - Soproni diákok állhattak a dobogó mindhárom fokára Gyulán (+KÉPEK)

Csütörtök reggel eldördült a startpisztoly, péntek délutánra pedig kiderült, hogy a jók közül kik a legjobbak a jövő erdészei közül. A Kiss Ferenc Kupa erdészeti és vadgazdálkodási technikus országos szakmai tanulmányi versenyén idén 3 iskola 15 diákja versenyzett április 20. és 22. között a gyulai városerdőben. Erdő-Mező tudósítás.Tovább >>>

Hol volt, hol nem volt erdő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy akácerdő nem messze Farmostól egy patak mentén. Egykor szép akácos volt, nagy fatömeggel.Tovább >>>

Csonka Tibor: Az lenne a megoldás, ha levegőhöz jutnának az erdőgazdálkodók

Ütközik a természetvédelem és az erdőgazdálkodás a nem őshonos fafajok miatt, ugyanis a természetvédelmi törvény előírja, hogy ha kivágnak egy nem őshonos fát, akkor helyébe csak őshonos ültethető. A Gemenc Zrt. vezérigazgatója azt mondta: ezzel az a probléma, hogy míg például a nem őshonos nemes nyár 20 év alatt nő meg, addig az őshonos szürke nyár 40, vagyis hamarosan lesz egy olyan időszak, amikor nem lesz elég feldolgozható fa Magyarországon. Tovább >>>

Vadgazdálkodási szakmérnök képzés indul Gödöllőn

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Vadvilág Megőrzési Intézete vadgazdálkodási szakirányú továbbképzést (szakmérnök képzést) indít 2016. őszén.Tovább >>>

A vadgazdálkodás időszerű kérdései - Konferenciát tartottak a FeHoVa második napján

Az idei FeHoVa második napján gyűltek össze a vadgazdálkodásban érintett szakmák képviselői. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett, a vadgazdálkodás időszerű kérdéseit tárgyaló konferencián olyan aktualitások kerültek górcső alá, amelyek mellett nem szabad elmennünk. Az előadások egy része olyan kérdésekkel foglalkozott, olyan tanulságokat tárt a nagyérdemű elé, amelyeket régről ismerünk, csak következetesen, érdekből vagy nemtörődömségből egyszerűen nem veszünk tudomásul. De ne szaladjunk ennyire előre.Tovább >>>

Csodavárás helyett egy lehetséges megoldás – jövőnk az iparifa-ültetvény! (1. rész)

A nemesnyár-faállományok megítélése, gazdasági szerepük számos szakmai vitát generál. A hagyományos módon végzett gazdálkodás ugyan mutat némi ültetvényes jelleget (talaj-előkészítés és a korai időszak ápolásai), de a magas tervezett vágáskorok (területtel súlyozott átlag 28,1 év), a talajművelés idő előtti felhagyása, a műtrágyázás és a módszeres növényvédelem hiánya, valamint a minőségi nyesések elmaradása inkább a gazdálkodás extenzív jellegére utal.Tovább >>>

Az új vadászati törvény szigorúbban szabályozza a vadkár megtérítését

Az új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi és szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését - hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke pénteken Budapesten egy sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó ünnepségen.Tovább >>>

<< < 4. / 6. oldal > >>