Keresési találatok erre a cimkére: ipari növény

Gyapjaslepke invázió - Hatásos volt a permetezés a Veszprém megyei erdőkben

A szakértők idén ismét gyapjaslepke invázióra készültek, ezért megtették a szükséges lépéseket. A tömeges szaporodásuk megállítása érdekében napokon keresztül permeteztek. A beavatkozás hatásos volt.Tovább >>>

Éveken át lopták a fát a hajdúhadházi erdőből - Elhalasztották a tárgyalást

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint 2010 téli hónapjaitól kezdve ismeretlen személyek nagy mennyiségű fát loptak el egy téglási fenyőerdőből, illetve a Nyírerdő Zrt. hajdúhadházi erdészetéből. A vádlottak a nagy mennyiségű fát ismeretlen elkövetőktől vásárolták meg származást és eredetet igazoló dokumentumok nélkül, áron alul.Tovább >>>

MEGOSZ: Befagyott a hazai erdőtelepítési program

Erdeink fejlesztésére és ápolására uniós forrásból eddig közel 90 milliárd forintot fordítottunk. Ugyanakkor a korábban elfogadott Nemzeti Erdőtelepítési Programot felrúgtuk: az utóbbi 4 évben 30 ezer helyett csak 12,5 ezer hektárt erdősítettünk be. Így nem lesz megvalósítható a terv, miszerint 27,5 százalékra emeljük az ország erdősültségi arányát a mostaniról.Tovább >>>

A magánerdősök támogatják az akác megvédésére irányuló törekvéseket

A magyar magánerdősök nagy örömmel, egyetértéssel olvasták Glattfelder Béla képviselő úr január 15-i, európa parlamenti felszólalását az akác védelmében.Tovább >>>

Akinek az erdő jelenti az életet - Interjú Luzsi Józseffel

A fák bólogatva köszöntik, a természet szeretetét génjeiben hordozza. Cseppet sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Luzsi Józsefnek élete az erdő.Tovább >>>

Dendromassza hosszútávú biztosítása gyorsan növő fafajokkal

Prof. Dr. Frantisek Hapla előadásának összefoglalója "Dendromassza hosszútávú biztosítása gyorsan növő fafajokkal" címmel. A németországi szakember az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és vásár "Faenergetika napjainkban" címet viselő konferenciáján beszélt a témáról.Tovább >>>

Gépbemutató, előadások - MEGOSZ nagyrendezvény október 5-én Kecskeméten (+Jelentkezési lap!)

Október 5-én Kecskeméten tartja nagyrendezvényét a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ), ahol a szakmai előadások mellett gépbemutatót tart a Valkon 2007. Kft. és a STIHL is. Részteles program és letölthető jelentkezési lap!Tovább >>>

Amikor egy magán erdőtulajdonos álmodik

Az alábbi írás a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) honlapján jelent meg. A vitaindítóként is felfogható álmodozás egy magánerdős vágyait hivatott bemutatni.Tovább >>>

Novembertől több lehet a közfoglalkoztatott a magánerdőkben

Dr. Sárvári János, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a szervezet honlapján tette közzé magánerdősöknek írt levelét, amelyben leírja; a Belügyminisztérium nagyobb létszámú közfoglalkoztatott folyamatos, egyidejű közfoglalkoztatásba történő bevonását tervezi 2013. november 1. és 2014. április 30. között.Tovább >>>

Nyílt levél leendő erdőtelepítők részére

Az alábbi tanulságos nyílt levél a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége honlapján jelent meg.Tovább >>>

Tüntetés Hajdúhadházon - Ha kell, Brüsszelig mennek, hogy rettegjenek végre a fatolvajok (+Videó)

Demonstráción tiltakoztak a hajdúhadházi erdőtulajdonosok és családjaik a fatolvajok ellen pénteken, mert – mint petíciójukban is hangsúlyozták – elegük van a pusztításból.Tovább >>>

Megállapodást kötött a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. és a megyei tehetségsegítő

Napjainkban egyre nagyobb szerep hárul a tehetséggondozásban a gazdasági vállalkozásokra. Ezért kötött megállapodást a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Szakmai Szekciója és a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. A pénteki öko napon aláírt megállapodás hosszú távon biztosítja a környékbeli tehetséges fiatalok felkarolását. Tovább >>>

Kezdődnek a magánerdős Natura kifizetések, már benyújthatók az idei kérelmek

"Elhárult az utolsó akadály is a tavaly benyújtott kérelmek alapján történő kifizetések elől" - közölte honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége pénteken. Alább közzé tesszük felhívásukat!Tovább >>>

Első tagtoborzóját tartotta a vadászati és erdészeti klaszter

Százötven hazai és ugyanennyi szlovákiai tag képviseletét célozta meg a Vadászati és erdészeti klaszter, amelynek első toborzóján mintegy hatvanan vettek részt hétfőn Salgótarjánban.Tovább >>>

Erdei iskola vezetőt keres a Mocz és Társa Magánerdészet Kft.

A Mocz és Társa Magánerdészet Kft. felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező munkatársat keres  Somogyszobra, erdei iskola vezető munkakör betöltésére.Tovább >>>

<< < 8. / 9. oldal > >>