A csemetetermesztéstől a fakitermelésig mindenből kiveszi a részét az Év Erdésze
A napfelkelte már talpon, a naplemente még bőven ébren találja. A gombák, a növények, a fák és a vadak tudora. Jól bánik a fegyverrel, s nem esik kétségbe, ha számolnia kell. Állóképessége nagy, mentálisan és szellemileg is felkészült, munkája komplex és felelősségteljes. Hajdú-Bihar megyében alig 200-250-en élnek hasonló kvalitással.
Ők az erdészek, akik – más szakmákkal ellentétben – komoly, kétnapos küzdelemben vívhatják ki az Év erdésze címet. Idén ezt a díjat a bocskaikerti Komáromi Ferenc érdemelte ki, aki a hajdúböszörményi Hajdúerdő Kft.-nél dolgozik immár 11 éve.
Rajt-cél győzelem
A szakemberrel beszélgetve gyorsan kiderült, nem elég – például a soproni Roth Gyula erdészeti szakközépiskola szigorú követelményeinek megfelelve – a komoly elméleti tudást elsajátítani, a sikerhez gyakorlati tapasztalatok kellenek, nem is kevés. Nem véletlen, hogy az idén – az Index helyszíni tudósítása szerint még a szokásos borozgatással sem enyhített – kétnapos „tortúrán” nem nagyon vesznek részt pályakezdők, de idősebb erdészek sem. Pedig – mint Komáromi Ferenc mondja – bizony nem egy 70 év körüli kolléga jár ki még most is minden nap az erdőbe, s dolgozgat, hisz ez egy életforma, nem egy uniformis, amit a nyugdíjjal letesz az ember.
– Én 1998-ban végeztem a Roth Gyulában jelessel, s 2003 óta dolgozok a Hajdúerdőnél, de csak a tavalyi vándorgyűlésen éreztem azt először, hogy készen állok a megmérettetésre. Sokat készültem rá, hogy valóban méltón tudjam képviselni a céget. Ráadásul a 22 versenyzőből csak ketten voltunk „magán-erdősök”, eddig szinte csak állami erdészetben dolgozók nyerték el a címet – avatott be Komáromi Ferenc, aki a tizenegy legkülönbözőbb versenyszámról is szívesen mesélt.
[caption id="attachment_10869" align="aligncenter" width="500"]
Az Év Erdészet 2014 verseny győztese, Komáromi Ferenc erdész[/caption]
Magoltak
A verseny június 11-én Szombathelyen korong- és golyós lövészettel kezdődött, majd másnap Sopronban, a reggeli eligazítást követően két órás írásbeli szakmai teszttel folytatódott. A 125 beugratós kérdésből 121-et sikerült helyesen megválaszolnia, ám az még csak a bemelegítés volt.
– Utána jött a diavetítés, ahol 12 másodpercenként cserélték a képeket, s ez idő alatt nemcsak felismerni kellett az egyes növény vagy állatfajokat, de le is kellett írni a pontos nevüket, s például azt, hogy a gomba mérgező vagy ehető, a vad védett-e vagy sem. Szóval járt a szemünk és a kezünk rendesen – summázta a 35 éves erdész, hozzátéve: a felismeréses feladatok a képek után a preparátumokkal folytatódtak. Téli rügyes hajtásokat kellett azonosítani, majd a különböző magok következtek a vörösfenyőtől a vadkörte magjáig. – Ezeket anno az iskolában tanultuk, volt olyan fafaj, amivel 16 éve nem is találkoztam – jegyezte meg.
Ön meg tudja mondani 1,5 méterről egy kis fakockáról 10 másodperc alatt, hogy milyen fából készült? Ha igennel válaszolt, akkor ön minden bizonnyal Komáromi Ferenc, vagy valamelyik tapasztalt kollégája. Ez volt ugyanis az Év erdésze verseny következő feladata, ami után még számos, lombosokkal kapcsolatos kihívás következett. Mérték, becsülték a törzseket, erdőfelújítást terveztek, elegyarányt vizsgáltak, erőrendezési feladatokkal küzdöttek meg, sőt a gyérítésnél száz megszámozott fából választották ki a nyűni valót, hiba esetén pedig viselték az ezért járó pontlevonást.
De előkerült egy bizonyos Bitterlich-féle tükrös relaszkóp is, melynek segítségével egyetlen körbefordulással kellett kiszámolni a hektáronkénti fatömeget, az átlagos törzs átmérője mellmagasságban, s az átlagfa magassága tükrében.
Nem unja az erdőt?
S itt még mindig nem volt vége. A tűző napon, versenyhelyszínről versenyhelyszínre vándorló erdészeknek trófeabírálatban is helyt kellett állniuk. Négy trófeáról kellett megmondaniuk, hogy milyen állaté, milyen távolságra van tőlük, milyen korú, lőhető-e vagy sem. – Ehhez már kevés az iskola, itt csak a rutin, meg az évek segítenek – fűzte hozzá Komáromi Ferenc, aki meleg szívvel emlékszik vissza diákéveire, pedig 14 évesen kellett az ország másik végébe költöznie. De nem tehetett mást. Érezte, hogy ez a hivatása, bár a családban – egy dédit leszámítva – nem volt erdész. – A suliban az éjszakai pihenést leszámítva nonstop képeztek a szakmára, s olyan emberek keze alatt nőttünk fel, mint a ma 92 éves dr. Jereb Ottó, aki második apánkként figyelt ránk. Reggel iskolába indított, napközben, ha kellett, helyettesített az órákon, bármelyik tantárgy fonalát felvette egy pillanat alatt. Kollégiumi nevelőtanárként éjszakába nyúlóan okította a diákokat, ha valamit nem értettek – idézte fel a múltat Komáromi Ferenc, aki egyelőre csak keresi az igazit a családalapításhoz. – E mellé a munka mellé egy karakán asszony kell, aki elviseli, hogy akár reggeltől estig oda vagyok, hiszen a munka hajnali 4 körül kezdődik, s némi déli pihenőt leszámítva, napnyugtáig, vagy ha vadásztatok, akkor tovább is tart – magyarázta az Év erdésze, aki a csemetetermesztéstől a papírmunkán át a fakitermelésig mindenből kiveszi a részét. – Minden évszaknak megvan a maga tennivalója, nem unatkozunk – jegyezte meg.
Nem unja az erdőt? – kérdeztük.
– Nem, mert folyamatosan változik. Télen a hótakaró csendet, nyugalmat is ad, tavasszal a lombfakadás miatt gyönyörű. Szinte minden nap látom a napnyugtát, a napkeltét, figyelem a növények, vadak növekedését, a fák közt bujkáló szelet. Az erdőzúgással nem tudok betelni!
(Fabók Ágnes - naplo.hu)
