Keresési találatok erre a cimkére: Fenyőfarm

Székelyföld - Olcsóbb lehet a fa: módosította a román kormány a szabályzatot

Módosította a kormány eheti ülésén a sokat vitatott, a faanyag értékesítésére vonatkozó szabályzatot, amely az állami tulajdonban lévő nyersanyag eladási árát határozza meg – jelentette be Cristina Palmer környezetvédelmi miniszter, aki hangsúlyozta, hogy a továbbiakban a végső árat kizárólag a piac fogja megszabni.Tovább >>>

Székelyföld - Drágul a fa, szétforgácsolódik az ipar

A fa drágulása miatt panaszkodnak a feldolgozók, akik emiatt már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást. A Romsilva azzal védekezik, hogy a kikiáltási árat tavaly kormányhatározattal szabályozták, és azt csak hasonló jogszabállyal lehetne módosítani.Tovább >>>

Romsilva: gyengébben teljesítenek a fatolvajok

Évente mintegy 60 ezer köbméter fát vágnak ki törvénytelenül a Romsilva romániai állami erdészet által felügyelt erdőkben, ez az értékesítésre szánt mennyiség 0,5 százalékát teszi ki – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Adam Crăciunescu, az erdészet országos igazgatója.Tovább >>>

A romániai Romsilva versenyelőnyt élvez más piaci szereplőkkel szemben

A versenyhivatal szerint a Romsilva egyedáruságnak el kell különítenie erdőkezelői és az erdészeti termékek piacán betöltött szerepét. Az állami erdőgazdálkodási vállalat ugyanis e két funkció együttes működtetésével versenyelőnyt élvez más piaci szereplőkkel szemben.Tovább >>>

Erdély - Kárpótlást kapnának az erdőtulajdonosok, ha erdejük nem kitermelhető?

Egy olyan kormányhatározat-tervezetet dolgozott ki a román kormány, amelynek értelmében azon erdőtulajdonosok, akik a környezetvédelmi szabályozás miatt nem termelhetnek ki fát, öt éven keresztül évi legtöbb 500 eurót kapjanak kárpótlásként. Márk-Nagy Jánost a transindex.ro portál kérte meg, hogy elemezze a jogszabálytervezet rendelkezéseit.Tovább >>>

Döntöttek Kovászna erdeiről

Lejárt Kovászna város önkormányzata és a Kovászna Erdészeti Kerület közötti, erdészeti munkákra kötött szerződés. A fürdőváros tanácsa legutóbbi ülésén úgy döntött, folytatják az együttműködést, a szerződéskötés módját az erdészeti törvény előírásaihoz igazítva: az erdészet eddig szolgáltatásként végezte az erdőgondozást, mostantól viszont kezelésbe veheti át a kovásznai erdőket.Tovább >>>

A zöldek vitatják a marosvásárhelyi somostetői erdőbe tervezett fakitermelés

Hat marosvásárhelyi környezetvédelmi szervezet nyílt levelet fogalmazott meg, amelyet több illetékes hatósághoz (környezetvédelmi ügynökség, környezetvédelmi őrség, erdészeti igazgatóság, marosvásárhelyi tanács) juttatott el, s amelyben az áll, hogy tiltakoznak a somostetői Nagyerdőbe tervezett fakivágások ellen. A beadvány szerint az erdészeti hivatal nem tartja be az erre vonatkozó törvényes előírásokat. Ezt a Romsilva cáfolja.Tovább >>>

Rezervátumokból származó rönkök jutottak be a Holzindustrie Schweighofer gyárába

Több mint egymillió megtekintést gyűjtött be az a Facebookon tavaly év végén közzétett felvétel, mely arra kényszerítette az osztrák Holzindustrie Schweighofer társaság vezetőségét, hogy reagáljon rá – közölte a România Curată portál.Tovább >>>

Lebukott a román „erdőkirály” - Háromszéken is több ezer hektárt vásárolt

Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) által vizsgált ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték Gheorghe Ceteraş egykori munténiai tehenészt, aki az erdő-visszaszolgáltatásoknak köszönhetően euró-milliomossá vált. Az „erdők királya” Háromszéken is közel hatezer hektárt kaparintott meg.Tovább >>>

Idén több fenyőfát vág ki a karácsonyi ünnepekre a Romsilva

66.700 fenyőfát vág ki idén a Romsilva a karácsonyi ünnepekre.Tovább >>>

400 ezer hektár erdő tulajdonjogáért pereskedik a ROMSILVA

10 ezer hektár erdőt szerzett idén vissza a romániai ROMSILVA, amelyet jogtalanul szolgáltattak vissza – mondta Adam Crăciunescu, az országos erdőgazdálkodás igazgatója.Tovább >>>

22 év alatt ötmilliárd euró értékben irtottak erdőt Erdélyben és Romániában

Ötmilliárd euró lehet az értéke a Romániában az 1990–2012-es időszakban törvénytelenül kivágott és értékesített famennyiségnek. Egy tavalyi számvevőszéki könyvvizsgálói jelentésből származó hír hallatán óhatatlanul beugrik a közismert, szőlő és bor viszonyából poént építő vicc: vajon törvényesen lehet-e fából pénzt csinálni? A statisztikai hivatal, a pénzügyminisztérium és a cégbírósági adatok szerint lehet – és nem is keveset.Tovább >>>

<< < 2. / 2. oldal