Marcell napja
A biomassza hasznosításának távlati lehetőségeiről és különösen a közép- és kelet- európai országok adottságairól és kihívásairól szólt a magyar és a szlovén agrárminisztérium közös szervezésében 2021. szeptember 27-én megrendezett nemzetközi online BIOEAST Forsight konferencia. Tovább >>>
Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők szeptember nyolcadikán Ropolypusztára, hogy egy év kihagyás után összemérjék tudásukat az Országos Tűzoltó Favágóversenyen, és az is eldőlt, melyik csapat nyerte meg a legjobbnak járó kupát. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismét a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.-vel karöltve és a STIHL Kft. támogatásával szervezte a megmérettetést, amelyen a versenyzők értékes ajándékokért is küzdöttek. Tovább >>>
Amerika óriási étvágya, a pandémia és néhány állami intézkedés megtette a hatását, és egyelőre semmi nem utal trendfordulóra - írja az octogon.hu. Tovább >>>
Gondolta volna, hogy akárcsak a vámpírok, a kullancsok is kerülik a napfényt? Többek között erre a meglepő kérdésre is választ kaphatunk az alábbi cikk segítségével, amelyben Dr. Kovács Szilvia, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense kalauzolja el az olvasókat a kullancsok világába. Tovább >>>
Akik rendszeresen járják a Koloska-völgyet, azoknak ismerős a forrásnál álló, hatalmas, jellegzetes alakú fűzfa. Napjainkban megöregedve, elszáradva fogadja az arra járókat, letöredező ágai balesetveszélyt jelentenek a természetkedvelő kirándulókra. Tovább >>>
Tánczos Barna romániai környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint jól vizsgázott Romániában a Sumal 2 faanyag-nyomkövető rendszer. Tovább >>>
Az építési fa ára már akkorát korrigált vissza, hogy ezzel el is veszítette az idei évben elért nyereséget - közölte honlapján az Agrofórum. Az ok a csökkenő keresletben és növekvő kínálatban keresendő.
Tovább >>>A Mecsekerdő Zrt. az általa kezelt területek egyre nagyobb hányadán folytat örökerdő-gazdálkodást, ezért gyakorlati továbbképzést szervezett munkatársainak. Az akkerditált szakmai programon az erdőgazdaság meghívására részt vettek a Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei is. A képzés célja egyrészt az örökerdő-gazdálkodás tapasztalatainak, szakmai fogásainak, a gyakorlati megvalósítás módszereinek megosztása, másrészt a szakmán belüli szemléletformálás volt. Tovább >>>
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) első magyar és a világ negyedik felsőoktatási intézményeként kapcsolódott az „Együtt a biológiai sokféleségért!” nemzetközi koalícióhoz, amelynek fő célja, hogy a részt vevő szervezetek együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának globális megőrzéséért.Tovább >>>
Az agrároktatás és kutatás összehangolása érdekében együttműködés jött létre a Soproni Egyetem (SOE) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között. A kölcsönös előnyökön alapuló megállapodása vadbiológiai és vadgazdálkodási, továbbá a természetvédelmi képzésekre, valamint az ezekhez kapcsolódó kutatásokra terjed ki. Tovább >>>
A szakszemélyzet mind az erdőgazdálkodó, mind az erdészeti hatóság felé köteles a tudomására jutott jelentősebb károsításokat jelezni. Az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer negyedéves jelentéseinek jelenlegi észlelési időszaka április 1. és június 30., a következő beérkezési határidő pedig 2021. július 8.Tovább >>>
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyik fiatal kutatója közel 11 évig 2000 faegyedet vizsgált meg, 531 települést vagy településrészt bejárva, 45 000 kilométert megtéve annak érekében, hogy feltérképezze hazánk faóriásait. Minderre az elképesztő ökológiai értékük miatt nagy becsben tartott egyedek megismerése és megóvása érdekében volt szükség, állítja a MATE szakértője. A közelgő Környezetvédelmi világnap alkalmából ismerjük meg ezeket a különleges lombhullatókat és örökzöldeket. Tovább >>>
Mostanában szinte minden nyersanyagnak alaposan megemelkedett az ára, legyen szó az olajról, bányaipari vagy mezőgazdasági termékekről. Az egyik leginkább felkapott termék azonban a faanyag volt, amelynek év eleje óta már majdnem megduplázódott az árfolyama, és lassan olyan drága lesz tőzsdei alapegységenként, mint egy uncia arany. Ez pedig alaposan megdobja az újonnan épített lakások költségét is, így a legtöbb építkezni vágyó amerikai már inkább a mobil fűrésztelep rejtelmeit próbálja megismerni, és magának vágni a faanyagot ahelyett, hogy azt méregdrágán megvegye a boltokban.
Tovább >>>A nagyragadozók visszatérése Magyarországra új kihívásokat jelent az általuk lakott területeken élőknek és gazdálkodóknak. A WWF Magyarország a EuroLargeCarnivores LIFE projekt keretében európai példák és a magyarországi tapasztalatok alapján az együttélés megkönnyítésére terepi szakemberek részvételével négyrészes kézikönyvsorozatot készített.
Tovább >>>