Ferenc napja
Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Dr. Dinnyés Álmos kancellár hétfőn délelőtt írta alá az egy évtizede megkötött PPP-s szerződések kiváltásáról szóló 9,5 milliárd forintos támogatási szerződést. Mindez azt jelenti, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem alapjain 2017 februárjában létrejövő, az erdészeti és a faipari ágazat felsőoktatási és kutatás-fejlesztési bázisát jelentő Soproni Egyetem stabil pénzügyi háttérrel kezdheti meg működését.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán, a szorgalmi időszak utolsó napján, 2016. december 16-án, pénteken tartotta kari nyílt napját. Az egyetem szenátusi termében több mint száz érdeklődő gyűlt össze délelőtt 10 órára. A diákokat és kísérőiket prof. dr. Lakatos Ferenc dékán köszöntötte, majd a szakfelelősök mutatták be a szeptemberben induló szakokat.Tovább >>>
Óriási lehetőségeket tartogatnak a mérnöki szakmák azoknak, akik most tervezik saját vagy gyermekük pályaválasztását, a Sopronban végzetteket biztos állás várja majd a piacon – ez az egyik fő üzenete az idei második, Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon megrendezett állásbörzének.Tovább >>>
"HIVATALOS: az Országgyűlés mai döntése alapján 2017. február 1-től Soproni Egyetemként folytatjuk!" - ezzel a bejegyzéssel jelentkezett kedd este a Nyugat-magyarországi Egyetem hivatalos Facebook oldala. A változásokkal kapcsolatban természetesen folyamatosan tájékoztatjuk majd az olvasóinkat.Tovább >>>
Rendkívüli titoktartás övezte a Manitou új mezőgazdasági teleszkópos rakodógépeinek bemutatását, de október végén lehullt a lepel. Mintegy 600 forgalmazó és 60 újságíró a szardíniai világpremieren láthatta először a NewAg modelleket.Tovább >>>
Együttműködési megállapodást kötött a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) és a Soproni Szakképzési Centrum (SSzC). A megállapodást kedden délelőtt írta alá az Egyetem képviseletében Prof. Dr. Faragó Sándor rektor és Dr. Fábián Attila dékán, a Soproni Szakképzési Centrum részéről Králik Tibor főigazgató a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban.Tovább >>>
Különleges használatra, mint például kertekbe, gyümölcsösökbe vagy akár kommunális felhasználásra keresik ezeket a kicsi, fordulékony traktorokat, amelyek erős motorral rendelkeznek, és a gépkezelőnek megfelelő kényelmet kínálnak használat közben. Az elismert keskeny nyomtávú CLAAS NEXOS traktorcsalád új generációja ezeknek az elvárásoknak optimális módon felel meg.Tovább >>>
A Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar november 18-án tartja idei nyílt napját a Ligneum NymE Látogatóközontban, amelyet az Infósok Viadalának döntője követ. Tovább >>>
Medve támadt egy amerikai turistára szombat délután a Brassó melletti Salamon-kő térségében. A 20 éves fiatalembert bal alkarján harapta meg a medve, 2-3 cm-es sebet ejtve rajta – tájékoztatotta az Agerprest a sürgősségi felügyelőség sajtószóvivője, Ciprian Sfreja.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara évtizedek óta szervezi a Tudományos Diákköri Konferenciát, amely hagyományos tudományos-szakmai megmérettetés a képzésen kívüli oktatás/kutatás területén. A hallgatóság bevonása a folyó kutatásokba egyaránt szolgálja a naprakész információk átadását, valamint a szervezett oktatási formákon felüli ismeretszerzést. A konferencián történő részvétel feltétele, hogy a Kar hallgatója egy, valamely Intézet koordinálása mellett önálló kutatást végezzen, és azt önálló munkában összefoglalva, szakmai bizottság előtt bemutatni legyen képes.Tovább >>>
A Brassói Táblabíróság ügyészsége vizsgálatot indított az 1700 védett ragadozó kilövését javasoló tanulmány kapcsán – jelentette a Digi 24 tévéadó. Az ügyészek azt vizsgálják, felmerül-e a szándékos hamisítás, hivatali visszaélés és érdekkonfliktus bűncselekményének elkövetése a tanulmány elkészítése kapcsán. A kutatók között, akik a tanulmányt írták, a brassói erdészeti kar alkalmazottai, a Nemzeti Erdészeti Kutató-Fejlesztő Intézet munkatársai és magán-vadásztársaságok alkalmazottai egyaránt megtalálhatóak.Tovább >>>
Új műszaki tankönyveket mutattak be a 2016-os innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. Az Erdészeti gépek és az Erdőhasználat című köteteket most az Erdő-Mező is bemutatja.
Tovább >>>A Fendt történetében többször megújult már a „Fendt zöld” szín. Egyszer a lakk beltartalma változott, amikor az ólomtartalmat kivonták belőle, máskor az 1980-as években a lakk kisebb oldószertartalmúvá vált. De ez most más! Jelen esetben a Fendt az ismert „Fendt zöld” színt tudatosan változtatja meg.Tovább >>>
2016. szeptember 8-án, Sopronban gyűltek össze a hazai erdészet és faipar képviselői a csütörtökön megnyílt innoLignum Sopron kiállításon. A szakvásárral párhuzamosan több helyszínen kezdődtek konferenciák is. Ezek közül az első a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) szervezésében megvalósuló Nemzetközi klímakonferencia volt. Tovább >>>
Hajtóra támadt egy medve kedden Orotván, amikor a kukoricásból ki akarták hajtani a vaddisznókat. Csakhogy öt medve is volt a parcellában. A sérült jól van, a támadó állatott lelőtték.Tovább >>>