Keresési találatok erre a cimkére: Erdészeti Lapok

Erdésztechnikusok versenye Sopronban - A Roth Gyula Kupa második napja (KÉPEK)

Az Erdő-Mező kiemelten fontosnak tartja az erdész szakma utánpótlását, így az erdészeti szakiskolák megmérettetése, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny után a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. területén zajló Roth Gyula Kupa második napjára is ellátogattunk. Az erdészeti és vadgazdálkodási technikusoknak meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét április 22. és 24. között tartják.Tovább >>>

A Földművelésügyi Minisztériumhoz kerülhet a Roth Gyula erdészeti szakközép

A pécsi egyetem gyakorlóiskolája mellett a Nyugat-magyarországi Egyetemhez tartozó győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és a soproni Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola is olyan levelet kapott a felsőoktatási államtitkárságtól, amely szerint az iskola fenntartását az egyetemtől az állam venné át. Az Emmi a 25-ből összesen 9 gyakorlóiskola fenntartását venné el az egyetemektől. Az Index információi szerint az ELTE gyakorlóiskoláit nem érinti a fenntartóváltás. Tovább >>>

Programok az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon

A szeptember 10. és 13. között zajló innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás idején tartanak konferenciát a lignocellulózok energetikai hasznosításának műszaki vonatkozásairól, de lesz STIHL Timbersports bemutató, és megszervezzük az I. Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítás és Találkozót is. A gyerekeket mese és játszóház is várja, de lesz faesztergályos bemutató, és még sok más... A 2014-es innoLignum Sopron programjai.Tovább >>>

Erdészeket és vadászati szakembereket tüntettek ki augusztus 20-án

Augusztus 20-án ismét több kitüntetést adott át Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A listában bőven találunk erdészeti és vadászati szakembereket is.Tovább >>>

Egy soproni és egy barcsi diák nyerte el az Erdészcsillag Alapítvány ösztöndíját

Az Erdészcsillag Alapítvány a 2014/2015. tanévre Erdészeti Ösztöndíj Pályázatot hirdetett szakmai középfokú iskolai tanulók részére. A pályázati kiírásra összesen öt pályázat érkezett be az alább felsorolt oktatási intézményekből.Tovább >>>

Bakonyi Regionális STIHL Fakitermelő Verseny: A Szombathelyi Erdészeti Zrt. lett az első (+KÉPEK)

2014. június 5-én a bakonyszentlászlói Hódos-éri Vadászház területén, erdészeti nyílt nappal együtt rendezte meg a Bakonyerdő Zrt. és a STIHL Magyarország Kft. regionális fakitermelő versenyét. A versenysorozat Észak-Dunántúli válogatója során a legjobbak kvalifikálják magukat az idei országos döntőbe, amelyet Kaposvárott szerveznek.Tovább >>>

Ki lesz az Év Erdésze 2014-ben?

2014. június 11-12-én zajlik az Év Erdésze Verseny országos döntője. Az Országos Erdészeti Egyesület által hetedik alkalommal szervezett megmérettetésen idén 22 versenyző méri össze a tudását.Tovább >>>

Forestry Skills 2014 - Jó eredményt értek el a magyar erdészeti tanulók

Hófedte hegyek, láncfűrészek morgása és fantasztikus hangulat. Legrövidebben talán így lehet összefoglalni a 13. Erdészeti Tanulók Európa-bajnokság öt napját, amelyet 2014. május 21-25. között rendezett meg Fürstenburg Erdészeti Iskolája.Tovább >>>

Év Erdésze Verseny 2014 a júniusi OEE Vándorgyűléshez kapcsolódva

Az Év Erdésze Verseny 2014. évi döntőjét 2014. június 11. és 14. között, a 145. Vándorgyűléshez kapcsolódóan hirdeti meg az Országos Erdészeti Egyesület.Tovább >>>

Sopronban rendezik a 145. OEE Vándorgyűlést

2014. június 12-én és 13-án Sopronban rendezik meg az Országos Erdészeti Egyesület 145. Vándorgyűlését - közölte a hagyományos program Szervező Bizottsága az oee.hu oldalon.Tovább >>>

Nyílt napok a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégiumban

A Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium erdész-vadász, természetvédő, és faiparos képzéseket indít a 2013/14-es tanévben. Az iskola nyílt napjaira szeretettel várják a fenti képzések iránt érdeklődő diákokat az alábbi napokon.Tovább >>>

Kurucz Lászlóné kapta az erdei iskolás díjat

Az Erdei Iskola Egyesület által évente adományozott Lehoczky – díjat szombaton nyújtották át a budapesti Mezőgazdasági Könyvtárban.Tovább >>>

<< < 3. / 3. oldal