Teodóra napja
Kittenberger-emlékerdőt telepít az Ipoly Erdő Zrt. Kismaros térségében, az erdőben tízezer tölgy- és vadgyümölcs-csemetét ültetnek el. A Börzsönyhöz erősen kötődő, nemzetközi hírű vadász és Afrika-kutató nevét viselő emlékerdőhöz csatlakozik majd egy kis pihenőhely is, ahol emlékoszlopot helyeznek el - közölte honlapján a balassagyarmati székhelyű társaság.Tovább >>>
Luzsi József a MEGOSZ 2015-ös rendezvényén[/caption] Hamarosan eljön az az idő, amikor a vidéki emberek lesznek az emberiség túlélésének elismert és megbecsült zálogai – fogalmaz Luzsi József. A NAK vidékfejlesztésért felelős alelnökével az erdőtelepítési lehetőségekről, a vadkárokról, a vidékről, a gazdáknak a világban betöltött fontos szerepéről a NAK lap áprilisi lapszámában beszélgettek.Tovább >>>
Speciális fakitermelő gépeket próbálhattak ki az erdészeti vállalkozók a Zala megyei Bezeréd közelében február végén. Az osztrák Konrad Forsttechnik bemutatóján a saját fejlesztésű, Woody 60 harvesterfejjel, csörlővel, tolólappal valamint szorítózsámollyal szerelt, törzscsuklós, rendkívül fordulékony Highlander mutatta meg tudását - méghozzá egy lombos állományban.Tovább >>>
Keddtől megnyitották a könyvesboltokat, az erdészeteket és a csecsemő-árucikkeket áruló üzleteket Giuseppe Conte olasz miniszterelnök péntek esti bejelentése szerint, aki május 4-éig meghosszabbította az eddig érvényes összes többi járványügyi óvintézkedést és korlátozást - írja az MTI.Tovább >>>
A globális járványügyi korlátozások miatt az erdőgazdálkodóknál készleten maradt faanyag mennyiségét méri fel egy online kérdőív segítségével a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.Tovább >>>
A klímaváltozás elleni küzdelem kulcsa nemcsak a fásítás, hanem a meglévő erdőterületek megőrzése és minőségi fenntartása. Ennek egyik legfontosabb eszköze az örökerdő-gazdálkodás kiszélesítése. A folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módszerek minél szélesebb körű alkalmazása érdekében május elsejétől hatályba lépnek a kormány és az Agrárminisztérium (AM) kapcsolódó új rendeletei - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.Tovább >>>
Élénk érdeklődés fogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nyugat-Balkáni Zöld Központ első nemzetközi klímavédelmi pályázati felhívását - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.Tovább >>>
Összesen 11,6 hektáron pusztított a vasárnap délutáni tarlótűz a székelyföldi Szarkakő alatt: az oltásban végül nemcsak a székelyudvarhelyi tűzoltóság több egysége, hanem a bögözi, a szentkirályi, a fenyédi és a máréfalvi önkéntes tűzoltók, valamint a helyi erdészek és vadászok is segítettek.Tovább >>>
Az erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók, ha eddig nem rendezték a jogviszonyukat, akkor várják meg az új jogszabályok megszületését, hogy az erdőgazdálkodás kereteként a szándékaiknak és élethelyzetüknek legjobban megfelelő megoldást választhassák.Tovább >>>
A héten is sok lesz a napsütés és melegszik az idő, többfelé már 25 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Tovább >>>
A Bakony és a Balaton-felvidék erdeiben gazdálkodó Bakonyerdő Zrt.-nél jelenleg is folynak az erdőtelepítési, erdősítési munkálatok. Csatlakozva az Agrárminisztérium Országfásítási Programjához az állami erdőgazdaság a 2019/2020-as erdősítési szezonban összesen 34 hektár területen hozott létre új erdőt.Tovább >>>
A Pfiffer Bútor felkészült a koronavírus-járvány okozta nehéz időszakra. A munkatársak, valamint a megrendelők érdekében számos óvintézkedést vezettek be a móri üzemben. A válság enyhítése és a gazdaság védelme érdekében azonban most a korábbinál is fontosabb, hogy a vásárlók magyar termékeket válasszanak, ezzel pedig fenntartsák a körforgást. A globális válság küszöbén is új lehetőségeket kell keresni, mert siker csak így érhető el.Tovább >>>
Jelentős lehűlés várható a jövő héten néhol havazással, április első napján helyenként mínusz 10 fok is lehet. A hétvégére melegszik ismét az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
Mint minden évben, idén is több millió facsemetét ültetnek el a székelyföldi erdőkben, úgy az állami, mint a közbirtokossági, vagy magánterületeken. Továbbra is a lucfenyő a meghatározó az erdőtelepítés szempontjából, de van szakember, aki a jegenyefenyő, illetve a lombhullató fenyő nagyobb mértékű meghonosítását is szorgalmazza a klímaváltozás miatt.Tovább >>>
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nébih laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32.500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás folyamatban van. Tovább >>>