Júniusban ismét Év Erdésze Verseny - ezúttal a Dalerd Zrt.-nél

Június 20-án és 21-én rendezik meg a 2018-as Év Erdésze Versenyt a Dalerd Zrt. szervezésében. Az Országos Erdészeti Egyesület hagyományos szakmai rendezvényére május 11-éig lehet nevezni az OEE Vándorgyűlés hivatalos honlapján. A szakemberek idén a Gyulai Erdészet területén mutathatják meg tudásukat gyakorlati és elméleti feladatokban.
Júniusban ismét Év Erdésze Verseny - ezúttal a Dalerd Zrt.-nél

Versenyfelhívás - Az Év Erdésze Verseny 2018 

Kiíró: Országos Erdészeti Egyesület Szervező: DALERD Zrt. Időpont: 2017. június 20–21. Találkozó: DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központ, Gyula-Városerdő Szállás: DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központ, Gyula-Városerdő Versenyhelyszínek: DALERD Zrt. Gyulai Erdészet, városerdei erdészkerület ev_erdesze_2017_13 A versenyre az erdőgazdálkodásban dolgozó (felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező) erdésztechnikusok jelentkezhetnek. Nevezni a versenyre a vandorgyules.hu honlapon 2018. április 16-tól 2018. május 11-ig, a vándorgyűlésre való jelentkezéssel közös felületen lehet. A jelentkezők a jelentkezésről visszaigazolást kapnak. A versenyen való részvétel csak előzetes jelentkezés és a részvételi díj befizetése mellett lehetséges. A versenyzők nevezési díja 40 000 Ft/fő, a kísérők részvételi díja 20 000 Ft/fő. A nevezési és részvételi díj tartalmazza a versenyen való részvétel, a szállás és a teljes ellátás költségeit. A versenyzők 25% kedvezménnyel vehetnek részt a Vándorgyűlésen. A nevezési és részvételi díjakat a www.vandorgyules.hu honlapon a Tudnivalók a regisztrációhoz menüpontban megadott bankszámlaszámra, a megadott határidőig kérjük átutalni.
    További információk Szakmai kérdések esetén:       A regisztrációval kapcsolatban:
DALERD ZRT Gyulai Erdészet, 5700 Gyula, Kárpát u. 4. Gaest Gergely erdészeti igazgató Tel.: +36 66 463 511 E-mail: gaest.gergely@dalerd.hu Telefon: +36 30 240 3444 Országos Erdészeti Egyesület 1021 Budapest, Budakeszi út 91. Tel: +36 1 201 6293 E-mail: titkarsag@oee.hu
Erdész üdvözlettel:

Spiegel Endre

vezérigazgató

DALERD Zrt.

Zambó Péter

elnök

Országos Erdészeti Egyesület

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület