Zöld szervezetek: nem volt egyezség az erdőtörvény módosítása kapcsán - Reakció az OEE és MEGOSZ közleményére

Az erdőtörvény módosításának általános vitája hétfőn kezdődött el a Parlamentben, amely után hazánk három természetvédelmi szervezete közleményt adott ki, több kritikát is megfogalmazva. Szerintük ugyanis a változtatások természetvédelmi és közjóléti szempontból hátrányosak. Erre reagált hivatalosan az OEE és a MEGOSZ, utalva arra, hogy a tárgyalások és megbeszélések után pálfordulást következett be a zöldeknél. A WWF, az MTVSZ és az MME most újabb közleményt adott ki az erdészeti szakmai szervezetek véleményére reagálva.
Zöld szervezetek: nem volt egyezség az erdőtörvény módosítása kapcsán - Reakció az OEE és MEGOSZ közleményére
  Erdőtörvény: nincs pálfordulás, mert egyezség sem volt - reakció az OEE és MEGOSZ közleményére Az erdőtörvény módosításának tervezete a három legnagyobb természetvédelmi civil szervezet szerint nem egyetértéssel került a héten a Parlament elé. A szervezetek fenntartják korábbi, és egy hétfői sajtóközleményben is következetesen képviselt álláspontjukat, mely szerint a módosított erdőtörvény tervezetben természetvédelmi és közjóléti szempontból visszalépések történtek. A WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a hét elején kiadott közös sajtóközleményében felhívta a figyelmet az erdőtörvény módosítás tervezetében szereplő azon változtatásokra, amelyek természetvédelmi és közjóléti szempontból hátrányosnak tekinthetők - ezáltal visszalépést jelentenek a hatályos erdőtörvényhez képest. Többek között kiemelték a folyamatos erdőborítás mellett kezelt állami erdők területének tervezett csökkentését, az idegenhonos, inváziós fafajok telepítése során elvárt védősáv megfelezését, a védett ártéri erdőkre is vonatkozó kötelező árvízvédelmi rendeltetést, illetve a kultúrerdők vágáskorának eltörlését. Két országos erdészeti érdekképviseltet - Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) és a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) közös nyilatkozatban "pálfordulásnak" nevezte a közleményt. Állításuk szerint "a több évig tartó folyamatos egyeztetések, viták és tárgyalások során formálódó Erdőtörvény jelenlegi, a Parlament elé kerülő szövegének tartalmáról és időszerűségéről elismeréssel nyilatkozott több ellenzéki párt képviselője és több természetvédelmi civil szervezet is". "Az erdőtörvény koncepciójával kapcsolatban először 2016 márciusában fogalmaztuk meg álláspontunkat, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter részére küldött nyílt levélben. Az azóta eltelt időben az egyeztetésekben részt vevő zöld civil szervezetekkel együtt aggodalmunkat fejeztük ki a módosítások várható irányával kapcsolatban, és következetesen képviseltük a legutóbb is közzétett álláspontunkat" - mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. "Bár a minisztériumi konzultációkon - ahol az erdészeti érdekképviseletek is jelen voltak - lehetőség nyílt szakmai párbeszédre, a legfőbb kifogásolható pontokban nem alakult ki egyetértés. Álláspontunk szerint a Parlament elé került tervezet természetvédelmi szempontból visszalépésnek tekinthető, ezért továbbra is javasoljuk a vitás kérdések felülvizsgálatát a végszavazás előtt" - nyomatékosította Gálhidy László. A civil szervezetek részletes javaslata a normaszövegre vonatkozóan elérhető a magyartermeszet.hu weboldalon. WWF Magyarország, Magyar Természetvédők Szövetsége, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kapcsolódó cikkek: Erdőtörvény módosítás: A MEGOSZ és az OEE nem érti a zöld szervezetek kifogásait Zöld szervezetek: Az erdőtörvény módosítása visszalépés a természetvédelemben Visszanézhető videón az erdőtörvény módosításának hétfői vitája Erdőtörvény módosítás – Az ellenzék a 3 hektár alatti állami erdők eladhatóságát kritizálja Erdészeti albizottság: telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása (WWF Sajtóközlemény) erdomezolike