2025. október 22. szerda,
Előd napja
Előd napja
Rittlinger Róbert rajta készen a szerelésnél - Fotó: Gerőcsné Dudás Judit, Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány[/caption]
Gribek Dániel: A versenyszámok tekintetében hogyan láttad a versenyt? Lehetett volna jobb az eredmény valamelyiknél?
Rittlinger Róbert: Szerettem volna megvédeni a világbajnoki címemet szerelésben, de most ez nem sikerült. A legelső nap a döntésben csak Juhász Pistinek volt szerencséje, az én fám hiába törte szét a karót, nem maradt ott, elugrott. Gerőcs Jani pedig hiába csinálta meg tökéletesen a tuskót, neki egy görbe fa jutott, amit még nehezebb pontosan a célra juttatni. Ezen a napon a hetedik helyen végeztünk.
A második napon minden jól alakult, előre tudtuk, hogy ki mikor kezd a szerelésben, Pisti és Jani már bent is voltak a pályán, amikor odajöttek hozzám, hogy siessek, mert én következem. A bírók felcserélték a rajtsorrendet. A szerelés viszont fejben dől el! Ezt a feladatot szinte csukott szemmel is meg tudom csinálni, de akkor nem sikerült. Lehet, hogy ha a kiírás szerint kezdek, nem így alakul. A kombinált és a lánckímélő darabolás egyébként jól ment.
Érezhető is volt a jó teljesítmény, hiszen este már előre köszöntek azok, akik előtte észre sem vették a magyar csapatot. Az osztrák edző pedig szó szerint azt mondta: "A mai nap a magyaroké! Hogy csináljátok?"
Ezt követően az utolsó napon nagy terveink voltak, tudtuk, hogy mit kell tenni a dobogóért. Egy kicsit csalódottak vagyunk, mert ez nem sikerült. Azzal is tisztában vagyunk, hogy sok csapat csak álmodik az 5. helyről, de mi érmet szerettünk volna szerezni!
[caption id="attachment_40379" align="aligncenter" width="598"]
Rittlinger Róbert - Fotó: Gribek Tímea, Erdő-Mező Online[/caption]
Gribek Dániel: Összességében milyen volt ez a lengyelországi VB versenyző szemmel?
Rittlinger Róbert: A verseny jól szervezett, színvonalas volt. A táj gyönyörű, az emberek kedvesek, a kaják nagyon jók! Szinte mindenki magyarul folytatta, ha elkezdtük: "lengyel, magyar két jó barát....." .
Gribek Dániel: Mit szólsz az U24-es versenyzőnk, Szalai Dániel bronzérméhez?
Rittlinger Róbert: Dani kiváló eredményt ért el, gratulálok neki! Két év múlva pedig még fényesebb érme is lehet. Legyen ez példa minden fiatal számára!
[caption id="attachment_40377" align="aligncenter" width="600"]
Rittlinger Róbert a kombinált darabolás során - Fotó: Gerőcsné Dudás Judit - Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány[/caption]
Gribek Dániel: Hogyan tovább? Készülsz a 2018-as világbajnokságra?
Rittlinger Róbert: A 2018-as VB? Hát, igen, úgy érzem, hogy ott a helyem. Küzdeni fogok a válogatottságért, ez nem kérdés!
Gribek Dániel: Nagyon sok sikert kívánok hozzá, és gratulálok az elért eredményhez!
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)