Erdőgazdálkodás és erdészeti termékek az OMÉK-on (+VIDEÓ)

Az idei, 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon az erdész szakma is nagy szerepet kapott mind a programok, mind pedig a kiállítók tekintetében. Volt például erdészeti konferencia, de az Erdészeti Tudományos Intézet standján az agrár-erdészetről is hallhattak előadást az érdeklődők. Az ERTI-nél mindezek mellett gyermekfoglalkozás is várta a látogatókat.
Erdőgazdálkodás és erdészeti termékek az OMÉK-on (+VIDEÓ)
OMÉK 2015 képgaléria >>> Önálló standon mutatkoztak be hazánk állami erdőgazdaságai, ahol leginkább a közjólét kapott központi szerepet. Egy országtérkép segítségével például a 22 társaság erdei szállásait és erdészeti erdei iskoláit tüntették fel, de néhány saját helyi termék például vadhús vagy gyümölcslé is helyet kapott a kiállítási területen. Az erdőben található alapanyagokból készült élelmiszerek egyébként az idei évben különösen nagy szerepet kaptak az OMÉK-on. 2015-ben ugyanis először adták át az Erdei élelmiszer díjat. Míg a VADEX Zrt. vaddisznó gerinc csont nélkül termékével különdíjas lett, addig első alkalommal Juhász Illésné kistermelő vehette át a kitüntetést „Juhász Medvehagyma Krém" terméke elismeréseként. Erről bővebben IDE kattintva olvashat! medvehagymakrem_juhasz_illesne Természetesen a kiállítók között is akadtak olyanok, akik erdészeti gépekkel, termékekkel várták az érdeklődőket. A szabad területen mutatkozott be például a svéd Logosol deszkakészítő termékeket forgalmazó Novitas-Invest Kft. A cég kiállítási területén még a rossz időjárás mellett is nagy volt az érdeklődés, ami nem csoda, hiszen ezek az egyedi gépek és állványok eddig nem voltak kaphatók a magyar piacon. A skandináv gyártó a legegyszerűbb, hobbi fűrészteleptől a profi rönkfeldolgozásig szinte mindenhez megoldást nyújt. logosol_1 A 77. OMÉK kiváló lehetőséget biztosított a hazai erdészeti ágazatnak, hogy idén sokadjára is megmutassa magát az embereknek. A sikert pedig bizonyítja az is, hogy a kiállításon Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázat díjazottjai között is volt állami erdőgazdaság, hiszen elismerében részesült Zalaerdő Zrt. Csiga-túra tanösvénye, a Bakonyerdő Zrt. gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpontja és a SEFAG Zrt. Zselici Csillagparkja is. omek_11 (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike