Időben odaért a tűzifa a településekre

tuzifaJanuár elejéig a megrendelt szociális célú tűzifa 40,5 százalékát szállították le az igénylő önkormányzatoknak. Ezeken a településeken időben megkezdődhetett a tűzifaosztás, s a rászorulók nem csak a tél végén jutnak hozzá a szénhez és a fához – tudta meg lapunk. A programban várhatóan 30-60 ezerrel több ember kap tüzelőt, mint tavaly. Megtudtuk: szigorúan ellenőrzik, hogy valóban eljut-e a rászorulókhoz.

Bár a szociális tüzelőanyagról szóló belügyminiszteri rendelet szerint az önkormányzatoknak február 15-ig kell kiosztaniuk a rászorulóknak a szociális tűzifát, az állami erdőgazdaságok már január 5-ig leszállították a megrendelt mennyiség 40,5 százalékát. Így a települések időben megkezdhették a tüzelő kiosztását – tudtuk meg a Belügyminisztériumtól. A szaktárca szerint ez év elejéig 63 710 erdei köbméter tűzifát szállított a 22 állami erdőgazdaság az érintett önkormányzatoknak. Mint írják, minden esetben a pályázaton nyertes települések egyeztettek a tüzelőanyagot biztosító szervezettel az igényelt mennyiségről, a szállítási, fizetési kondíciókról. A szállítási költség az önkormányzatokat terheli. A támogatás teljes összegét március 31-ig kell felhasználni, az önkormányzatoknak eddig kell kifizetniük a tűzifát, illetőleg a szenet. Az, hogy a fát egyszerre vagy több lépcsőben osztják-e ki, az önkormányzatokra van bízva, ezt a települések rendeletben szabályozzák.

Arról is érdeklődtünk, van-e olyan hátrányos helyzetű település, ahol meg sem kezdték a tüzelő kiosztását, a szaktárca válasza szerint erről nincs információjuk. Ha azonban egy nyertes település legkésőbb február 15-ig sem osztja ki a tüzelőt a rászorulóknak, vissza kell fizetnie az államnak a támogatást. A tárca adatai szerint 2013-ban kétmilliárd forintból közel 120 ezer szociálisan rászorulót segítettek tüzelőanyag-támogatással, a most rendelkezésre álló hárommilliárd forintnak köszönhetően 150-180 ezerre nő ez a szám. Ellenőrzik azt is, valóban eljut-e a rászorulókhoz a tüzelő. Az önkormányzatoknak április 15-ig kell elszámolniuk a Magyar Államkincstár felé a támogatás felhasználásáról.

Mint ismeretes, a tavalyelőtti egymilliárd és a tavalyi kétmilliárd után az idén a kormány hárommilliárd forintot különített el szociális tüzelőanyag-vásárlásra, hogy azok a mélyszegénységben élő családok is fához jussanak, akiknek erre nem telik. Az intézkedés jelentős mértékben csökkentheti az olyan kihűléses halálesetek számát, amelyekben az érintettek saját, fűtetlen lakásukban fagynak meg.

A támogatást valamennyi, ötezer fő alatti település igényelhette, ha vállalta, hogy a tüzelőanyag-elosztásnál előnyben részesíti az aktívkorúak ellátására, időskorúak járadékára, adósságcsökkentési támogatásra vagy lakásfenntartási támogatásra jogosultakat, illetőleg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családokat, s ezt rendeletben is rögzíti.

Önerő sem kellett
Az idén még kedvezőbbek voltak az állam által szabott feltételek a tűzifaigényléshez, mint korábban: a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetőleg az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településeknek nem kellett önrészt vállalniuk, míg tavaly még – fajtától függően – köbméterenként 700–1000 forinttal kellett hozzájárulniuk a vásárláshoz. A hátrányos helyzetűnek nem minősülő településeknek tűzifa esetében köbméterenként ezer forint önrész megfizetését kell vállalniuk a tavalyi 1200–2000 forinttal szemben, míg a szén vásárlásakor legfeljebb mázsánként 500 forintot kellett fizetni. 2068 önkormányzat igényelte a támogatást, közülük 83 kért barnakőszenet, a többiek maradtak a tűzifánál. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe jutott a legnagyobb segítség, a települések itt 651,7 millió forintban részesültek. A második legtöbb forrás – 494,1 millió forint – Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került. Az elosztás során legfeljebb 5 köbméter tűzifát vagy 10 mázsa szenet kaphatnak a háztartások, az önkormányzat a tüzelőanyagért egy fillért sem kérhet. A kistelepüléseken élő legrászorultabbak akár 20 ezer forintot is megspórolhatnak a támogatással.

(MNO)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?