Összeomlott a vadhúspiac

A nemzetközi értékesítési gondok következményeként a vadhús felvásárlói ára soha nem látott mélypontra esett. Kis túlzással már lassan jobban megéri a fehérfeldolgozóhoz elvinni a vaddisznót, mint átadni a vadfeldolgozóknak. A problémát nem szabad az asztal alá söpörni, hiszen patthelyzet kezd kialakulni: az itthoni hűtőházak dugig vannak vadhússal, miközben pedig a hazai nagyvadlétszám túlszaporodik.
Összeomlott a vadhúspiac
Összeomlott a hazai vadhúspiac. A felszaporodott nagyvadlétszámot a vadgazdálkodók gyérítenék, de a vadhúst csak rendkívül nyomott áron veszik át tőlük. A nyugat-európai piac bedugult, a hazai vadhűtők tele vannak, a magyar boltokban pedig aranyáron mérik a vadhús árát. A hazai vadhús piacán évek óta értékesítési gondok figyelhetők meg. Ezen segítendő, a szakminisztérium által 2009. végén kiadott új jogszabály könnyítette a vadhús hazai értékesítési lehetőségeit. A vadgazdálkodók bevételének jelentős része ebből származik, az intézkedés nyomán stabillá, kiszámíthatóvá vált az értékesítés, mondta a Naplónak Pap Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke. Egy éve azonban ismét jelentkeztek a gondok, a vadhús átvételi ára zuhanni kezdett. Főleg a vaddisznóért fizetnek olyan keveset a feldolgozók, hogy kis túlzással lassan már jobban megéri a fehérfeldolgozóhoz elvinni a húst, panaszkodott. A kamara megpróbált tisztán látni, mi okozza a zavart. Úgy tudják, a nyugat-európai piac bedugult, egyelőre nem kérnek a magyar vadhúsból. A hazai hűtőházak pedig tele vannak, ide sem fér el több hús. Pap Gyula megjegyezte, érthetetlen számára, hogy ilyen körülmények között a hazai boltokban mégis irreálisan magas áron kínálják a vadhúst. Szerinte javítani kellene a hazai vadhúsfogyasztás kultúráján, amin hathatós marketinggel lehetne segíteni. Hasonló gondokat fogalmazott meg Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Kifejtette, elsősorban a vaddisznó iránt csökkent jelentősen a kereslet, aminek következtében a disznó átvételi ára egy év alatt hatvan százalékkal esett. Hazánkban nagymértékű megnőtt a nagyvad állománya, ezek gyérítésére, szabályozására rettentősen sok vadászatot szervezetek az országban. Ennek nyomán számottevően nagyobb mennyiség került a vadhúsfeldolgozókba. Így a készletek elkezdtek nőni, a piacon felesleg jelent meg, amit az árak csökkenésében mindenki érzékelt. A téli hajtóvadászatok ideje lecsengett, jön a tavasz, reményét fejezte ki, hogy a vadhús piacon is tapasztalható lesz némi élénkülés. (Tremmer Tamás - vaol.hu) erdomezolike