Első tagtoborzóját tartotta a vadászati és erdészeti klaszter

klaszterSzázötven hazai és ugyanennyi szlovákiai tag képviseletét célozta meg a Vadászati és erdészeti klaszter, amelynek első toborzóján mintegy hatvanan vettek részt hétfőn Salgótarjánban.

Pintér Zoltán, a határon átnyúló projekt menedzsere az MTI-nek elmondta: a hat klaszteralapító, az Ipoly Erdő Zrt., a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Szent István Egyetem, szlovák oldalon pedig a Nagykürtösi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a zólyomi Erdészeti Centrum, továbbá a Szlovák Állami Erdészet február közepén kötött szerződést, amelyben állapodtak, hogy a jövőben vadászati, biomassza és ökoturisztika tagozatokba szerveződve végzik majd munkájukat.

Az állami tulajdonú erdőket gondozó Ipoly Erdő Zrt. külsős szakértőjeként is hozzátette: az állami erdészeteknek a határ mentén korábban is voltak intézményesített kapcsolataik egymással, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ezt a magánerdő-tulajdonosokkal is bővítsék. Az első tagtoborzón hangsúlyozta: százötven hazai és ugyanennyi szlovákiai partnerrel számolnak. A klaszterükbe a belépés ingyenes, a közös marketing és egyéb lehetőségeket az Európai Unió határon átnyúló programjából hat évig finanszírozzák – ezzel is segítve a kisebb erdőbirtokosságokat, vadásztársaságokat, illetve ökoturisztikai szolgáltatókat.

Milan Szarvas, a zólyomi Erdészeti Centrum képviselője az MTI-nek kifejtette: a klaszter keretében olyan speciális ökoturisztikai kínálatot szeretnének nyújtani Besztercebánya és Nyitra megye, valamint magyar oldalon Nógrád és Pest megye térségében, amelyben mindkét oldalon az erdei iskolákra, erdész és vadászházakra építve mutatnák be a vidék természeti értékeiket.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?