Javult a német erdők állapota

Tovább javult Németország erdeinek állapota, ám a tölgyfák közül továbbra is minden második beteg.
Javult a német erdők állapota
A Münchner Merkur című lap a német földművelésügyi minisztérium közleményére hivatkozva közölte, hogy a német erdők 39 százalékában nem károsodott a lombkorona. Ez az arány két százalékkal több mint előző évben. A fák 36 százalékában tapasztalható enyhe kár. 2011-ben még 35 százaléknál figyelték ezt meg. Ugyanakkor a jelentős koronagyérülést szenvedett fák aránya 28-ról 25 százalékra csökkent. Elsősorban a bükkfák kaptak új erőre. Itt a jelentősen meggyérült koronájú fák aránya 57-ről 38 százalékra csökkent. A fenyők állapota is 1984 óta évről évre javul. A javulás hátterében az áll, hogy a bükkfák 2011-ben számos új bükkmakkot termettek. Ezzel szemben a tölgyfák, melyek a német faállomány tíz százalékát teszik ki, tíz éve nagyon rossz állapotban vannak: csupán 17 százalékuk sértetlen, ötven százalékuk súlyosan károsodott. A tanulmány szerint a károkat elsősorban rovarok okozzák, a különböző lepkefajok hernyói tavasszal a fiatal levelekkel táplálkoznak. Az egészségi állapot pedig elsősorban annak függvénye, milyen sűrűn állnak a fa levelei vagy tűlevelei. A szakértők szúrópróbákkal állapítják meg a sérültségi fokozatot. Súlyosan sérült az a fa, amely koronájának egynegyede gyér. A BUND német környezet- és természetvédelmi szervezet szerint a német erdőpolitika már háromszáz éve is távol állt a valódi fenntarthatóságtól. Németország területének egyharmadát erdő borítja. A legfontosabb fajok a tűlevelű lucfenyő (28 százalék), az erdei fenyő (24 százalék), ezt követi a lombhullató bükkfa (15 százalék), és a tölgy (10 százalék). A négy fő faj tehát a teljes erdőterület háromnegyedét adja. (MTI) erdomezolike