Érdemes előre gondolkodni, de érkeznek STIHL gépek és alkatrészek

Kisebb csúszások biztosan lesznek a jövőben, és az új termékek bevezetése is a tervezettnél lassabban zajlik, de alapvetően nincsen gép- és alkatrészhiány a STIHL-nél. A gazdasági kihívásokra ugyanis a családi vállalat folyamatosan próbál hatékony válaszokat adni, a vásárlók minőségi kiszolgálása érdekében akár a közép- és hosszútávú stratégiáikon is azonnal változtatnak. A koronavírus-járvány kirobbanása óta minden kisgép-gyártó komoly nehézségekkel küzd, amit az egy hónapja tartó fegyveres konfliktus tovább súlyosbított, de a STIHL mindent megtesz azért, hogy a felhasználók ezekből alig érezzenek meg valamit.
Érdemes előre gondolkodni, de érkeznek STIHL gépek és alkatrészek
„Bár a STIHL még mindig egy német családi vállalkozás, gyártóüzemünk a világ számos pontján található, például Kínában is. Ott, ahol több mint két éve megjelent a koronavírus. Mi tehát az elsők között éreztük meg, hogy mit jelent az, amikor be kell zárni a gyárakat” – mondta el Bakon Gábor, a magyarországi Andreas STIHL Kft. ügyvezetője. A pandémia kirobbanását követően a beszállítói problémák 2019 végén, 2020 elején először csak Kínában jelentkeztek, majd fokozatosan begyűrűztek az európai piacra is. Mára ennek a hatásait érezzük a chiphiány, az alapanyag-hiány, a logisztikai gondok kapcsán. Az elmúlt időszakban egy olyan beszállítói válság alakult ki, ami alapjaiban határozza meg a gépgyártók életét. Eközben természeti katasztrófák is voltak, például óriási áradások Németországban. Erre a dominó effektusra tett rá egy újabb lapáttal a tőlünk keletre zajló fegyveres konfliktus, ami csak súlyosbította az eleve nehéz helyzetet. stihl_msa_300_gallyazas A STIHL számára komoly piacnak számított Oroszország és Ukrajna, de ennél jelentősen nagyobb probléma, hogy az orosz és ukrán beszállítók nem tudnak alkotóelemet gyártani és szállítani az üzemeikbe. Emiatt új beszállítókat kellett keresni, ám a minőségellenőrzés hosszú, időigényes folyamat, ami akár 2-3 hónapig is eltarthat. Ezt pedig nem lehet, és nem is érdemes sürgetni, a gyártó számára ugyanis elsődleges cél, hogy a vásárlók a jövőben is ugyanolyan megbízható, hatékony, magas minőségű gépeket kapjanak, mint korábban. Megváltozott termékstratégia A STIHL-nek a koronavírus-járvány előtt volt egy meghatározott termékstratégiája, és a folyamatok hosszútávú tervek szerint haladtak. Ez azonban két éve teljesen felborult, a megváltozott környezetre pedig azonnal választ adtak. stihl_magasnyomasu_ A karanténidőszak alatt hirtelen megnövekedett az igény a belépő kategóriás, hobbi eszközök iránt, hiszen az emberek jelentős része kertészkedéssel oldotta a bezártság és a pandémia okozta feszültséget. „Ez a jelenség olyan mértékű keresletnövekedést eredményezett a kiskerti szegmensben, hogy azt egyszerűen nem lehetett lekövetni a gyártásban. Azóta a STIHL Holding természetesen jelentős fejlesztéseket hajtott végre, tavaly a tervezetten felül több mint 100 millió eurót költöttünk kapacitásbővítésre, miközben a gyárak három műszakban dolgoznak” – hangsúlyozta Bakon Gábor, aki hozzátette: ennek ellenére elfordulhatnak rövid ideig tartó hiányok a piacon, hiszen a chiphiány többször is megakasztotta a gyártási folyamatokat. Hiába van készen ugyanis egy gép és annak minden alkatrésze, ha az utolsó fontos komponens nem érkezik meg időben, azt a terméket nem lehet befejezni és nem lehet kiszállítani. Biztos lábakon - rugalmas kereskedőkkel Bakon Gábor hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a termékek elérhetőségében voltak ugyan fennakadások, de a hazai leányvállalat és a magyar kereskedők mindent megtettek és megtesznek azért, hogy a csúszásokat minimalizálják, így a fogyasztók a lehető legkevesebbet érzékeljék mindebből. stihl_osszeszereles „A kereskedőink és mi is rugalmasan kezeltük a kialakult helyzetet, országon belül is új stratégiát építettünk fel. Arra ösztönöztük például a STIHL szakkereskedéseket, hogy minél előbb rendeljék meg a szükséges termékeket. Korábban 24 óra alatt mindent le tudtunk szállítani, legyen szó gépekről vagy alkatrészekről, hiszen a raktárunkban ezek elérhetőek voltak. Ez most már nem így van, hiszen a beérkező termékeket azonnal ki is küldjük a kereskedőinknek, ezzel is csökkentve az átfutási időket.” Előre kell gondolkodni Az Andreas STIHL Kft. ügyvezetője azt is elmondta, hogy vannak olyan gépek, amelyek kisebb darabszámban készülnek, ezek esetében akár 2-3 hónap várakozási időre is számítani kell. Az előre gondolkodás tehát most fontosabb, mint eddig bármikor. Nem érdemes a gépvásárlásokat az utolsó pillanatra hagyni, különösen nem a profi szegmensben - legyen szó mezőgazdaságról vagy erdőgazdálkodásról. A tervezett beruházásokat minél előbb el kell indítani, ami a nyersanyag-, energia- és szállításai árak folyamatos növekedése miatt is indokolt lehet. stihl_alkatresz Amit az elmúlt évtizedekben az erdészeti és agrárvállalkozók is megszokhattak, az most átalakulóban van. Nincsen azonnal input-anyag, gép, alkatrész, tehát a közép- és hosszútávú stratégiák megtervezése napjainkra különösen fontossá vált. Lassan, de érkeznek az új termékek „Bár a tervezettnél lassabban, de az új termékeink is meg-megjelennek, és itt vannak a raktárunkban. Akadnak persze olyanok is, amelyeket egyelőre nem tudunk a hazai piacra juttatni, és a magyarországi bemutatkozásuk akár fél évet is csúszik. Ilyen például az akkumulátoros profi fűrészünk, a STIHL MSA 300, ami április helyett vélhetően csak szeptemberre érkezik” – vázolta fel Bakon Gábor. stihl_mas300 Hasonló a helyzet a HEXA vágórendszerrel, amire néhány hónapot még várnia kell a motorfűrész-kezelőknek. Az újdonságok közül azonban már elérhető a STIHL első akkumulátoros háti permetezője, az SGA 85, ami akár a csemetekertekben, de az erdőtelepítéseknél is a növényvédelem hatékony eszköze lehet. A 17 liter űrtartalmú, szintjelzővel is ellátott, átlátszó tartállyal szerelt permetezőgéppel akár 6 bar üzemi nyomás is elérhető, amit egy forgatható gomb segítségével egyszerűen, fokozatmentesen állíthat a felhasználó egészen az 1 bar nyomástól. Az erőteljes membránszivattyú akár 3,1 liter/perc áramlási sebességet is garantál, ráadásul a fungicideket, peszticideket vagy a folyékony tápanyagot 2,5 méter magasra is kijuttathatja. A gép rendkívül kényelmes, mindössze 6,2 kilogramm (akkumulátorral is csak 7,1 kilogramm), a permetlé pedig a sárgarézből készült, üreges-kúpos fúvóka segítségével célzottan oda kerül, ahova azt a kezelő szánja. stihl_sga_85 Mindeközben a fejlesztések is tovább zajlanak, hiszen a STIHL továbbra is a világ leginnovatívabb vállalkozásainak egyike kíván maradni. A háttérben nem állt le a kutatás az új megoldások iránt, miközben a gyártó nem köt kompromisszumot a minőség és megbízhatóság terén sem. (Andreas STIHL Kft.) Támogatott tartalom