A klímaváltozás elviheti a kocsányos tölgyet az Alföldről?

kocsanyos-tolgy-2-768x442A Kiskunság gyepein akkor sem nő az őshonos tölgy, ha öntözik, a meglévő erdőfoltok nehezen újulnak, a nagy fák is küzdenek a szárazsággal. A klímaváltozás elviheti a kocsányos tölgyet az Alföldről – írja a 24.hu.

A kocsányos tölgy Európa és hazánk egyik legfontosabb erdőalkotó faja, ezernyi szállal kötődik a magyar tradíciókhoz, kultúrához is. A klímaváltozás azonban fokozódó nyomást gyakorol a hazai állományra, a kilátások nem túl jók: ha a folyamat így halad, az alföldi tölgyesek hosszabb távon feladhatják a harcot.

A Kárpát-medence nemcsak a „népek országútja”, hanem a növényvilág számára is határterület, kelet-nyugati irányban úgynevezett biomváltás történik. Hazánk hegyes, dombos tájai zárt erdőknek adnak otthont, míg a síkvidékeken már az erdőssztyepp kezdődik: kisebb-nagyobb facsoportok, zárt erdőfoltok váltakoznak a füves területekkel. A kocsányos tölgy számára az Alföldön már nem ideálisak a feltételek, elterjedési területének a széléről van szó, ahol ugyan természetes módon van jelen, de „küzdenie” kell a fennmaradásért.

Ettől pedig logikusan sérülékenyebb, pontosabban még a kisebb változások is érzékenyebben érintik, mint optimálisabbnak tekinthető élőhelyein. Ezért is nevezhetjük hiánypótlónak a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem közös, MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoportjának projektjét, amely a Kiskunságban vizsgálta a tölgyerdők megújulási képességét. Az eredményeket bemutató tanulmány a napokban jelent meg a European Journal of Forest Research című szaklapban, a 24.hu szerkesztői pedig Dr. Erdős Lászlót, a kutatócsoport, és az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát, a tanulmány első szerzőjét kérdezték a részletekről.

Víz és árnyék

Az alföldinél nedvesebb és hűvösebb nyugat- és észak-európai klímán élő tölgyesekről ismert, hogy zárt erdőkben alig újulnak: a kifejlett egyedek jelen vannak, de hiányzik az utánpótlás magoncokból és csemetékből. Az új generációk leginkább öreg fák kidőlésével keletkezett tisztásokon, erdőszéleken, cserjésekben vannak jelen, aminek oka minden bizonnyal a fény mennyisége. A kutatók arra voltak kíváncsiak, miként folyik ugyanez a szárazabb, alföldi tájakon:

Feltételeztük, hogy itt az árnyék mellett a szárazság is korlátozhatja a tölgyerdők megújulási képességét

– mondja a 24.hu-nak Erdős László.

Kocsányos tölgy magonc a Kiskunságban (Fotó: 24.hu)

Kocsányos tölgy magonc a Kiskunságban (Fotó: 24.hu)

A projekt kezdeteként ezért hazánk egyik legszárazabb táján, a Kiskunságban ültettek el helyből származó kocsányostölgy-makkokat három különböző mikrokörnyezetben: erdőben, erdőszélen és nyílt gyepen. A magok egy részét a természetes csapadékon felül öntözték is – így ezek 20 százalékkal több vizet kaptak –, majd négy évig vizsgálták, mire jutnak. Az eredmény pedig igazolta a kutatók azon feltevését, miszerint az erdőssztyeppen, a faj elterjedési határán a szárazság komolyabb akadálya a tölgyerdők regenerálódásának, mint az árnyék.

Az erdő védi a magoncot, de kínlódik

A gyepen a makkok többsége ki sem csírázott, vagy ha igen, utána hamar elpusztult. Még azok is, amelyek többlet vizet kaptak, ráadásul a vizsgálat első éve szokatlanul csapadékos is volt, 720 milliméter esett az átlagos 530 helyett. Az erdőben és erdőszélen azonban viszonylag jól ment az újulás, előbbi tapasztalat tehát pontosan ellentétes a nyugat- és észak-európaival.

A magyarázat pedig, hogy a Kiskunságon az erdőfoltok lombkoronája nyílt, több fényt enged a felszínre, ami épp elegendő a magoncok fejlődéséhez. E mellett árnyékol, és a szelet is megfogja annyira, hogy lassítsa a csapadék párolgását, összességében nedvesebb, hűvösebb környezetet biztosítson. „Az erdő mikroklímája részben képes ellensúlyozni a makroklimatikus viszonyokat” – foglalja össze a szakember.

A kutatás emellett hozott még egy érdekes eredményt. A vizsgált területen, még az optimálisnak tekinthető erdőszéleken és erdőkben is rendkívül lassú volt a magoncok növekedése: a négy év alatt is csupán arasznyi magasságot értek el. Kevésbé tudományos, de igencsak szemléletes megfogalmazással élve a kocsányos tölgy természetes módon van jelen a kiskunsági tájon, de kínlódik:

a fák lassan fejlődnek, az erdő nehezen újul meg, elég egy kis változás, hogy a gyenge sarjak elpusztuljanak.

És itt lép a képbe a klímaváltozás, illetve a folyamatosan vissza-visszatérő szándék az alföldi területek fásítására.

A nagyok is szenvednek

A globális felmelegedés hatásaként hazánk területén az aszályos időszakok és a hőségperiódusok hosszának növekedése mellett az éves csapadékmennyiség is csökkenhet. Eloszlása is változik, évek óta megfigyelhetjük, ahogy hetekig tartó szárazság után egyszerre, 24–48 óra alatt zúdul le a havi átlag – a víz nagy része ilyenkor elfolyik, nem képes mélyebben átáztatni a talajt.

Már a nagy tölgyek is szenvednek, gyakran jelenik meg rajtuk a vízhiányt jelző, úgynevezett csúcsszárazodás, a magoncok számára pedig kifejezetten végzetes. A klímamodellek alapján a folyamat egyre súlyosabb következményekkel jár, ennek fényében pedig a szakember úgy látja, az Alföld tölgyesei számára nem látszik hosszú távú jövő.

A hatások ellensúlyozására rendre felmerülnek erdősítési tervek, hiszen a növényzet szén-dioxidot nyel el, a fák árnyékolják a talajt, segítenek megőrizni annak nedvességtartalmát. Csakhogy bármilyen logikusan is hangzik, nem így van. Ugyanezen kutatócsoport korábbi, átfogó vizsgálata bizonyította, hogy a Duna–Tisza közén nem jó ötlet újabb erdőket telepíteni, mert nemhogy javítanák a talaj vízellátottságát, inkább az elsivatagosodás veszélyét növelik – itt írtunk erről bővebben az Ide nem kérünk fákat Magyarországon című cikkünkben.

Egyes gyepterületek még az átlagosnál jóval csapadékosabb években és öntözés mellett is alkalmatlanok fás vegetáció fenntartására, ezekre a helyekre nem való erdő. Itt a meglévő, sokszor nagyon értékes közösségek megóvására kell koncentrálnunk.

(24.hu)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?