Hosszúra nyúló generációváltás a magánerdőben - Répászky Miklós, a szegény vidék erdésze

A szakmában Répászky Miklós László neve és munkássága közismert. Erdésztechnikusként, államerdész, TSZ erdész, vadgazda, erdőtelepítő, és erdőfelügyeleti tapasztalatokkal felvértezve Jász-Nagykun-Szolnok megye északi szegletében, a Tisza-tó partján fekvő Abádszalókon a kilencvenes évek elején az elsők között alakított magán erdőgazdálkodással foglalkozó vállalkozást. Erdőkben, fában és egyéb javakban is szegény vidéken, ahol az önálló erdészkedés bizony nehéz kenyérkereset.
Hosszúra nyúló generációváltás a magánerdőben - Répászky Miklós, a szegény vidék erdésze
A vállalkozás harminc éven át mégis talpon maradt, szakadatlanul bírja az erdőtulajdonosok bizalmát, és minden időben megfelelt a jogszabályi elvárásoknak. Munkásságuknak kiemelkedő eredménye továbbá a több mint 3000 ha új erdő létrehozása, főleg erdőben szegény térségekben. Ezeknek az eredményeknek a titkát szerettem volna a látogatásom során megfejteni. [caption id="attachment_26110" align="aligncenter" width="600"]Gyuricza Csaba, az MVH elnöke, a rendezvény fővédnöke is gratulált Répászky Miklósnak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke gratulált Répászky Miklósnak, aki kategóriájában az Év Agrárembere lett[/caption] A vállalkozás székhelyén lévő irodába belépve látványos külsőségektől mentes rend és kiegyensúlyozottság fogad. Talán csak a rendszerezett akták garmadájával megrakott polcok szúrnak szemet. Hiába, harminc év alatt sok papír gyűlik össze egy erdészeti irodában is. A vállalkozást Répászky úr ma már az unokájával, Mészáros Gergely erdőmérnökkel közösen működteti. Elsősorban kezelt vagy szakirányított erdőkből és minimális saját erdőtulajdonból álló üzemi területük meghaladja a 4500 hektárt. A kezelt erdeik elsősorban a tágabb környezetükben – Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyékben – található, de egy-egy megbízás révén az ország távolabbi szegleteiben, például Nógrádban, Bakonyban, sőt Zalában is tevékenykednek. A tevékenységi körük ennek megfelelően a sík- és dombvidéki, illetve idegenhonos és őshonos fafajokból álló erdőben folytatott erdőgazdálkodásra egyaránt kiterjed. repaszky_2 Az erdőgazdálkodási tevékenységüket a kezelt erdőkben a mindenkori jogszabályi lehetőségek függvényében jellemzően megbízási, illetve erdőkezelési jellegű jogviszonyok keretében végezték, illetve végzik. A nagyapa és unoka között szerencsés módon hosszúra nyúló generációváltás természetes velejárója a fejlődés, illetve a fejlesztés is. Új eszközök, új műszerek, új elképzelések… Mészáros Gergely a vállalkozás tevékenységét erdészeti szaktanácsadói tevékenységgel is kiegészítette. Nagyapja nyomdokaiba lépve az erdőtelepítések tervezésében és kivitelezésében is aktívan részt vállal. Új fejlesztéseik révén pedig konyhakész termékekkel a térség tűzifa piacán is igyekeznek megvetni a lábukat. Ennek megfelelően, egyelőre az iroda udvarán, zúg a fűrész és folyik a rakodás reggeltől estig. repaszky_3 A két generáció képviselői nem mellékesen abban is egy ütemre járnak, hogy az erdészet ügyes bajos dolgainak rendezése céljából mindketten aktívan közreműködtek és közreműködnek az országos erdészeti ágazati érdekképviseletek – köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – tevékenységében. A vállalkozás szakmai vezetését magukon kívül egy fő alkalmazott, két fő megbízott erdész, és egy fő szakiskolás bevonásával látják el, a kivitelezési munkákkal pedig alvállalkozókat bíznak meg. repaszky_1 A kollégák a kérésemre a terepen is bemutatják a munkájukat. Nyár vége lévén az utunk nem sarangok és fakitermelések, hanem fiatal és beállt erdőtelepítések, erdőfelújítások mellett vezettek. A rövid bejárásunk során – a sokszor szélsőséges termőhelyi feltételek és eltérő tulajdonosi szándékok közötti egyensúlyozás eredményeként – inkább jól, esetenként közepesen sikerült erdősítéseket láttunk. Az viszont egyértelműen kiderült számomra, hogy az erdőfelújítások végrehajtása náluk évtizedek óta nem kérdés. A közeljövőben tervezett gépvásárlásaik is azt a célt szolgálják, hogy az erdősítésekre minél eredményesebben és költségtakarékosabban kerülhessen sor. repaszky_4 A látogatásom végén feltettem a kérdést, hogy ha a jogszabályi és támogatási feltételek, illetve az erdőtulajdonosi szándékok úgy alakulnak, akkor az üzemi területük bővítését tudják-e vállalni, és ha igen, akkor milyen határokig. A válasz egyértelműen pozitív volt, és a szakmai apparátus megfelelő bővítése mellett egyelőre a bővülés határait sem látják. Minden vállalkozás maga dönti el, hogy az éppen aktuális, nagy jövedelmet ígérő tevékenységekkel foglalkozik, vagy egy adott szakmai tevékenységet igyekszik évtizedeken át folytatni. Hitelesen és szerény haszonnal. Érzésem szerint a bemutatott vállalkozás a sűrű fillérek mellett tette le a garast. Jó biztonsággal tehát az utódom harminc év múlva is számot tud majd adni a tevékenységükről. NAK / Szalai Károly