Az erdészeti szakirányítás új szabályozásáról szólt az online fórum

konrad_gribek_22020. szeptember 3-án megkezdődött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának a magán-erdőgazdálkodás szerveződéseinek és szakirányításának új jogszabályi kereteiről szóló online tájékoztatósorozata. Az első rendezvény témája az erdészeti szakirányítás volt.

Az online tájékoztató fórum keretében a résztvevők az erdészeti szakirányítási tevékenységre, illetve az erdészeti szakszemélyzetre és az erdészeti szakirányító vállalkozásokra vonatkozó új szabályozásról hallhattak tájékoztatást.

Tekintettel arra, hogy a NAK és a szakmai szervezetek honlapjain megjelent korábbi cikkben az új szabályozás, illetve annak legfontosabb változásai már bemutatásra kerültek, a mostani tájékoztató fórum középpontjában csak a legmarkánsabb változások, azok céljai és következményei szerepeltek. Mint például az erdőgazdálkodásban és annak szakirányításában közreműködők jogai, kötelezettségei, illetve felelősségi viszonyai, az erdészeti szakirányító vállalkozások előtérbe kerülése, az erdészeti szakirányítási tevékenység állami támogatásának szükségessége. A felmerülő kérdésekről egy rövid előadást követően a NAK és a szakmai szervezetek képviselői tartottak beszélgetést.

erdo_tolgy

(NAK/Szalai Károly)

Hozzászólások

hozzászólás

1 Hozzászólás “Az erdészeti szakirányítás új szabályozásáról szólt az online f...

Vélemény, hozzászólás?