Sok fát kidöntött a szélvihar a mátrai fenyvesben

Ismét pusztítást végzett a Mátra erdeiben a szélvihar. Egy 2,5 hektáros fenyőerdőben már harmadszor söpört végig, így a megritkult állományt már tarvágásra jelölte ki az erdészet.
Sok fát kidöntött a szélvihar a mátrai fenyvesben
Több 10 méter magas kidőlt fenyők keresztbe-kosba a Mátrafüredi Erdészet Nyírjesi erdészkerületében. Nem kímélte a faóriásokat az itt is egyre gyakrabban végig söprő szélvihar. Először 2017-ben bontotta meg a ránehezedő hó az állományt, tavaly is volt jelentős dőléskár, és az idén tovább pusztított az állományban a több mint 100 km/h szél – magyarázza Dudás Béla erdészetvezető. Folyamatosan végzik a szél okozta károk felszámolását, már az egymillió forintot is meghaladta ezek költsége, és még a vadkárelhárító kerítések javítása is hátra van – tette hozzá az erdészetvezető. Ebben a fenyőerdőben, már olyan jelentős a dőléskár, hogy azt tervezik, letermelik az egész erdőt. szelkar_fakidoles_matrafured_1 A tervek szerint itt egy országos fakitermelő versenyt rendeznek áprilisban, majd az ezt követő tarvágás után a területen egy elegyes lomberdőt hoznak létre – tudtuk meg a szakembertől. (Gyöngyös TV)