Idén ismét három helyszínen Muzsikál az erdő

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2018-ban a 15. évadára készül. Fő célja az erdő és a zene - művészet erejével a környezettudatos életvitel, a fenntarthatóság irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
Idén ismét három helyszínen Muzsikál az erdő

Idén 3 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban május 26 – 27. között kerül megrendezésre Kecskemét közelében, a Nyíri erdőben, valamint Lakitelek - Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama június 30-a és július 8-a között kerül megrendezésre. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 28-a és 30-a között Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében Püspökfürdőn szerveződik.

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt. Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása.

Print Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő képzőművészeti kiállítások, a „Muzsikál az erdő”-s pályázatok is – fotó, képzőművészet, irodalom és gyermekrajz - a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit. A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei: Fülek, Tar, Szentkút, Mátraalmás, Szurdokpüspöki, Abasár, Kékestető, Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján. Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2018-as év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Részletes információt, programjainkat megtalálják honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu-n. Hiszen ha „Muzsikál az erdő”, akkor „jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”! (Muzsikál az Erdő Alapítvány)