Munkavédelem a vadgazdálkodásban

vadasz_munkavedelem_3Nem köztudott a vadászatra jogosultak között, de rájuk is vonatkoznak a munka- és balesetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok, amelyek komoly feladatokat, kötelezettségeket rónak rájuk.

A vadásztársaságoknak még tevékenységük megkezdése előtt kötelező erre jogosult szakemberrel kockázatértékelést végeztetni, és ez alapján összeállítani saját, személyre (társaságra) szabott munka-, baleset-, és tűzvédelmi dokumentációikat, amelyben meg kell határozni az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit mind a társaság tagjaira, mind pedig a szolgáltatásaikat igénybe vevőkre vonatkozóan. Nem elég, ha a vadászmester saját elgondolása szerint tart balesetvédelmi oktatást évente két alkalommal, illetve a társas vadászatok előtt! A balesetvédelmi oktatás tematikájának összeállítása munkavédelmi végzettséghez kötött feladat!

Még kevésbé ismert jogszabály által előírt kötelezettség, hogy már 1 fő főállású munkavállaló esetén is KÖTELEZŐ munkavédelmi szakembert alkalmazni legalább heti 1 órában!

2017. március 1-jétől, amikor már csak és kizárólag főállású munkaviszonyban lehet hivatásos vadászt alkalmazni, nem lehet ez alól a kötelezettség alól kibúvót találni.

Sok vadásztársaság rendelkezik mezőgazdasági és erdészeti gépekkel (traktor, motoros láncfűrész, motoros fűkasza stb.), amelyekre speciális munkavédelmi vizsgálatok, üzembe helyezési szabályok vonatkoznak, és külön dokumentált balesetvédelmi oktatás is szükséges kezelésükhöz.

Amennyiben ezen kötelezettségeiket mégis elmulasztják, abban az esetben egy esetleges munkavédelmi felügyelőségi ellenőrzéskor vagy egy vadászterületen történt baleset során nagyon magas pénzbüntetésre, baleset, maradandó egészségkárosodás esetén pedig még kártérítés megfizetésére is kötelezhetik a mulasztókat, holott a bírság összegének a töredékéért meg lehet felelni ezeknek az előírásoknak.

vadasz_munkavedelem_1

A vadászatra jogosultaknak az alábbi jogszabályokban foglalt kötelezettségeknek kell megfelelniük:

1. Munkavédelmi kockázatértékelés készítése társaságra szabottan az 1993. évi XCIII. törvény 54.§ 2. bekezdése alapján („A munkáltatónak rendelkeznie kell kockázatértékeléssel, amelyben köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat…”, amely kiterjed minden szervezett munkavégzésre és a munkavégzés hatókörében tartózkodóra is, beleértve a társadalmi munkákat is.)
2. Az 5/1993. (XII.26.) MüM rendelet alapján veszélyesnek minősülő munkaeszközök vizsgálata és üzembe helyezése (pl. erdészeti traktorok, láncfűrész)
3. Munkavédelmi szakember biztosítása a MüM rendeletben meghatározottak szerint
4. Munka-, és balesetvédelmi oktatási tematika összeállítása és oktatások lebonyolítása
5. A munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről szóló 10/2016. (IV.5.) MÜM rendelet szerint olyan munkaeszközt rendelkezésre bocsátani, amely kialakításában, felépítésében és az alkalmazott védelmi megoldások tekintetében megfelel a munkavédelemre vonatkozó szabályoknak, és alkalmas az adott munkahelyi körülmények között az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos használatra.
6. Közreműködés a foglalkozás-egészségügyi szakemberrel a biológiai és kémiai kockázatértékelés elkészítésében

Amennyiben szeretné megspórolni az időigényes utánajárást és szervezést, úgy forduljon hozzánk bizalommal. Cégünk, a Vadkárszakértők Nonprofit Kft. (www.vadkarszakertok.hu) vállalja, hogy munka- és tűzvédelmi szakember bevonásával az adott vadászatra jogosult teljes tevékenységi körére vonatkozóan egyedileg elkészíti a szükséges kockázatértékelést, a munkavédelemmel kapcsolatos összes oktatási anyagot és kötelezően vezetendő dokumentációt, továbbá folyamatosan biztosítja a jogszabályoknak való megfelelést, a változások aktualizálását.

Kása Róbert
okleveles vadgazda mérnök
krobi01@freemail.hu
30/701-1349

Antal József
munkavédelmi tanácsadó
antalmtv@gmail.com,
30/240-5446

Varga Zoltán
okleveles vadgazda mérnök
vadgazdalkodas@gmail.com
30/575-2653

(Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?