“Segíteni kötelességünk” – Erdészek a kárpátaljai magyarokért – Interjú Kárpáti Bélával

csemete_karpataljaAz Erdő-Mező már korábban beszámolt arról, hogy az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács egy faültetési akcióval egybekötött gyűjtést hirdetett meg a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében. A pontos célokról és az eddigi eredményekről a kitalálót, a terméktanács elnökét, Kárpáti Bélát kérdeztük.

A faültetési akcióval egybekötött jótékonysági akció hivatalos honlapja >>>

Erdő-Mező: Személyesen milyen cél vezérelt, amikor elhatároztad, hogy gyűjtést kezdeményezel a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében?

Kárpáti Béla: A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetője, Makuk János személyes barátom. A 2015-ös év során többször beszéltem vele, és gyakran említette a kritikus állapotokat, amik most Kárpátalján vannak. Úgy gondoltam, ez egy olyan időszak, amikor személyes kötelességünk nem csak sajnálkozni, meg „like”-olni a híreket, de tevőlegesen tenni valamit. Mivel ott anyagi támogatásra van a legnagyobb szükség, így egyértelmű volt, hogy szakmán belül kezdeményezve, de nem kizárva a szakmán kívülieket, megpróbálunk segíteni valamit. A Terméktanács választmányával konzultálva gyors döntés született a projekt megvalósítása érdekében.

Erdő-Mező: A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy részben praktikus okok miatt a Székelyföldön élőket is segíteni lehet. Az erdélyi és határon túli kapcsolataidat hogyan sikerült megmozgatni a kárpátaljai magyarokért?

karpati_bela_Kárpáti Béla: Érdekessége az akciónak, hogy rövidtávon a kárpátaljai magyarokat, hosszú távon viszont az erdélyi ifjúság oktatását lehet támogatni egy adománnyal. Véleményem szerint van, amikor „halat”, de van amikor már „hálót” kell adni a határon túli rászorulóknak. A székelyföldi erdész szakemberek az első pillanattól kezdve felkarolták az akciót. Az anyagi támogatáson kívül van olyan termelő, például Szász János, aki konténeres fenyőcsemetéket is felajánlott az ügy érdekében. A helyi erdészek is támogatják programunkat, segítően állnak a kezdeményezéshez. Ugyanígy meg kell említeni a szlovákiai csemetetermelőket is, mint például a Salix Trade erdészeti szaporítóanyag termelő és kereskedő céget, akik amint hallottak a kezdeményezésről, amellett, hogy a kapcsolatrendszerükön keresztül Szlovákiában is hírét viszik a programnak, anyagilag is támogatják azt. Jó látni, hogy egy Kárpát-medencei szakmai összefogás alakult ki az akció során.

Erdő-Mező: Mindezidáig milyen a visszhangja a gyűjtésnek? Mennyien vettek részt benne eddig?

Kárpáti Béla: Egy karitatív akciót mindig szívesen pártfogolnak az emberek. A szakmai szervezetek, akik szintén támogatják a programot – értve ezalatt, hogy hírcsatornáikon terjesztik a gyűjtés hírét – első felkérésre mellénk álltak. Az internetes fórumokon is többen megosztották a kezdeményezést. Fontos azonban megértenünk, hogy elvi támogatásból még nem lehet kenyeret venni. Ebben a programban legalábbis nem. Itt tényleges adományokra van szükség, mert Kárpátalján nagy a szegénység, és – úgy gondolom – kötelességünk támogatni a nehéz helyzetbe jutott családokat. Január végéig 300 darab csemete talált gazdára, és mintegy 2.5 millió Ft gyűlt össze, ami nem kevés, de lehetne több is. A legtöbb felajánló a programban való részvétel minimális összegénél – ötezer forintnál – lényegesen többet ajánlott fel. A „Ne tudja bal kezed mit cselekszik a jobb!” bibliai elv alapján az akció honlapjára (www.ultessegycsemetet.hu) az adományozott összegeket nem tartalmazó támogatói listában minden adományozó neve felkerül.

Erdő-Mező: Hogyan jut el a rászorulókhoz a befolyt összeg?

Kárpáti Béla: A programnak az a lényege, hogy egyenesen a rászorulókhoz kerülnek az összegek. Mindenféle járulékos költség nélkül. Az adományokat minden adományozó egyenesen a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat számlájára utalja. Az összegből vagy a rászorulóknak vesznek élelmiszert, tűzifát, gyógyszert vagy a rászoruló családoknál lévő támogatói plasztikkártyákat töltik fel. Ez a támogatói kártya rendszer egy helyi kezdeményezés. Lényege, hogy feltöltő-kártya elven működik, és bizonyos elfogadó helyeken pl. gyógyszertárban a vásárolt érték 50%-át ki lehet vele egyenlíteni. Ennek a kettős rendszernek az eredményeként minden adomány gyorsan és hatékonyan kerül felhasználásra.

Erdő-Mező: Mi lenne az az eredmény, amivel kifejezetten meg lennétek elégedve az EESZT-nél?

Kárpáti Béla: Ez nehéz kérdés. Véleményem szerint segíteni kötelességünk, és tudjuk, hogy most Kárpátalján minden összeg nagy segítség. Az emigrációs gondok miatt sajnos Kárpátalja kiesett a „hírek” forgatagából. Úgy gondolom minden eredmény jó eredmény. Már csupán azt látni, hogy a szakma feláll egy jó ügy érdekében, jó érzés. Személy szerint sikernek tartanám, ha a folyamatos adományokkal március végéig tudnánk anyagilag támogatni a rászorulókat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy itt nem csak az adomány mérete, hanem a folyamatosság is fontos.

csemete_karpatalja

Erdő-Mező: A Hargitán a faültetés mikor és hogyan történik majd meg? Ki végzi?

Kárpáti Béla: A Székelyudvarhelyen bejegyzett Ugron Alapítvány erdőterületén, a Madarasi Hargitán kerülnek elültetésre a fenyőcsemeték a hóolvadás után. Az ültetést helyi szakemberek végzik majd a megszokott erdészeti módszerekkel, azzal az eltéréssel, hogy minden egyes, a projekt keretében elültetett fának meg fogják adni a GPS koordinátáit. Ezek a koordináták nagyon fontosak, hiszen az adományozóknak minél előbb ki akarjuk küldeni. Így nyáron, ha valaki az adományozók közül kimegy Erdélybe és ellátogat a Madarasi Hargitára, akkor megkeresheti a „saját” fenyőcsemetéjét.

Erdő-Mező: Sok sikert kívánunk a kezdeményezéshez!

(Gribek DánielErdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?