Feketefenyő pusztulás a Mecseki parkerdőben

mecskehcs2A Baranya megyei Helyi Csoport március 6-án a Mecseki parkerdőben járt, ahol az erdőt kezelő Biokom Kft. munkatársai – Kertész Kornélia és Szilasi Tamás – mutatták be az elmúlt időszak feketefenyő pusztulását és a kárfelszámolási munkálatokat.

A Mecseki parkerdő közvetlenül Pécs városa felett helyezkedik el, számos pihenővel, kilátóval, turistaúttal és ebből következően állandó látogatottsággal. A terület adottságaira jellemző, hogy a feketefenyő szinte mindenhol csak elegyként szerepel, mégis igen markáns tájképi elem a fele olyan magasságot elérő, molyhos tölgy és virágos kőris alkotta karsztbokor erdők között. A kitermelésük okozta tájképi változás nagy hullámokat ver a város közvéleményében.

Az 1890-1910-es évek között telepítettek először a mészkő kopárokra feketefenyő állományokat, amelyeken több hullámban tapasztaltak gombakárosításokat, így 1947-48, ’65-70, ’89-93 közötti években. A mostani fertőzési hullám első jelei 2005-ben jelentkeztek. A növény-egészségügyi vizsgálatok során kimutatták a Sphaeropsis sapinea és a Cenangium ferruginosum gombafajokat. Az egyre fokozódó fertőzések következtében 2010 év folyamán az 50%-nál  fertőzöttebb (lomszíneződés alapján megállapítva) egyedek kijelölésre kerültek és azóta folynak az egészségügyi termelések. Összesen 2.500 m3 beteg, elhalt faanyag kitermelését kell megoldani az erdőt kezelő társaságnak. Az Erdészeti hatóság erdőfelújítási kötelezettséget nem írt elő, mert mindenhol jelen van a lombos fajok alkotta második szint.

mecsekhcs1

A kíméletes fakitermelési technológia során, az irányított döntést követően lóval történik a közelítés. Ezt követően az ágak és a gally is maradéktalanul kiközelítésre és aprításra kerül. A bejárás során láthattuk, hogy a parkerdőt használó biciklisek komolyabb nyomokat hagynak hátra, mint ami a lovas közelítés következtében keletkezik. Néhol speciális feladatok adódnak, az állatkert bejárata előtti facsoportból például emelőkosaras darus kocsival darabolták le a beteg példányokat.

A munkálatok kérve-kéretlenül állandó civil kontroll alatt folynak. Szélsőséges hangok pedig, újra fenyőfajok telepítését kezdeményeznék a Mecseki parkerdőben.

(Forrás: Országos Erdészeti Egyesület)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?