Bence napja
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar (NYME EMK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői ünnepélyes keretek között aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely révén sor kerülhetett az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet (EIKI) alapkövének szimbolikus „letételére”.Tovább >>>
Nem mindennapi csatát filmeztek le Horvátországban. A szomszédos államban egy Caterpillar 518 és egy Timberjack 380 B erdészeti vonszoló próbálta meg legyűrni egymást. Az erdészeti gépek küzdelme szeptemberben a Youtube-ra is felkerült, amelyet most mi is megmutatunk olvasóinknak.Tovább >>>
Megjöttek az első itthoni piacra szánt Ladák Magyarországra, ezzel pedig a LADA Hungary hivatalosan is megkezdte az autók hazai forgalmazását.Tovább >>>
Hagyományteremtő szándékkal erdészeti évértékelőt tartottak a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében december 16-án. A rendezvényen átadták a Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díjat, valamint megalakult az Erdészeti Igazgatási Kihelyezett Intézet is.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.Tovább >>>
A mangrovék jelentős ökológiai és ökonómiai szereppel bírnak a Fülöp-szigeteken. A Környezeti és Természeti Erőforrások Minisztériuma feladatul tűzte ki magának a korábbi mangrove erdők rehabilitációját és ökológiai egyensúlyának sikeres helyreállítását, illetve továbbiak létesítését. Ehhez megfelelő szaporítóanyag-utánpótlásra van szükség.Tovább >>>
A 2015-ös innoLignum Sopron erdészeti és faipari vásár és rendezvénysorozat idején mutatkozott be először a szakmai közönségnek a LOGOSOL Magyarország. A vállalat standjánál a kiállítás három napja alatt nagy volt az érdeklődés, ami nem véletlen, hiszen a svéd gyártó olyan egyedi termékeket ajánl partnereinek, amiben gyakorlatilag nincs konkurenciájuk.Tovább >>>
December elejétől több mint 10 milliárd forint kifizetése kezdődik meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, területalapú erdészeti támogatások keretében. December második hetében kapják kézhez az érintett gazdák az egyes intézkedésekre vonatkozó támogatási határozatukat, és az utalások is ezen a héten kezdődnek meg.Tovább >>>
Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenessé válik az illetéktörvény módosítása révén. A változtatásokat 167 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. Tovább >>>
December 8-án, Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác Termében nyitották meg az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150 éves évfordulóját ünneplő jubileumi emlékévet. A rendezvényen évértékelés, jövőbe tekintés és megemlékezés is volt.Tovább >>>
Csatlakozzon Ön is az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) kezdeményezéséhez. Az EESZT együttműködő partnereivel, az Ugron Alapítvánnyal (Székelyudvarhely), az Országos Erdészeti Egyesülettel (OEE), a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségével (MEGOSZ), és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) közösen faültetéssel egybekötött adománygyűjtő akciót hirdet a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Az adományok 100%-ban a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálathoz kerülnek.Tovább >>>
A MEGOSZ tájékoztatása a magánerdős közfoglalkoztatási program jövő évi lehetőségeiről. A szervezet honlapján megjelent információk szerint a hír igaznak bizonyult, miszerint a magánerdős közfoglalkoztatás 2016-ban kikerül az országos programok közül.Tovább >>>
Alföld, magánerdő, fűtésszezon… most (is) bizony az akácról fogok írni. A legtöbb vállalkozó csemetetermesztőtől veszi a csemetét, mi viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magunknak termeljük meg azt. Így végigkísérhetjük az akácmag útját egészen a kályháig, az emberöltő véges korlátai között.Tovább >>>
Faanyagvédelem, rönkházak, a tölgyfa feldolgozása, a fa népi használata. Megannyi, laikus számára is szép téma kísérte a szakmai napot tegnap a Deák Ferenc Szakközépiskolában.Tovább >>>
2015. december 2-án, Sopronban mutatták be pályamunkáikat a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói. A 16 beérkező dolgozatot három szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők. A konferenciát prof. dr. Lakatos Ferenc, a kar dékánja és Bartha Dénes, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitották meg. Idén az egyetemi szervezeti egységeken túl számos erdőgazdaság, nemzeti park, szervezet és cég támogatta a rendezvényt, így minden résztvevő gazdag nyereményekben, díjakban részesült.Tovább >>>