Ákos, Bátor napja
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 után idén ismét lehetővé tette, hogy az egyesület ágazati hírportálján és az Év Fája tematikus weblapon keresztül online módon szavazzanak az erdészek és a szakmán kívüli érdeklődők a jövő évi „Év Fájára”, amellyel a 2017-es esztendő fafaját választhatták meg a résztvevők.Tovább >>>
A soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium jogelőd intézménye az Esztergomi Erdész Szakiskola volt, amely 1924-1950 között Esztergomban képezte az erdészeket. Az iskola alapításának 100. évfordulóján, 1985-ben, a helyszínen egy emléktáblát állítottak, illetve egy emlékparkot is létre hoztak, benne egy emlékoszloppal. A volt iskolaépületet azóta átépítették, az idő folyamán pedig az oszlop is tönkrement.Tovább >>>
A csütörtöki selejtező versenyen nagy csatában az 5. helyen jutott be a szombat esti egyéni döntőbe Juhász István válogatott sportfavágónk, aki nyilatkozott is az Erdő-Mezőnek. A magyar fakitermelő válogatott pénteken ragad fejszét és fűrészt, hiszen kezdetét veszi a csapatok megmérettetése is. A STIHL Timbersports széria favágó világbajnokságát ezen a hétvégén rendezik a németországi Stuttgartban, az arénába hamar elfogyott minden jegy, így fantasztikus hangulatra lehet számítani pénteken és szombaton is.Tovább >>>
Az OEE Baranya megyei Helyi Csoportja immár második alkalommal tartotta meg Halottak Napi megemlékezését a pécsi köztemetőben. November 3-án hatan gyűltek össze, hogy a HCS nyilvántartásában lévő 98 pécsi erdész sír közül felkeressenek tízet, és ott pár személyes emlék felidézése mellett gyertyát gyújtva emlékezzenek.Tovább >>>
A soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán 2016. december 16-án, pénteken, 10 órától tartanak nyílt napot. Az eseményt a központi campus (Sopron, Bajcsy-Zsilinszky út 4.) főépületének első emeletén, a Szenátusi teremben rendezik meg. A nyílt nap kezdéseként a dékán köszönti a megjelenteket, amit követően ismertetik a felvételivel kapcsolatos legfontosabb információkat.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület – az alapításának 150. évfordulójára hirdetett Jubileumi Év során –, célul tűzte ki neves erdész elődeink emlékének ápolását, a jeles személyiségeinkről való megemlékezést.Tovább >>>
A budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja lett az Év Fája, a Hős Fa címet A Városliget hős platánja nyerte el, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a ragályi Öreg tölgy kapta.Tovább >>>
"Ne emlékezz rám búsan, család, rokon, barát, Add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben, bennetek, ember voltam mindig, ezért szeressetek!"Tovább >>>
Ahogy az minden évben megszokott, dr. Fazekas Sándor ezúttal is kitüntetéseket adományozott az agráriumban kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó személyeknek. Természetesen erdész szakemberek is bőségesen akadtak a hosszú névsorban. A minisztériumi elismerések átadása a Földművelésügyi Minisztériumban történt 2016. október 24-én.Tovább >>>
A hazai erdészképzés egyik rangos versenyén bizonyítottak ismét a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium diákjai. A Dr. Szepesi László Erdész Gépész Emlékversenyen számos egyéni siker mellett csapatban az első és a második helyen végeztek, így ők készülhetnek a svájci Európa-bajnokságra.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta folyamatosan, így idén ismét lehetővé teszi, hogy az egyesület ágazati hírportálján és az Év Fája tematikus weblapon keresztül online módon szavazzák az erdészek és a szakmán kívüli érdeklődők a következő „Év Fáját”. Ezúttal a 2017-es esztendő fafaját keresik a szervezők.Tovább >>>
A hagyományoknak megfelelően idén is mintegy 100 erdészhölgy gyűlt össze az Erdésznők Országos Találkozójára, amit 2016-ban a Vértesi Erdő Zrt. lát vendégül. Az Országos Erdészeti Egyesület által 1988-ban útjára indított találkozó célja, hogy az erdészeti ágazatban dolgozó nők szakmai programon találkozhassanak, a munka és a család jelentette kötelezettségek mellett ápolhassák az ágazaton belüli baráti és szakmai kapcsolataikat.Tovább >>>
Ásotthalom, Keszeg, Orfű, Bükkzsérc, Göbös-major. Öt helyszín, több tucat csapat, egy cél. A ráckevei dobogóra mégis csak három gárda állhatott fel. Szeptember 17-én, szombaton, Ráckevén tartották a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyet 2016-ban az Északerdő Zrt. I. csapata nyert meg.Tovább >>>
Országszerte véradásra buzdították az erdőgazdaságok dolgozóit az Erdők Hete alkalmával, a nagykanizsai eseményre a Zalaerdő Zrt. munkatársai is folyamatosan érkeztek segíteni. „Ez a második alkalom, az első már régebben volt, és úgy gondoltam, hátha ezzel néhány emberéletet megmenthetek" - mondta el Pacsai Endre fahasználati műszaki vezető.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület már korábban is jelezte a tagjai felé, hogy az idei évben - amely a szervezet alapításának 150. évfordulója - a tagság tisztítsa meg, tegye rendbe az egyesületi életben szerepet vállaló elődök sírhelyeit, és a Helyi Csoportok szervezzenek megemlékezéseket, koszorúzást a síremlékeknél. Az OEE hivatalos honlapján közzétett felhívása alább olvasható!Tovább >>>