Világító fákkal oldanák meg a közvilágítást

A remélt összeg nyolcszorosát gyűjtötték össze a Kickstarter közösségi oldalon azok a kutatók, akik világító fákkal szeretnék kiváltani a jövőben a közvilágítást.
Világító fákkal oldanák meg a közvilágítást
A kaliforniai Antony Evans és kollégái 65 ezer dollárt szerettek volna összekalapozni kísérleteik megkezdéséhez az új ötletek közösségi finanszírozását segítő oldalon, a Kickstarteren, ám eddig már 484 ezer dollárt kaptak közel 8500 embertől. A cél: felejtsük el a köztéri lámpákat a jövőben, és világító fákat ültessünk a helyükre. Egy másik nagy ötletgyáros, Peter Diamandis (az űrbányászatra alapított amerikai cég, a Planetary Resources elnöke) egyszerűen „az eddigi legmenőbb Kickstarter-kampánynak” nevezte Evansék terveit. A világító fehérjék használata nem ismeretlen a biológiai kutatásokban (2008-ban Nobel-díj is járt értük). Evansék a kísérleteket nem rögtön fákon, hanem a lúdfű (Arabidopsis thaliana) nevű, minden ízében jól ismert gazon fogják megkezdeni, amelybe a Vibrio fischeri nevű tengeri baktériumból ültetnek be géneket. A remények szerint a genetikailag módosított lúdfüvek enyhén derengeni fognak a sötétben (a támogatóknak 50-100 magot ígérnek ezekből). Ezt a technológiát tökéletsítik és vetik be majd a fák esetében is. Bár a fák lassan nőnek, egész életükben világítanak majd, és az egyenletesebb eloszlású fényforrások miatt sokkal szebb lesz a közvilágítás Evansék szerint, akik az Avatar című filmből is bevágtak egy rövid részletet a közel félmillió dollárt hozó videójukba. (utajovobe.eu) erdomezolike