Vádemelési javaslat a kunágotai vadász ügyében

Vádemelési javaslat a kunágotai vadász ügyében
Vádemelést javasol a rendőrség a vadászat közben halálos lövést leadó férfi ellen, aki tavaly Kunágotán lelőtt egy hajtót - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön. Mint azt Vargáné Szombati Andrea elmondta, a nyomozást a rendőrség lezárta, a nyomozati anyagot a Battonyai Járási Ügyészségre vádemelési javaslattal továbbította. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetésének gyanújával folytatott eljárást a 49 éves medgyesegyházi férfi ellen. Mint ismert tavaly november 29-én Kunágotán, az Urbán-tónál tartott vadászaton a gyanúsított 49 éves vadászmester a magaslesről a náddal körülhatárolt tó partján mozgást látott. Azt hitte, vaddisznó van ott, ahová távcsöves golyós vadászfegyverével célzott, de egy hajtót talált el, a férfi a helyszínen meghalt. A szóvivő közlése szerint a vadász a vizsgálati adatok alapján nem győződött meg kétséget kizáróan arról, hogy valóban vadra céloz. Ráadásul a meglőtt férfi közelében egy másik hajtó is ált, az ő életét és testi épségét is veszélyeztette. A rendőrség vizsgálta a vadászaton részt vevő hivatásos vadászok és sportvadászok büntetőjogi felelősségét, esetükben bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem vetődött fel. Megállapították azonban, hogy a vadászat megszervezésével és megtartásával kapcsolatosan több szabályt is megszegtek, emiatt a rendőrség a szakhatóság vizsgálatát kezdeményezte. (MHO/MTI) erdomezolike