Több traktort vásároltak a magyar gazdálkodók 2013-ban

A becslések szerint több mint 100 milliárd forintot költöttek a gazdák az elmúlt évben mezőgazdasági gépek beszerzésére. A forgalmazók szerint a kereskedők nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint egy évvel korábban. A mezőgazdasági gépipar jelenleg közel 10 ezer embernek ad munkát, többnyire munkagépeket, eszközöket és adapterek gyárt és exportál.
Több traktort vásároltak a magyar gazdálkodók 2013-ban
A tavalyi mezőgazdasági gépforgalom körülbelül a 2012-es szinten volt az Európai Unióban, vagyis mintegy 176 ezer darab kerekes traktort adtak el Nyugat- és Kelet-Európában. Jellemzően erős volt a piac a zöldsoros gépeknél, amelyekkel a szénát és a szalmát takarítják be – magyarázta Harsányi Zsolt, az Európai Gépforgalmazók Szövetségének alelnöke a Kossuth Rádió Hajnal-táj című szerdai műsorában. Hozzátette: a gazdák elsősorban a növénytermesztés terén fejlesztenek, ám sok technika került az állattartás technológiájába is. A hazai mezőgazdasági gépkereskedelem jobban teljesített tavaly, mint 2012-ben. Körülbelül 1500 darab nyugati traktor és 260 darab nyugati betakarító cséplőgép fogyott. Ez értékben körülbelül 130-140 milliárd forintot jelent – fejtette ki a szövetség alelnöke. Dr. Hajdú József szakértő úgy vélte, tavaly Magyarországon közepes forgalmazási év volt, 100 milliárd körüli forgalmat bonyolítottak le. A gödöllői Mezőgazdasági Gépesítési Intézet igazgatója elmondta azt is, hogy a beruházások 55-60 százalékában az erőgépet (kombájn, szecskázó, rakodógép) helyezték előtérbe a befektetők, azt követte a talajművelés és a vetéstechnika. Fekete Gyula, a Mezőgazdasági Gépgyártók Országos Szövetsége főtitkára szerint fontos, hogy a hazai mezőgazdasági termelőknek olyan munkagépeket állítsanak elő, amely minden tekintetben versenyképes a nyugatiakkal, ugyanakkor nagy a konkurenciaharc. A magyar mezőgazdasági gépipar alapvetően munkagépeket gyárt, főként talajművelő gépeket és adaptereket – fűzte hozzá. Az elmúlt időszakban komoly igény jelentkezett a gazdálkodók részéről, hogy ne csak a szántóföldi termelésüket tegyék műszakilag rendbe, hanem a már megtermelt terményeiket is jó minőségben tudják eltartani az értékesítésig – hívta fel a figyelmet a műsor végén a változásra Áman Mihály, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége alelnöke. (hirado.hu) erdomezolike