Székelyföld - Az istállóba mászott be a farkas, ott tépte szét a juhokat

Tizenhét juh és bárány elpusztult, de könnyen lehet, hogy még nagyobb is lesz a kár az egyik tekerőpataki gazdaságban, ahol szombatra virradóan öldökölt a farkas. Kártérítésre talán évek múlva számíthatnak. A Szekelyhon.ro összeállítása Tekerőpatakról.
Székelyföld - Az istállóba mászott be a farkas, ott tépte szét a juhokat
Több juh az udvaron feküdt összemarcangolva és kiterítve, többet pedig éppen nyúztak a tekerőpataki Antal Adorján gazdaságában, amikor a helyszínre értünk. A segítségül érkező szomszédok éppen azon voltak, hogy a megsebzett, de még elő állatokat levágják, azt remélve, hogy a hús egy része talán még felhasználható lesz. A gazda elvezetett az istálló hátához, ott a két méter magasságban nyitva hagyott, 20 centi magas ablakra mutat, amelyen bemászott a farkas. Hogy farkas volt, a „tettes” az a rá jellemző vérengzésből is megállapítható, de a karmok nyoma is látszik a deszkákon. Az istállóban őrzött 33 juh közül hetet megölt és sokat megsebesített. Egyet sem vitt el, nem is evett belőlük, néhányat pedig nem bántott. Valószínűleg valami megzavarta és elmenekült. farkas_istallo_2 A helyszín a falu szélén, alig kétszáz méterre van attól a gazdaságtól, ahol szeptember elején végzett hasonló vérengzést – talán – ugyanaz a farkas. Antal Adorján reggel, amikor engedte volna ki az állatokat, akkor látta meg, hogy mi történt az éjszaka. A kutyák ugyan ugattak, de ez nem volt újdonság, „itt a falu szélén minden éjszaka hangos” – mondta. A rendszeresen a közelben járó vadat jelzik a házőrzők. Hozzátette, eddig az udvarából juhot vagy más haszonállatot még nem bántottak a ragadozók, de nincs olyan tél, hogy legalább egy kutyát meg ne ölnének az udvarán. A kár is bántja, de még jobban aggódik, hogy a közelben ez már a második ilyen farkastámadás két hónapon belül. Ideszokott tehát a vadállat, ki tudja, holnap vagy a jövő héten kihez fog betörni – veti fel az aggályát. Abban nem nagyon bízik, hogy hamarosan kártérítésre számíthat. Tudja, hasonló vadkárok után vannak, akik 3-4 éve várnak hiába a minisztérium kárpótlására. A 17 elpusztult juh a biztos kárt jelenti, de ennél nagyobb is lehet a veszteség. Mondják az udvaron dolgozók, hogy több juhon kívülről alig látszott egy kis seb, de nyúzásközben derült ki, hogy mekkora sebet tépett rajta a farkas. Így a még látszólag ép juhokból is lehet még elhullás – mondták ottjártunkkor. A láthatóan életképtelen juhokat levágták, hogy – ha az állatorvos vizsgálata nem tiltja meg – a hús egy-egy része még felhasználható legyen. A sértetlen rész azonban kevés, első látásra legalább felét el kell dobni minden levágott juh húsának. Pénzben kifejezve a kárt: egy juh jelenlegi piaci ára 200–250 lej között mozog. farkas_istallo_1 A minisztériumban nem hisznek Vannak olyan kártérítési dokumentációk, amelyeket három-négy éve továbbított az önkormányzat a környezetvédelmi minisztériumhoz, és azóta sem érkezett a kártérítés. Olyan esetek is vannak, hogy a papírok egyszerűen eltűntek valahol a minisztériumban – ismerteti a helyzetet Egyed József, Gyergyóújfalu község polgármestere, aki maga is szemrevételezte a tekerőpataki farkastámadás nyomait. Így Antal Adorján sem számíthat egyelőre arra, hogy hamarosan megkapja az elpusztult állatai után járó pénzt. Egyed József hangján érezhető a bizalmatlanság a minisztériumi illetékesek irányába, amikor elmondja: egy hónapja közös beadványt küldtek a Gyergyó-térségi polgármesterek, amiben éppen a vad elleni védekezésre javasoltak megoldást. Azt kérték, legyen a prefektus jogkörében egy olyan lehetőség, hogy ha a védett ragadozók által tapasztalt támadások történnek, akkor azonnal kiadhasson egy speciális kilövési engedélyt. A gyors intézkedés ugyanis lehetővé tenné, hogy valóban a károkat okozó farkas vagy medve kilövése történjen meg. Ugyanis, ha hosszabb ideig kell várni az engedélyre, nagyobb a valószínűsége, hogy egy vétlen állatot lőnek ki a kárt okozó helyett. farkas_istallo_3 Ezzel szemben a minisztérium minden kilövést megtiltott az országban. Uniós nyomásra – mondja Egyed József –, utalva arra, hogy – papíron – kevés a medve és a farkas, és emiatt védeni kell őket. „Az rendben van, hogy védik a vadat, de mi azt várnánk el, hogy ha baj van, akkor a hatóságok álljanak a gazdák mellé” – fogalmaz a polgármester. A károsult gazdát kérdeztük, hogy látja, tehet-e valamit azért, hogy a farkastámadás ne ismétlődjön meg? A válasz, amit valószínűleg több károsult is így gondol: „Elég a kár, nem hiányzik, hogy még börtönbe is kerüljön az ember azzal, hogy tenni akar valamit a vadállatok ellen.” (Szekelyhon.ro) erdomezolike