Négyen lopták a fát a hosszúpályi erdőben

A rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik a hosszúpályi erdőből fát tulajdonítottak el. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs L. Attila, R. Gyula, L. Sándor és H. Attila ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
Négyen lopták a fát a hosszúpályi erdőben
A rendelkezésre álló adatok szerint a hosszúpályi rendőrök 2015. november 11-én 17 óra 26 perc körüli időben Hosszúpályiban az erdők környékén járőröztek a falopások megelőzése céljából, amikor az egyik dűlőn négy férfira lettek figyelmesek, akik kerékpárral fát szállítottak. A járőrök igazoltatták a hosszúpályi lakosokat és megállapították, hogy a 11 szál akácfát egy közeli erdőből a tulajdonos engedélye nélkül vágták ki. A rendőrök az 50 éves, 26 éves, 24 éves és 19 éves férfiakat elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hosszúpályi Rendőrőrsre. hosszupalyi_falopas_2 A nyomozók L. Attilát, R. Gyulát, L. Sándort és H. Attilát gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték. (Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság - haon.hu) erdomezolike