Nagy-Britanniába készül a magyar STIHL Timbersports válogatott

2018. október 19-én és 20-án a világ legjobbjai csapnak össze mind a hat hivatalos STIHL Timbersports versenyszámban, egyéni és csapatszinten egyaránt. Az eseménynek az Echo Aréna ad otthont Liverpoolban. A megmérettetésen a hazai csapat – Juhász István, Bozsó Zoltán, Hamvasi Ferenc és Strúbel József „Dedi” – is részt vesz. A válogatott tartaléka a mindössze 16 éves Strúbel Bence lesz, aki eddig elért eredményei alapján képviselheti Magyarországot.
Nagy-Britanniába készül a magyar STIHL Timbersports válogatott
A STIHL Timbersports a legrangosabb sportfavágó verseny a világon, amely során a legjobbak mérik össze erejüket az egyes versenyszámokban. A feladatok egy részében versenyfejszét használnak a versenyzők, ilyenek a Springboard, az Underhand Chop és a Standing Block Chop. A három másik kategóriában a fűrész kap főszerepet, a Single Buck hagyományos fűrésszel, a Stock Saw és a Hot Saw láncfűrésszel végzendők. Az eszközök között kétségkívül a Hot Saw a legérdekesebb, hiszen ezek gyakran a sportolók által átszerelt fűrészek, amelyek kizárólag versenyzésre használhatók, mert a gép nyugodt vezetéséhez nagyon nagy erőkifejtés szükséges, valamint a gépek hűtés nélküliek, ezért hosszabb munkavégzésre alkalmatlanok. A Hot Saw-k súlya eléri a 30 kg-t, a fűrészlánc sebessége pedig akár 250 km/h is lehet. A STIHL Timbersports extrém sportversenynél már a fa kiválasztására is nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanis a fa csak Hollandia és Belgium, minősített, ipari felhasználásra szánt, egyenlően növesztett ültetvényeiről származhat. A STIHL famenedzsment specialistái a fa kivágása előtt minden egyes darabot átvizsgálnak olyan tényezőket keresve, amelyek befolyásolhatják a vágási sebességet, például csomókat, korhadást és kártevő okozta lyukakat. Csak a kéregtől megfosztott, és teljesen homogén anyag válhat versenyfává, hogy a versenyzők egyenlő esélyekkel indulhassanak. stihl_timbersports_2017 Hazánkat a Juhász István, Bozsó Zoltán, Hamvasi Ferenc és Strúbel József „Dedi” alkotta csapat képviseli majd. A tartalék szerepét a jövő reménységének tartott és a mindössze 16 éves kora ellenére már igen komoly eredményeket elérő Strúbel Bence fogja betölteni. A STIHL Timbersports Kanadából, az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Új-Zélandról indulva terjedt el az egész világra. A kétnapos világbajnokságon először a nemzeti csapatok fognak megmérkőzni, szombaton pedig az egyéni versenyzők.

A 2018-as STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság videói:

(STIHL)