Miért rokon szakma az erdészet, a vadászat és az újságírás? - 100 éves a Kárpáti Igaz Szó

• Hírszerkesztő: Erdő-Mező Online
• 2020.02.27.
• Kategória: Kiemelt, Hagyomány-kultúra
• Forrás: 61650

Idén lett 100 éves Kárpáti Igaz Szó. A kárpátaljai magyarok lapja a jubileum alkalmából az egykori és mai kollégák visszaemlékezéseit közli egy cikksorozatban, amelyek által az olvasók is betekintést nyerhetnek a folyóirat gazdag múltjába. A legfrissebb írásban Matúz István meséli el, hogyan lett erdészből újságíró. “Amikor munkatársaimmal elhatároztuk, hogy lapunk közelgő, 100. születésnapja okán amolyan önvallomások keretein belül mesélünk arról, hogy milyen érzés ma Kárpátalján „KISZós-nak” lenni, mit jelent e jobb sorsra érdemes térségben magyar újságíróként dolgozni, rögtön az egykori állásinterjúmat követő – az azóta sajnos elhunyt – Béres Barna olvasószerkesztőnkkel folytatott beszélgetésünk jutott eszembe. Azon a lassan 20 esztendeje zajlott diskurzuson elhangzott egy kérdés, miszerint erdőmester-erdésztechnikusként mi visz valakit a média színterére? A válasz, mellyel átmentem a vizsgán, az volt, hogy tulajdonképpen rokon szakmákról beszélünk, hiszen az újságot papírra nyomtatják, a papír fából készül, a fát meg az erdész „állítja elő”. Gyakorlatilag rokon hivatásokról van tehát szó, ráadásul szenvedélyem, a vadászat is ez irányba terel, hiszen őzre-vaddisznóra vadászni éppolyan adrenalin-bombásan kellemes-izgalmas érzés, mint becserkelni egy sokakat érdeklő témát. Vallatóm akkor nevetve jegyezte meg: ilyen csavaros észjárással kell bírnia a jó zsurnalisztának. Lehet, hogy igaza volt, de azért a „szakmát” persze tanulni kellett. Emlékszem, mikor öreg barátom egy augusztusi nap ordítva vágta a szemétbe aratási interjúmat, mondván, ő ilyet még nem látott! Végtére gyermekkori barátom, Ághi Sanyi Afrika-szafariját – és itt idézném Barna bátyám szavait – úgy írtam meg mint Széchenyi Zsigmond, de az újságírói ujjgyakorlatnak számító aratási körkép bezzeg értékelhetetlen szemét lett! Az eset komoly tanulságul szolgált, hiszen rá kellett jönnöm, hogy a meglehetősen szegényes eklézsia okán itt – legalább alapszinten – mindenkinek mindenhez értenie kell! Persze a bőrömet nem vethettem le, és a „kötelező Lenin-versek” – ezt a kifejezést pályatársamtól hallottam, és azt jelentette, hogy az „ántivilágban” csak akkor tudtál egy-két szívből jövő, jó verset megjelentetni, ha a köteted elejére és végére írtál egy-egy ódát Vlagyimir Iljicsről – mellett azért mindig kibújt belőlem a zöldkalapos. Ez eredményezte, hogy bábáskodásom mellett, hosszas vajúdás után, megszülethetett a Barangoló című rovatunk, melynek sorai lehetőséget adnak arra, hogy másoknak is elvigyem erdeink-mezeink és folyóink-tavaink üzenetét. Szóval mára jól megfér egymás mellett keresőtávcsövem, vadászkalapom, öreg mordályom, valamint a jegyzettömböm. Hogy mit hoz majd a jövő? Nos, erre csak a régi sláger két sora adhat igazi választ, mi szerint „…. a jövőt nem sejtheted, ahogy lesz úgy lesz…”, de az biztos, hogy amíg közéletünk „vadonjában” és a Tisza pagonyaiban lesz mire vadászni, a golyóstollat és a golyós puskát továbbra is egyforma örömmel forgatom majd.” (KISZó/Matúz István)

• Cimkék: Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, Agro-Tipp Nr. 1. Kft., erdészeti mélylazító, Közbirtokossági Unió