Mezőgazdasági gépbemutató lesz Szentlőrincen

A hagyományos mezőgazdasági rendezvények iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy Szentlőrincen két napra a mezőgépeké lesz a terep, ugyanis a BMVK Alapítvány 2020. augusztus 18-án és 19-én megrendezi a Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Talajművelési bemutatót.
Mezőgazdasági gépbemutató lesz Szentlőrincen
Minden esztendőben számos programot kínálunk a vállalkozásoknak, ezek között pedig évről évre komoly hangsúlyt kap a mezőgazdaság; a legnagyobb, ehhez kapcsolódó rendezvényünk a Szentlőrinci Gazdanapok, melyet idén el kellett halasztanunk. Idén új helyzet állt elő, azonban a lehetőségeinket felmérve előkészítettünk egy szakmai eseményt, amit szeretnénk az agrárgazdálkodók és minden érdeklődő figyelmébe ajánlani. Az esemény a megszokott gazdanapi programsorozatból kiemelve született meg, Szentlőrinci Szántóföldi Gép- és Technológiai bemutató néven. Ez az első ilyen szakmai eseményünk az idén, amely a szántóföldi növénytermesztés gépi és technológiai újdonságaival várja az érdeklődőket. ev_traktora_2017_massey-ferguson-6718s Rendezvényünk gerincét a mezőgépek és technológiák működés közbeni bemutatása adja, mellyel szeretnék idén is ráirányítani a gazdák figyelmét a mezőgazdasági újításokra, innovációkra. A bemutatón a gépeket nem csak működés közben lehet majd megtekinteni, hanem lehetőség nyílik gépmustrára, szakmai konzultációra a gépeket bemutató cégekkel és a gépek kipróbálására is; lesz álló gépbemutató, mely további technológiai érdekességeket vonultat fel.  

HELSZÍN ÉS IDŐPONT

2020.08.18-án (kedd) és 2020.08.19-én (szerda) megrendezett bemutató helyszíne a Velox-Ker Kft. telephelye mögött található szántóföld, melyet a rendzevényt támogató Agro Lőinc Kft. biztosított. A helyszín GPS koordinátái: É:46.00428296922 - K:17.9759797454

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG, PARKOLÁS

  A bemutatók helyszíne Szentlőrincen a Velox-Ker Kft. telephelye mögött található szántóföld, melynek megközelítése a felüljáró előtti, illetve utáni lehajtó felől lehetséges (a főúton ideiglenes táblák segítik az eligazodást): a Pécs felől érkezőknek a forgalomirányító lámpát elhagyva az első balra kanyarodási lehetőségnél kell lehajtaniuk, míg a Szigetvár felől érkezőknek a felüljáró előtti jobbra kanyarodási lehetősénél kell lehajtaniuk. A rendezvényre érkezők részére a bemutató helyszínén parkolási lehetőséget biztosítunk.  

JELENTKEZÉS

A rendezvény látogatása ingyenes, helyszíni, vagy előzetes regisztrációhoz kötött. Hogy több ideje maradjon a gépek és a bemutató megtekintésére, akár otthnról is elvégezheti a regisztáricót az alábbi regisztrációs lap kitöltésével, aláírásával és visszaküldésével az info(kukac)bmvk.hu e-mail címre: Látogatói regisztrációs lap.  

PROGRAM

2020.08.18. - KEDD

09:00 - 10:00 Érkezés, regisztráció, gép "mustra" 10:00 - 10:10 Köszöntő 10:10 - 14:00 A Szántóföldi bemutatón résztvevő gépek bemutatása technológiai sorrend szerint 14:00-tól A bemutatón részt vett gépek megtekintése, konzultáció a résztvevőkkel, géppróba

2020.08.19. - SZERDA

09:00 - 10:00 Érkezés, regisztráció, gép "mustra" 10:00 - 10:10 Köszöntő 10:10 - 14:00 A Szántóföldi bemutatón résztvevő gépek bemutatása technológiai sorrend szerint 14:00-tól A bemutatón részt vett gépek megtekintése, konzultáció a résztvevőkkel, géppróba
Fontos, hogy a gépek működése közben az esetleges baleset elkerülése érdekében mindannyian ügyeljünk a rendezvény biztonsági szabályainak betartására. Kizárólag a kijelölt területen lehet tartózkodni!