Közös célkitűzések a rendőrség és az erdőgazdaság között

Dr. Szijártó István rendőr ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány és Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében – hívja fel a figyelmet a police.hu.

Közös célkitűzések a rendőrség és az erdőgazdaság között

A rendőrség közleményéből kiderül, a két szervezet között 2008 óta van hatályos együttműködési megállapodás, amely első sorban bűnügyi területet érintett. Ez 2014-ben kibővült a rendészeti szakterületet is érintő szerepvállalással, illetve 2021-ben további elemként került az együttműködés körébe a társadalmi kapcsolatok szélesítése, a társadalmi felelősségvállalás előmozdítása és a helyes környezet- és természetvédelmi kultúra kialakításának elősegítése.

Hozzátették, a most megújított és egységes szerkezetbe foglalt együttműködési megállapodás megteremtette a lehetőségét a már eddig is eredményes közös feladatellátás színvonalának további emelésére.