Haltípusok és akváriumok: melyik fajta milyen körülmények között érzi jól magát?

Haltípusok és akváriumok: melyik fajta milyen körülmények között érzi jól magát?
Three bright discus in aquarium

Miért fontos a halak típusa alapján akváriumot választani?

A halak kis teremtüknek és csendes természetüknek köszönhetően ugyanúgy igénylik a megfelelő életteret. Emiatt különös gonddal kell megválasztani a számukra legmegfelelőbb akváriumot és berendezést. Ha minden szükséges felszerelést egyben szeretnénk beszerezni, célszerű akvárium szett vásárlása mellett dönteni. Az első és legfontosabb tudnivaló az, hogy az akvárium űrtartalma meghatározza a halak mennyiségét. Egy 60 literes akvárium esetében 60 cm-nyi hal fogja jól érezni magát, így egy 3 cm-es példányból maximum 20 darabot tehetünk. Akvárium választásnál mindig a hal kifejlett méretét érdemes szem előtt tartani. Az akvárium mérete azon is múlik, hogy a belekerülő halak inkább mozgékonyak vagy éppen jól érzik magukat kisebb helyeken is. Vásárlás előtt érdemes alaposan tájékozódni a halak tulajdonságairól és sajátos igényeikről, az akváriumot pedig ehhez mérten, ezután érdemes csak beszerezni.

Melyik fajtának milyen akvárium ajánlott?

A kezdők számára leginkább ajánlott halfaj a guppi. Ez a típus ugyanis rendkívül jól alkalmazkodik és kiváló az étvágya, így szinte bármilyen táplálékot elfogyaszt. Ha ezzel népesítenénk be az akváriumot, érdemes nőstényekből többet, hímekből kevesebbet választani a szaporodás miatt. A nőstény guppi szülésekor pedig fontos, hogy gondoskodjunk egy kis akvárium beszerzéséről, ahol elkülöníthetjük őket. Egy idő elteltével először a nőstényt, majd a kis halakat is visszahelyezhetjük a nagy akváriumba. Szintén jó választás lehet kezdő akvaristák számára a szifó hal, amely csodás, narancssárga színnel rendelkezik, és garantáltan odavonzza a tekintetet. Vigyázni kell azonban az akvárium szett beszerzésénél, hogy ezek a halak amellett, hogy gyorsan úsznak, ugrásra is képesek. Éppen ezért gondoskodni kell a medence letakarásáról, amelyet az akvárium beszerzésével együtt érdemes megvásárolni. A nekik szükséges, kellemes 20 fokos hőmérsékletet pedig hőfokszabályzó segítségével biztosíthatjuk. Ha kinézetükben is különleges halakat tartanál, akkor a kék gurámi remek választás lehet. Ennek a fajnak azonban nagy, legalább 120 literes akvárium igénye van, amelyben két nőstény, illetve egy hím tartható biztonságosan. A kék guráminál érdemes odafigyelni, hogy méretéhez hasonló halakkal eresszük össze, mert a kisebbeket bánthatja. Az akvárium mellett bizonyos eszközök, például szűrőberendezés, hőfokszabályozó és hőmérő beszerzése is elengedhetetlen. Ezzel tudjuk ugyanis biztosítani a halak számára egészséges környezetet. Az akvárium felállítása után néhány hétig még várni kell a halak telepítéséig, ugyanis a számukra ideális környezet kialakulásának idő kell. Addig azonban gondoskodnod kell a vízcseréről, és közben utána járhatsz az érkező állatok legfontosabb tulajdonságainak és még a legapróbb igényeiknek is.

Hogyan mehetsz biztosra?

A haltartás csak úgy, mint minden állat esetében, alapos felkészülést és utánajárást igényel. Minden faj más és más igényekkel rendelkezik, tehát más jelenti számukra a komfortos környezetet, éppen ezért nem elhanyagolható a belőlük való alapos felkészülés. Az akvárium szett és a halak beszerzésénél érdemes segítséget kérni kisállat kereskedőktől vagy haltenyésztéssel foglalkozó szakemberektől. Ez a lépés rendkívül fontos, hiszen a nem megfelelő tájékozódás következményei a halak elpusztulásához vezethetnek. Azonban ha mindennek megfelelően utánanézel, garantáltan remek kis természetközeli környezetet teremthetsz otthonodban - mindezt boldogan úszkáló halak társaságában. A haltartás rendkívül sokszínű, és olykor bizony kihívásokkal teli tevékenység. Az alapos utánajárást a rendszeres akvárium karbantartása követi, a végeredmény azonban magáért beszél. A csodás, rengeteg színben pompázó, békésen ugráló halak látványa bármilyen otthont képes feldobni.