Brigitta napja
Az idei év országszerte aszályos volt, így a Soproni-hegyvidéken is kevesebb csapadékot mértek a megszokottnál. A lucfenyő hazánk klímazónájában már nagyon érzékeny a szárazságra – egyrészt, mert természetes előfordulása határán vagyunk; másrészt, mert nem tudja hatékonyan tárolni a vizet. Ennek következtében száradni kezdenek az ágai, koronája kiritkul, így sajnos hamar kártevők és betegségek célpontjává válik.
A TAEG Zrt. tájékoztatása szerint az aszálykár miatt olyan mértékűvé vált a szúkár, hogy az a lakosság által is látható. A társaság jelenleg a Sopronbánfalvától Görbehalomra vezető út melletti részen végez kárelhárítást. A károsításért több faj is felelős, de az erdőgazdaság különösen két fajt emel ki: az egyik a betűző szú (Ips typographus), a másik egy, a korábbi években nem tapasztalt ún. Ips duplicatus nevű faj.
A beteg fákat kivágágták, a területet pedig – a melegnek és aszálynak ellenállóbb fafajok felhasználásával – újraerdősítik.
Jó hír viszont, hogy az idén tapasztalt szúkár nem öltött akkora méreteket, így nagyobb léptékű fakivágásra nem kell számítani a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. által kezelt erdőkben.