Erdészek a környezeti nevelésért – Erdei iskola épül Léván, bővül a Somoskői Kirándulóközpont

Február 22-én Somoskőn, a helyi kirándulóközpontban indult útjára az „Erdészek a környezeti nevelésért” határon átnyúló kezdeményezés, amelyet az Ipoly Erdő Zrt. a LESY SR szlovák állami erdőgazdasággal karöltve valósít meg a következő két évben. Az INTERREG pályázat részeként a közeljövőben újabb épületszárnnyal növekszik Somoskői Kirándulóközpont, míg Léván erdei iskolát létesítenek.
Erdészek a környezeti nevelésért – Erdei iskola épül Léván, bővül a Somoskői Kirándulóközpont
A felvidéki erdei iskola különleges módon a városban épül fel, két szinten, mintegy 1000 négyzetméteren interaktív természeti bemutató tereket alakítanak ki. Az udvaron egy mini arborétum és játszótér is helyet kap, így vizuális, gyakorlati megfigyelésekre is lehetőség lesz. somosko_ipoly_erdo_9 Az erdei iskola fejlesztések célja, hogy a fiatalabb generáció számára bemutassa a határ menti térség különleges természeti értékeit, és a Léva és Salgótarján térségében élő lakosság érdeklődését felkeltse a helyi különlegességekre. „Addig hajlíts engemet anyuka, amíg én Jancsika vagyok, mert ha én már János leszek, akkor már nem hajlok” – tartja egy szlovák közmondás, amely tökéletesen szemlélteti, hogy a környezeti nevelést a fiataloknál kell elkezdeni, hiszen ők még formálhatók. Méltatlanul kihasználatlan Salgótarján térsége Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kapcsolat nem új a két állami erdőgazdaság között, hiszen az elmúlt években három eredményes határon átnyúló projektjük volt, többek között a történelmi parkok felújítását célzó együttműködés. A legutóbb benyújtott négy pályázatukból kettő lett eredményes, a környezeti nevelés fejlesztését célzó projekt vezető partnere a LESY SR. somosko_ipoly_erdo_1 A megnyert forrásból erdei iskolát hoznak létre Léván, és nagyjából 500 négyzetméternyi fedett területtel bővül a Somoskői Kirándulóközpont is, ahol szintén erdei iskola nyílik. Így már 40-50 fő elhelyezésére is alkalmas lesz az így is népszerű turisztikai létesítmény. Minderre több mint 715 ezer eurót fordíthat az állami erdőgazdaság, amiből 107 ezer euró az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a pályázatban nyerték el. "Salgótarján térségében tudatosan kerestük a helyszínt, ahol közjóléti létesítményeket tudunk létrehozni. Ezekből egy vadaspark és a kirándulóközpont valósult meg a két vár közelében" - fogalmazott Kiss László. A vezérigazgató elmondta, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben még több foglalkozást tudnak majd tartani a fiatalok számára. Hangsúlyozta: ez a létesítmény hozzájárul ahhoz, hogy ismertebb legyen a térség, jobban megismerjék természeti szépségét és kulturális értékeit, hiszen a környék véleménye szerint turisztikai szempontból méltatlanul kihasználatlan a Mátra és a Börzsöny között. somos_erdei_iskola_4 Kiss László a sajtótájékoztatón beszámolt az Ipoly Erdő Zrt. területén már megvalósított és most zajló közjóléti beruházásokról is. Megkezdődött például a börzsönyi erdei vasutak felújításának tervezése, de komoly részt vállaltak a Vándortáborok szervezésében is, emellett kerékpáros túrakörök kialakítása zajlik az állami erdőgazdaságnál. Kiss László hozzátette: mindent elkövetnek azért, hogy Salgótarján térsége is be tudjon csatlakozni a különböző hálózatokba, például a kerékpáros turizmus kapcsán is.

Beviszik az erdőt Lévára

Vlastimil Uhlik, a Lévai Erdészet üzemvezetője elmondta, hogy Szlovákiában is érződik a növekvő igény a környezeti nevelés iránt, ezért döntöttek úgy, hogy Léván egy nem használt, régi épületrészben létesítenek modern erdei iskolát. somosko_ipoly_erdo_3 „Szeretnénk az erdőt bevinni a városba, hogy az iskolákból, óvodákból egynapos vagy néhány órás foglalkozásokra is fogadhassuk a fiatalokat, amely során bemutathatjuk a környékbeli erdőket és az erdészek munkáját. Bízunk abban, hogy az így megszerzett információk birtokában a gyerekek máshogyan fognak kirándulni, más szemmel néznek majd a természeti környezetre, és ezt a szülőknek is átadják” – fogalmazott a felvidéki szakember. Hozzátette: „a magyar erdészek nagyon sikeresek a környezeti nevelés terén, és mi is szeretnénk erre az útra lépni”. A LESY SR a fejlesztésekre 614 ezer eurót nyert el a pályázatban, ami mellé 36 ezer euró állami támogatást és 72 ezer euró saját hozzájárulást használnak fel. levai_erdei_iskola_1

30 éves az erdei iskola mozgalom

Ugron Ákos Gábor helyettes-államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: a városiasodás és az internet egyre távolabb taszítja az embereket a természettől. „Gyermekkorban a legjobb felkelteni az igényt, hogy a lakosok később, felnőttként is visszavágyjanak az erdőkbe” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon az erdei iskola mozgalom majdnem 30 éves. Ennek köszönhetően az erdészeknek jól kidolgozott programjaik vannak, a nevelés pedig minősített erdei iskolákban folyik. Mára a 22 állami erdőgazdaságnál 36 ilyen létesítmény működik, ezek harmada pedig az elmúlt 8 évben épült, de a fejlesztéseknek köszönhetően az 1600 férőhelyen sok turista is megfordul, és ez jó alapot biztosított a Vándortáborok újraindításában. somosko_ipoly_erdo_6 Dr. Szabó Sándor Nógrád megyei kormánymegbízott elmondta, ő maga is Salgótarján környékén nőtt fel, és az itteni értékek adták az életének legszebb élményeit. Örömét fejezte ki, hogy a projektben a két állami erdészet közösen vesz részt, hiszen "a természet, beleértve a medvét, a farkast, a hiúzt sosem ismerte a határokat, és ez így jó". somosko_ipoly_erdo_8 A pályázat elemeit végül Pintér Zoltán projektmenedzser mutatta be részletesen. somosko_ipoly_erdo_10 A somoskői és a lévai látványterveket az Erdeiprogramok.hu oldalunkon IDE kattintva tekintheti meg! (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - Fotók: Rákóczi Ágnes) interreg_logo lesy_logo ipoly_erdo_logo

„Lesníci pre zvýšenie environmentálneho povedomia verejnosti “ „Erdészek a környezeti nevelésért” (SKHU/1601/1.1/009)