Aranybakancs-díjat kapott a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, Keszi László

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség az általa alapított legmagasabb elismeréssel, az ARANYBAKANCS-DÍJ-jal tüntette ki Keszi Lászlót, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatóját a napokban tartott közgyűlésén.
Aranybakancs-díjat kapott a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, Keszi László
E kitüntetés előzménye a szövetség és a Mecsekerdő Zrt. hagyományosan jó kapcsolatán kívül az a rendkívüli segítség, amelyet Keszi László és munkatársai a 2012 nyarán lebonyolított Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlás előkészítésében, megvalósításában nyújtott a civil szervezetnek. Mint a Természetbarát Szövetség indoklásából kiderül, a baranyai szakaszokon naponta 50-60 ember túrázott, az ország minden részéből érkező természetbarátok, ismerősök, ismeretlenek járták a „kék” utat. A kapott visszajelzések alapján is állítható, hogy a túrázók szép emlékeket őriznek a Baranyában töltött napokról, a köszönet hangján jelzik vissza a fáradozást, amellyel itt-tartózkodásukat, vándorlásukat igyekeztek szebbé, jobbá tenni a szervezők. Jól járható turistautakkal, a nagy kánikulában életmentő frissítőkkel, a pihenőkön érdeklődést kiváltó szakmai tájékoztatással gazdagították a szervezők és segítőik a nagy vállalkozást. Ezt a köszönetet és elismerést fejezte ki a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Keszi László ARANYBAKANCS-Díj-ával. (ForestPress) erdomezolike