Alkotói pályázat: Írj levelet Kittenberger Kálmánnak!

A Nimród Vadászújság 2022-ben első alkalommal írja ki a Sólyom-díjat, amely nevét a 110. évfolyamában járó lap neves publicistájáról, Kittenberger Kálmán levelezőtársáról, Láng Rudolfról kapta.
Alkotói pályázat: Írj levelet Kittenberger Kálmánnak!
A feladat szerint a pályázóknak Kittenberger Kálmánnak, az újság egykori legendás főszerkesztőjének kell levelet írniuk. Témamegkötés csupán annyi van, ahogy az írásnak köze kell legyen a vadászathoz. A terjedelem és forma: Levél forma, a megszólítástól az elköszönésig betartva annak kritériumait. A levél szövegének terjedelme maximum 3000 leütés lehet, szóközökkel együtt. Kézzel írott levéllel is van lehetőség a nevezésre, ám annak olvashatósága előfeltétel. A nevezés: A kinyomtatott leveleket postai úton várják az alábbi névre és címre: Nimród Vadászújság, Kittenberger Kálmán, 1122 Budapest, Maros utca 12. 1. emelet. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy az elektronikus úton küldött pályamunkákat nem áll módjukban figyelembe venni! A határidő: Csak és kizárólag a július 31-ig szerkesztőségbe megérkező levelek vesznek részt a pályázatban, ezért javasolják, hogy ne hagyják utolsó pillanatra a levelek postára adását. A zsűri a téma neves, kortárs szakembereiből áll. Tagjai dr. Koncz István, a Vadász Könyvklub Egyesület elnöke, Békés Sándor, a lap főmunkatársa, Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, az újság szerkesztőbizottságának elnöke. A zsűri által legjobbnak ítélt levél írója kapja meg az első Sólyom-díjat, amely Boros Zoltán neves vadászfestő grafikája alapján készül el. Az alkotómunkát a lap egy rövid videóval mutatta be. A nyertes írást a Nimród szeptemberi lapszámában olvashatják majd. (Nimród Vadászlap)