A Pápai Agrárexpón tartották a Veszprém megyei vadásznapot

A Veszprém megyei Vadászkamarának hagyományosan az évi egyik legnagyobb rendezvénye a megyei vadásznap, amelyet a szokásoknak megfelelően a pápai agrárexpó keretében tartanak.
A Pápai Agrárexpón tartották a Veszprém megyei vadásznapot
Immáron 16. éve vagyunk jelen az agrárexpón, úgy gondolom, a nagyközönség megelégedésére, mondta vadásznapi köszöntőjében Pap Gyula, kamarai elnök. Hozzátette, mindig szívesen jönnek Pápára, céljuk, hogy a látogatóknak, a civil szférának megmutassák magukat, szeretnék megismertetni velük a tevékenységüket. A rendezvény a szokásoknak megfelelően Hubertus misével indul, amit ezúttal a Nagytemplomban tartottak, de a vadásznap megnyitása már az expo területén felállított rendezvénysátorban volt. Ezúttal is díjazták az évek óta kiemelkedő és példamutató tevékenységet végző vadászokat. Az utánpótlásról sem feledkeztek meg. A megyei vadásznapon tették le esküjüket az új vadászok, az eskütételének szövegét Tengerdi Győző, a HM Verga Zrt. vezérigazgatója olvasta fel számukra. A vadászok nagy népszerűségnek örvendő programsorral készültek, amelynek része volt többek között a vadászkutya fajta-, a solymász-, és a vadász íjász bemutató is. Évek óta a vadfőző verseny övezi a legnagyobb érdeklődés. Idén 25 csapat nevezett, amelyek legalább 40 féle étket készítettek. A hagyományos pörköltek mellett a különféle grillhúsok, tokányok ízvilágában a Pap Gyula, dr. Lukács Attila, Tengerdi Győző, Kovács Antal összetételű zsűri próbált valamiféle irányt mutatni. Értékelésükre azonban csak a csapatok voltak kíváncsiak. A nagyközönség ennél profánabb módon adott hangot elégedettségének: a felkínált ételek maradék nélkül elfogytak, szinte tisztára pucolták a bográcsokat. Túlzás nélkül állíthatjuk, a készítők és a felhasználók egyaránt elégedettek lehetnek. A hangulatra, az időjárásra nem lehetett panasz, legfeljebb azok bánkódhatnak, akik nem jutottak ki a rendezvényre. Nekik egy évet kell várni, folytatás jövőre. (Tremmer Tamás - veol.hu)